Az újságíró archívumából: Rajna menti vita az áhított német egységről

Hihetetlen, ám igaz: már harminc év is eltelt azóta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság akkori fővárosában, Bonnban a szövetségi törvényhozás, a Bundestag 197. ülésén Helmut Kohl kancellár beszámolt a Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral Moszkvában és Modrow keletnémet (NDK-) miniszterelnökkel Bonnban folytatott megbeszéléseiről. A Magyar Hírlap (akkor nemzetközileg is nagyra tartott kormánylap) kiküldött munkatársaként éppen Beethoven szép szülővárosában, a Rajna-parti nyugatnémet fővárosban tartózkodtam, tudósítandó az évtizedekig ketté szakított Németország várható egyesülésének eseményekben, politikai forrongásokban gazdag időszakáról. A többi között az 1990. február 15-i parlamenti ülésről is, amelyről a beszámolóm a másnap reggeli lapszámban jelent meg.

«A szövetségi kormány eltökélte: minden lehető békés eszközt felhasznál az immár kézzelfogható közelségbe került német egység megteremtésére – derült ki a nyugatnémet kancellár csütörtöki kormánynyilatkozatából. Helmut Kohl a Bundestagban (a parlament előtt) számolt be múlt hétvégi moszkvai tárgyalásairól, és Modrow NDK-miniszterelnökkel kedden, Bonnban folytatott eszmecseréjéről. Újólag megerősítette: az NSZK nem fukarkodik Kelet-Németország gazdasági nehézségei megoldását szolgáló anyagi segítséggel.

Kiküldött munkatársunk bonni jelentése

A bonni kormányfő hangoztatta: az NSZK szomszédainak, Európa népeinek semmi félnivalójuk a német egység, az egységes Németország létrejöttétől. Moszkvában egyetértésre jutottak a szovjet vezetéssel, hogy a németeknek maguknak kell megoldaniuk nemzetük egyesítését. Ezért a bizalomért Kohl most újólag köszönetét fejezte ki a szovjet vezetésnek és a nyugati szövetségeseknek. Egyúttal kijelentette: a leendő egységes Németország viszont nem lehet sem semleges, sem demilitarizált, hanem a nyugati szövetségi rendszerhez kell tartoznia. Az ellenzéki szociáldemokrata pártvezér, Vogel annak a véleményének adott hangot, hogy az az út, amelyre a kancellár lépett, hogy eljussanak a német egységhez, alapvetően megegyezik az SPD elképzeléseivel. Mindazonáltal Vogel nyomatékosan fölhívta a kancellár figyelmét arra, hogy az eddiginél is körültekintőbben kell számításba venni Németország szomszédainak érdekeit, és esetleges érzékenységét. Vogel kifogásolta Kohlnak a Németország-politika megvalósítása közben követett stílusát. Példaként említette, hogy a héten Modrow miniszterelnök vezetésével Bonnban járt keletnémet kormányküldöttséggel a nyugatnémet partnerek lekezelően bántak. A szociáldemokrata pártvezető szenvedélyes szavakkal hívta föl a kormánykoalíció figyelmét arra, hogy a két német állam egyesülésekor nem valamiféle gazdátlan terület csatlakozik a nyugati oldalhoz, hanem olyan emberek millióiról van szó, akik saját maguk vívták ki a szabadságukat.

Dregger, a kormányon lévő CDU/CSU parlamenti frakcióvezére természetesen elismeréssel adózott Kohl kancellár Németország-politikájának. Genscher külügyminiszter a Bundestag előtt leszögezte: a német egységet a legteljesebb egyenrangúság megtartásával és nemzeti szolidaritás mellett kell megvalósítani. Az NDK kiárusítását meg kell szüntetni, s a jövőben is meg kell akadályozni. Méltatta a bonni diplomácia vezetője, hogy a német egységet a második világháborúban győztes négy hatalom is célként ismeri el. A szabaddemokrata politikus fölhívta a figyelmet arra, hogy a németek kötelessége kihasználni az egyesülési folyamat közben az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia kínálta lehetőségeket. Genscher éppen ezért síkraszállt, hogy még az idén tartsák meg az újabb 35-oldalú Európa-tanácskozást. A külügyminiszter felelőssége teljes tudatában jelentette ki: a német egyesülés ürügyén semminemű lépés sem történik a négy szövetséges nagyhatalom és az ország szomszédainak a háta mögött. Kohlhoz  hasonlóan viszont ő is elvetette a semleges Németországra vonatkozó (berlini és moszkvai) terveket.

Fölszólalt a bonni parlamenti vitában Momper, Nyugat-Berlin kormányzó polgármestere is. Bírálta a kancellárt, amiért a Modrow-val folytatott tárgyalásán elszalasztotta, hogy jelzést adjon a Németország másik felében élő millióknak.

Waigel pénzügyminiszter keményen visszautasította a szociáldemokrata bírálatokat, amely szerint Bonn valamiféle „átvevőstratégiát” folytat – Németország-politikája ürügyén. A kilátásba helyezett valutaunió sokkal több, mint valamiféle ígéret az NDK-gazdaság stabilizálására.

Rámutatott: a baloldali ellenzék félelmet igyekszik kelteni az NSZK lakosságában azzal, hogy mindenekelőtt a reá váró esetleges nehézségeket helyezi előtérbe.

Kohl kancellár kormánynyilatkozatát gyakran szakították meg a baloldali képviselők közbekiáltásai, amikor a kormányfő a szociáldemokraták szemére vetette: „testvéri kapcsolatokat” ápoltak a keletnémet kommunistákal, a Honecker-féle NSZEP-vel.

Rita Süssmuth, a Bundestag elnöknője többször is határozottan fölszólította a képviselőket, hogy uralkodjanak érzelmeiken, és térjenek vissza a demokratikus vitastílushoz.»