Szerencsém volt éppen ötven esztendővel ezelőtt, amikor „a közúti járműprogram peremén” – a Renault vállalat vendégeként – riportutat tehettem Franciaországban. (A képen: Albert His háza.)

Ma már bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy az „új gazdasági mechanizmus” előfutáraként Horváth Ede, a győri Magyar Vagon- és Gépgyár kiváló esztergályosból lett vezérigazgatója kijárta az akkori állami és pártvezetőknél: újuljon meg az ország egyik meghatározó gépipari vállalata, az általa vezetett győri Vagongyár.

 

M. His, a gazdálkodó

Mit látsz, ha Normandiában jársz, ha nem a városok kő- és autórengetegében keresed a csodálatos vidék jellegzetességeit? – Kövér legelőket, fekete-tarka teheneket és rengeteg almafát. – Csupán ez jellem­zi Normandiát? – Nem! A hajnaltól napnyugtáig tartó, életre szóló szorgalom hazája ez a tájék…

… ahol a paraszt először a traktor, a cséplőgép meg a vil­lanymotor szerkezetét tanulja meg, és csak azután lát hoz­zá a mezőgazdasági könyvek böngészéséhez. Drága lenne az apró-cseprő hibákhoz szerelőt hívni. Az állatok nevelése, a föld okos megművelése és a szerencsés kereskedői érzék ösztönös tulajdonsága a nor­mandiai parasztnak. – Világjá­ró, vad vikingek, szúrós sze­mű, kemény öklű normann kalózok elcsöndesült vére fo­lyik ezekben az emberekben.

Yvetot-tól, ettől a kőszegnyi, bájos városkától néhány kilométernyire hosszú nevű tanyaközpont fekszik. Deauville-les-faons-nak nevezik. Tucatnyi földszintes vagy emeletes épület, istállók. A mezőkön, legelőkön villanypásztorok ügyelnek az állatokra. Tökéletes rend mindenütt. Nem túlzás: még egy elhullajtott szalmaszálat sem láttam a környéken. Takarékos a normandiai paraszt, az is titka a boldogulásának. Azt tartja, hogy még a legkisebb szalmaszálért is meg kellett dolgoznia, tehát érték. Az értéket elhagyni, sár­ba taposni pedig vétek.

Mondom, takarékos, de nem zsugori. Ebben különbözik a svájci paraszttól, aki legalább ennyire szorgalmas, és a legjobb falatokat még önmagától is megvonja, csak­hogy néhány frankkal több le­gyen a bankban.

Ápolt külsejű, kemény kézszorítású, barátságos férfi monsieur His. Teljes nevén: Albert His (a képen). Foglalkozása gaz­dálkodó. (Szándékosan nem ír­tam, hogy paraszt, mert an­nak ellenére, hogy földműveléssel és állattenyésztéssel ke­resi a kenyerét, még kitűnő üzletember is, tehát gazdálko­dó.)

Öt gyereket nevelt fel az öt­vennyolc esztendős Albert His. Bár ma már mindegyik a sa­ját lábán áll, egyik sem követi az apja foglalkozását. Elvárosiasodtak a fiúk. Az egyetlen lány egyelőre otthon segít az anyjának.

Negyvenöt hold földjén bú­zát, zabot és takarmányokat, elsősorban herét termeszt mon­sieur His. Különösen jól ért a szarvasmarha-tenyésztéshez. Messze környéken híresek kitűnően tejelő állatai. Állomá­nya népes: huszonöt, nagy tejhozamú tehene, egy bikája, 25–25 egy-, két- és hároméves borjúja van. A borjúkat eladja.

– Ki segíti ebben a nagy gazdaságban?

– Egy segédmunkásom van, aki inkább családtag, mintsem alkalmazott – válaszol. – Egyébként, a lehetőségekhez képest mindent gépesítettem. Van traktorom, cséplőgépem, gépkocsim,

A jövedelméről, az adóról kérdezem, meg arról, hogy mennyit dolgozik.

Mint általában nyugaton, Albert His sem szívesen nyi­latkozik jövedelméről. Azt mondja, hogy körülbelül tíz­ezer frank az évi tiszta nyere­sége. Elmosolyodom, ő is, hi­szen tudja, hogy sejtem: két-háromszorosát is a bankba rakja ennek a bevallott összeg­nek. – Az adót viszont rész­letesen felsorolja:

– Hektáronként évente nyolcvan frankot fizetek a földért. A tejtermékek forgalmazása kétezer frankba kerül – magyarázza. – Az utóbbi években többször emelték az adónkat.

– Télen hat, máskor tizen­hat órát dolgozunk naponta. Délben két óra szünetet tartunk. Kell a pihenés. Munká­somnak két és fél frank óra­bért fizetek, emellett termé­szetesen a biztosítót is, meg a szabadságát. Egy hónap szabadsága van, olyankor kétha­vi fizetés jár. Ezen kívül teljes ellátást kap, itt eszik, lakik nálunk.

Egy kis köpülőüzemet épí­tett a háza mellé Albert His. Hatszor háromméteres ez az üzem, apró hűtőkamra tartozik még hozzá. Márciustól júniusig hetente 75–100 kiló va­jat visz az yvetot-i boltokba. Extra finom, szavatoltan tisz­ta vajáért az utóbbi tíz évben háromszor kapott első díjat a megyei tejtermék-versenyen. Nagy dicsőség ez, mert Normandia-szerte, ebben az óriási éléskamrában majd’ minden paraszt készít és árusít vajat, amellyel a versenyekre is be­nevez. – Albert His a vajon kívül még tejet és tejszint is szállít. Áruit a felesége és a lánya csomagolja. A címkén neve helyett csupán két betűi A. H. így ismerik őt, hogy monsieur á, as, mivel a fran­ciában a h betű neve as’.. „

Népi bútorokkal berendezett „tisztaszobájában” keks­szel (természetesen vajas keksszel) és calvadosszal kí­nál. A vajjal való sütés-főzés legalább annyira sajátossága ennek a vidéknek, mint a calvados; az almapárlat. Tíz-tizenöt esztendeig érlelik, és aperitifként vagy rövid ital­ként kínálják. Rendkívül kel­lemes, nem bódító szeszes ital, talán ezért is kapta ezt a mel­léknevet: „az élet vize”.

Elmenőben megkérdezem Albert His-t: mi lesz egykor ezzel a virágzó gazdasággal, hiszen a fiúk hátat fordítottak a mezőnek?

– Nézze, a földet én sem örököltem az apámtól, mert szegény ember volt, felesbe művelte a másét. Amit itt lát – mutat körbe, – azt derék élettársammal együtt szereztük. Eleinte jómagunk is fe­lesbe dolgoztunk, aztán földet vettünk, állatokat. Kemény szorgalommal, lelkiismeretes­séggel bőven kamatozik a ga­bona, egészséges utóddal fizet az állat… – Lehajol, megsi­mogatja a lábához dörgölődző kutyáját. – Ha nem kell a fiainknak a gazdaság, eladhat­ják. Halálom után nem szólhatok bele a döntésükbe. Csupán arra kérem őket, jól válasszák meg, ki lesz itt az új gazda.

(KÖVETKEZIK: Ismeri Ön Petőfit?)