Amikor Hetényi Zoli fotoriporter kollégám ezt a fényképfelvételt készítette (1991. július 3.), aligha tudta volna bárki is megjósolni, hogy mikor ér véget a délszláv háború. Ott viszont, ahol Zolival jártunk, a szlovén–osztrák határ déli oldalán, az egykori Jugoszlávia területén, hogy hitelesen tudósíthassunk a harcok sújtotta szlovéniai vidékről, nos, a napokat nemigen számolták. Az ott élők akarata és az elszántsága – és ez volt a legnagyobb erő – azonban csodálatra méltó volt. A picinyke, hazánknál ötször kisebb és ötször kevesebb népességű Alpok-alji országot – miután kinyilvánította függetlenségét – jugoszláv páncélosokkal támadta meg Belgrád. Majd két héten belül visszakozott, és a brioni megállapodás (köszönhetően annak, hogy a nagyhatalmak és a szomszédos országok kiálltak a kis ország mellett) elhozta Szlovéniának a békét és függetlenséget…Alig egy évvel később már Budapesten tárgyalt küldöttség élén a szlovén parlament elnöke. Erről szól a Mai Napban 1992. május 8-án megjelent interjúm.

«Országgyűlésünk elnökének meghívására népes küldöttség élén Budapesten tartózkodik dr. France Bučar, a szlovén parlament elnöke. Az 59 esztendős jogász, egyetemi tanár igen nagy tekintélynek örvend hazájában. A hetvenes években a Vállalat és társadalom című könyvé[1]ért a titói Jugoszlávia megfosztotta katedrájától, és igen hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra a politikai és a közélet hivatalosan is elismert vezető személyiségévé válhasson. Bučar professzor, aki második esztendeje elnököl délnyugati szomszédságunk törvényhozásában, tevékenyen részt vett az első ellenzéki párt, a Szlovén Demokrata Szövetség megalakításában.

Lapunk külpolitikai szerkesztője a Parlamentben kérdezte:

– Milyen tervekkel, elképzelésekkel jött a magyar fővárosba?

– Szlovénia és Magyarország érdekei, lehetőségei kiegészítik egymást, céljaink nagyon is egyirányúak. Az új történelmi körülmények között kapcsolatainkat is újra kell építeni, mégpedig úgy, hogy egyaránt használjon a két népnek, az európai-regionális együtt munkálkodásnak, a nemzetközi közösségnek. Jelképes értékű, hogy a szlovén törvényhozás küldöttségének első útja Magyarországra vezetett. Hagyományaink is ösztönöznek bennünket arra, hogy hídszerepet töltsünk be a kelet–nyugati kapcsolatok építésében. Az elviekben már meghatározott együttműködést konkretizálni, tettekre kell váltani.

– Melyek lennének ezek a konkrétumok?

– Mindenekelőtt a gazdasági együttműködés. A közlekedési lehetőségek bővítése, az útépítés, mivel máig elkerül bennünket a Magyarországról délre tartók főárama. Szeretnénk új határátkelőket nyitni, mert ami van, kevés. A végső cél az országhatárok fölszámolása.

– Ezek szerint önök is hívei az átjárható határoknak, a határok nélküli Európának, az emberek, a szellemi és anyagi értékek szabad áramlásának? Mit tesznek e cél meg[1]valósításáért?

– E folyamat jó ideig eltart, de máris munkához kell látni. Mostani látogatásunk célja: megállapodni a közös cselekvésben. Szabad úr (a Magyar Országgyűlés akkori elnöke – a szerk.) is szorgalmazta teendőink, álláspontjaink összehangolását azokban az európai testületekben, szervezetekben, amelyekben szlovének, magyarok jelen vagyunk, s azokban is, ahol majd ezután leszünk otthon.

– Égető kérdés: az egykori Jugoszlávia helyén képződött új államok jövője. Mennyire veszélyesek a jelenlegi polgárháborús állapotok?

– Nem csupán mi, szlovénok aggódunk, a harcok egész Európa számára veszélyt jelentenek. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy Jugoszlávia megszűnt, szétesett, nincs többé. Ezt a nyugati diplomáciának, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak is tudomásul kell vennie, és le kell vonniuk a konkrét következtetéseket is, ami – talán fölkészületlenségük az oka – még nem történt meg.

– Mintegy tízezer magyar él Szlovéniában ott, ahol folytatódik Göcsej és az Őrség – mondta Pozsonecné Kulcsár Mária, a szlovén parlamenti küldöttség tagja, a Szlovéniai Magyarok Közösségének elnöke, a törvényhozás nemzetiségi bizottságának alelnöke, a külügyi bizottság tagja. – Sajnos, drámaian fogyunk, mi, szlovéniai magyarok, a múlt évtizedben legalább 15 százalékkal lettünk kevesebben. Kicsinységünk következtében fölszívódunk a többségbe, a mintegy kétmilliós szlovénségbe. Ennek a valójában évtizedek óta zárt határ is az oka.

– Zárt a határ? Most, az új helyzetben is?

– Igen. Trianon után hat átkelőhely működött, most mindössze kettő: a hodosi és a hosszúfalui. Több kellene. A magyar nemzetiségnek életbevágóan szüksége van a mindennapi személyes, kulturális, gazdasági és egyéb kapcsolatokra az anyaországgal.

– Mit tesz az új Szlovén Köztársaság vezetése azért, hogy az országban élő magyarok jogai – a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően – érvényesüljenek?

– Nincs panaszra okunk, jogállásunk nem hagy kívánnivalót. Pedagógusként jól ismerem az oktatási helyzetet. Kétnyelvű óvodáink, iskoláink vannak, kulturális életünket helyi és központi költségvetésből segítik, helységnévtábláink kétnyelvűek, miként a hatóságok előtt és a boltokban is a többségivel egyenrangú nyelv a magyar.

– Miként nyilvánul meg a magyarok iránti megkülönböztetett figyelem a szlovén alkotmányban?

– Külön három helyet biztosít magyar parlamenti képviselők számára. E helyeket más nemzetiségű nem töltheti be. Helyet kaptunk a törvényhozás bizottságaiban is. Kéréseinket, követeléseinket méltányolják, munkánkat a pártok is messzemenően segítik. Tekintettel arra, hogy a szlovén parlament létszáma csökken, ennek megfelelően a nemzetiségi képviselőké is, viszont az a magyar honatya, akit megválasztanak, vétójoggal fog rendelkezni.

– Sikerült fölszámolni, eltüntetni a háborús károkat Szlovéniában?

– Tíz napig dörögtek nálunk a fegyverek, a magyarlakta vidéken is keletkeztek károk. (Elolvasásra ajánljuk helyszíni riportunkat a háború sújtotta Szlovéniából; tessék kattintani! – a szerk.)  Ma is nyögjük a jugoszláviai válság következményeit, hátrányait, elvégre sok, délre irányuló gazdasági kapcsolatunk megszakadt, nyersanyag-forrásokat, piacokat veszítettünk el. De a lényeg: egyetlen magyar anya sem jár feketében amiatt, hogy gyermekét a háborúban elveszítette volna. Mi több, ezeregy kis Bornemissza Gergely is vigyázza ősei földjét. Ellenség oda be nem teheti lábát.»

(Az archív írás megőrzéséért köszönet illeti az Arcanum Digitális Tudománytár archívumát.)