Az újságíró archívumából: Térkép a névjegyen

Jó negyven esztendővel ezelőtt (van-e, ki emlékszik rá?) súlyos botránysorozat zajlott a japán fővárosban. Akkor már évek óta állt a jó évtizede megtervezett, különös gonddal épített tokió-naritai új repülőtér, amire különösen szüksége volt (lett volna!) a szigetországnak, tekintettel a napról napra nagyobb légi forgalmára, amit a régi reptér gyakorlatilag képtelen volt lebonyolítani, kiszolgálni. (A nyitó kép forrása: skytraxratings.com)

Csakhogy – próbáltam összefoglalni a Magyar Hírlapban (nem a mostani internetes valamiről van szó!) – a környék népes lakossága, védendő a környezetet, folyamatos akciókkal megakadályozta a nyitást. Az eseményekről alább olvashatják az 1978. április 16-i tudósítást:

«Csengő-bongó fácska. Tokióba való japáni barátom névjegyét ritka érdekességként őrzöm. Azonkívül, hogy japánul és angolul rajta van neve, foglalkozása és lakcíme, a névjegy hátán aprócska térkép segít eligazodni, valójában hol is található az otthona – otthonuk –, lévén a romantikus nevű nyomdai művezető három gyermek édesapja. Tokióban néhány főútvonaltól eltekintve, az utcáknak nincs nevük. A sokmillió lakosú világváros apró falvakból állt össze az évtizedek alatt. A második világháború utáni rohamos fejlődés és a spekulatív telekgazdálkodás következtében kiáltó ellentétek alakultak ki a japán fővárosban: nyolc nyomsávos autópályák, háromemeletes fölüljárók tövében meghúzódó, karnyújtás széles utcácskák labirintusa… Így aztán, ha bárki napjainkban tájékozódni óhajt Tokióban, a metropolisz 23 városrészében (ku-nak mondják őket), fix pontként egy-egy étterem, közlekedési csomópont, irodaház nevét adják meg, majd egy kisebb terület (chome) nevét, ezután következik a banchis, azaz a számozott utcablokk… Ne bonyolítsuk az ügyet, mert amiről most szó lesz, azt persze Tokióban (mint annyi nagyvárosban) névjegy, mini térkép nélkül is könnyen megtalálhatjuk: a repülőteret. Az „aeroport”, a tokiói légi kikötő felé vezető utak mentén hatalmas táblák igazítják el az autóst. A reptérre hajtani egyszerű dolog – már ami a régi légi kikötőt illeti; mert a 12 évvel ezelőtt megkezdett és néhány esztendő óta készen álló naritai új repülőteret fölkeresni nem érdemes.

Kezdetben a környéken lakó parasztok tiltakoztak, mert földjeiket, ami Japánban a legértékesebb vagyon, erőszakkal kisajátították a hatóságok – kifutópálya, hangárok, főépület, irányítótorony, radarállomás, várócsarnok stb. céljaira. Miután Ázsia legkorszerűbb repülőtere megépült, a környékbeliek a zajártalomra való hivatkozással nem engedték a hatóságoknak megnyitni a tokiói új légi kikötőt. „Rendkívüli leleményességgel” – letáboroztak a kifutópályákon, megrongálták a repülőtér létfontosságú műszaki berendezéseit, távközlési és energiarendszerét stb. – részben a földjükből kiforgatott parasztok, részben a környezetvédők évekig akadályozták az ünnepélyes avatást…

… mígnem a minap döntött a kormány: nincs pardon, a légi kikötőt azonnal meg kell nyitni, mert a sokmilliárdos beruházás erkölcsileg elavul, műszaki berendezései korszerűtlenné válnak. Húsvétvasárnap jelentették a távirati irodák: a tokiói új nemzetközi reptér megnyitását ellenző szélsőséges diákcsoportok tagjai elfoglalták a naritai objektum irányítótornyát, kalapácsokkal szétzúzták az elektronikus berendezéseket. Az ellenük kivonult rendőrökre benzinespalaokokat szórtak, óriás csúzlikból acélcsődarabokat lövöldöztek a rendőrkordonra… Az NHK állami tévétársaság egyenes közvetítést adott az eseményekről.

Úton a reptérről a japán fővárosba. (A kép forrása: www.travelvui.com)

Szó sem lehetett tehát arról, hogy a tervezett időpontban, március 30-án, csütörtökön fölavassák a nemzetközi légi kikötőt. Az ördöngösen gyors és ultramodern eszközökkel dolgozó japán szakemberek sem képesek arra, hogy egy ekkora létesítmény elektronikus berendezéseit újakkal pótolják, kipróbálják. A repülés kényes és veszélyes üzem; ha bármi baj, szerencsétlenség történnék, felelős szakemberek egész seregét gyűjtenék be az illetékesek vizsgálat céljából.

És azoknak az autóknak, amelyek őket szállítanák – akárcsak a húsvéti randalírozók közül 115-öt –, nem kell térkép még Tokióban sem.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)