Előhang: 47 esztendő elmúltával, próbaként beírtam Anna nevét az internetre, és láss csodát! Mindjárt az első találat ő lett. A Lengyel Televízió (TVP) egyik szerkesztőségének vezetőjeként van jelen a világhálón… Az ám, az alább olvasható szösszenet, mini interjú 1978. október 29-én jelent meg az akkor jeles újságként számon tartott, itthon és külföldön mértékadó orgánumként ismert és olvasott Magyar Hírlapban, amelynek semmi köze a ma azonos címen már csak az inerneten megjelenőhöz. (A nyitó kép első, varsói látogatásomkor készült.)
«Ismeri ön Kossuthot? – kérdeztem minap Varsóban Annától. A gesztenyebarna hajú, őzike tekintetű fiatalasszony előbb letette elém a vendégnek kijáró hagyományos teát, aztán a világ legtermészetesebb hangján válaszolt:
– Igen, ismerem Kossuthot.
Kis szünet után így folytatta:
– Úgy vélem, egy kicsit kötelességem is többet tudni róla lengyel honfitársaimnál.
Elvégre…
– …igen, elvégre a nevét viseli — fejeztem be helyette a mondatot.
Anna feszülő pulóverén tűvel odaerősített, aranyozott név, amelyre alighanem csak mi, magyarok figyelünk föl: Anna Kossut-Luboińska. Így: Kossut, két s-sel, h nélkül. – A fiatalasszonyt csak percekkel azelőtt ismertem meg: az lnterpress lengyel sajtóügynökség külföldi újságírókkal foglalkozó osztályán dolgozik. A többi között azt a hálátlan feladatot kapta, hogy e sorok írójának szállást szerezzen Varsóban, Gdańskban és Szczeczinben, hogy interjúkat készítsen elő minisztériumokban, tudományos intézeteknél, hajózási vállalatoknál, találkozókat szervezzen vezető lengyel újságírókkal… Ráadásul mindezt néhány napba sűrítve. Becsuktam a jegyzetfüzetemet, előjegyzési naptáramat, s míg ízlelgettük az illatos, forró teát, Annát bemutatkozásra kértem:
– Itt végeztem, a varsói egyetemen, romanisztikát tanultam, franciául és angolul beszélek. Kezdetben a rádió külföldi adások szerkesztőségében dolgoztam, aztán átjöttem ide, az Interpresshez, mert ez a munkakör önálló, mozgalmas, tehát érdekes. Elsősorban francia és angol újságírókkal foglalkozom, néha tolmácsolok is. Gyakran külföldi rendezők mellé osztanak be: dokumentációt, témajavaslatokat gyűjtök számukra, egy kicsit még a forgatókönyv megírásában is részt veszek. Négy évvel ezelőtt mentem férjhez
– …hisz’ akkor még talán egyetemre sem járt – jegyeztem meg. Anna rám tekintett, és ezt mondta:
– Huszonegy éves voltam. Azóta van egy másfél esztendős lányunk, Urszula. A férjem orvos, Luboiński doktor. Amikor Urszula született, akkor költöztünk be Varsó Ursynów nevű kerületében új otthonunkba. A közelben fölcsengett a telefon, Annát kérték. Fél perc sem telt el, újra megjelent: – Fél óra múlva várják a külügyminisztériumban – közölte, s máris diktálta: ki, hányadik emeleten, melyik szobában…
– Kossuthról majd’ elfeledkeztünk – tereltem vissza a beszélgetést kezdő témánkhoz.
– Lánynevem Kossut, úgy mondjuk, mint a magyarok. Húsz éve is van már, hogy Olsztynban járván, egy magyar tanár fölfigyelt egy kis bolt cégtáblájára: Tadeusz Kossut. Egyik bácsikám, azóta meghalt, boltja volt. A magyar tanár és Tadeusz bácsi amatőr családi kutatásba kezdtek, kiderítették: a XIV. században Lengyelországban (földrajzi és történelmi nevén: Kis-Lengyelországban) már voltak a Kossuth családnévhez hasonló hangzású helységnevek. A nyelv fejlődése folytán lett e nevekből Koszut, Kossut, Koszutski; ez utóbbi egyébként Koszutból valót jelent. A krakkói járásban létezik Koszutka, Poznań megyében pedig Koszuty helység. Az amatőr kutatás – családi hagyomány szerint – oda vezetett, hogy „megállapítotuk”: a ’48-as polgári forradalom és szabadságharc, a magyar nemzeti függetlenségi mozgalom legnagyobb alakja, Kossuth Lajos ősei valószínűleg lengyelek voltak…
…Ha így volt, ha nem – zárta a magyarázatot Anna –, én büszke vagyok a legendás történelmi névre.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
