Tulajdonképpen mi, magyarok is ünnepelhetnénk pulykával, már csak azért is, mert pulykahús-fogyasztásban a világelsők között vagyunk: csak az Amerikai Egyesült Államok és Izrael előz meg bennünket. Évente személyként öt és fél kiló pulykahúst fogyasztunk – derült ki a mai pulykakonferencián, ahol egyébként az is elhangzott, hogy a kilencvenes években e derék madár húsából az átlagfogyasztás még csak két kiló volt.
Sikerágazat a pulykanevelés és -feldolgozás még akkor is, ha a statisztikai adatok mást mutatnak: 2004-ben 139 248, az idén eddig 65 960 tonna pulykát vásároltak föl; 2004-ben a baromfitermelés 30, az idén mostanáig pedig a 17 százalékát adta a pulyka.
Eközben a feldolgozott pulykahúsnak csaknem a felét (legnagyobbrészt a legértékesebbnek tartott, legsokoldalúbban hasznosítható mellfilét) exportálja az ágazat. A mai pulykakonferencián többször is elhangzott, hogy a pulykahús, főként pedig a mellfilé a hazai fogyasztásban is kiemelkedő. A hazai pulykakeltető, -előnevelő, -hízlaló és -feldolgozó vállalkozásokat tömörítő szakmai szervezet, a Magyar Pulykaszövetség szerint a termelés színvonala a közepesnél jobb ugyan, mégis sürgős fejlesztésre szorul. Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke hangsúlyozta: a költségek folyamatos emelkedését csak technikai, technológiai fejlesztésekkel lehet ellensúlyozni. Ennek egyik feltétele a (ma még romló) jövedelemtermelő képesség javítása. A magyar pulykaágazat versenyképességének megőrzése, javítása nemzetgazdasági szempontból is kulcsfontosságú. Az évente mintegy 800 milliárd forint termelési értéket produkáló baromfiágazat – bár számos feldolgozó üzemet zártak be az utóbbi években – még mindig 60 ezer embernek ad munkát, és ezeket a munkahelyeket meg kell tartani, sőt, lehetőség szerint újakat is kell(ene) teremteni.

Erre megvan a remény: részben a kivitel további növelése (napjainkban ötödrészt exportra termel a pulykaágazat), részben a hazai pulykahús-fogyasztás népszerűsítése révén. A különösen egészséges, fehérjében gazdag baromfihús fogyasztása látványosan növekszik az utóbbi években. A pulykahúsból meglepően sokféle élelmiszer készíthető: párizsik, virslik, sonkafélék, májasok, főtt, pácolt-füstölt húsok, főtt kolbászok, konyhakész termékek, kolbászok, felvágottak, töltött, formázott, panírozott húskészítmények. Szakácsok szerint a pulyka valamennyi baromfi között a legtöbb ételváltozatot kínálja. (Miután itthon sok család pulykát fogyaszt karácsony első napján, egy menüsorral és receptekkel ajándékozzuk meg olvasóinkat; tessék kattintani, megéri!)
A mai konferencián többször is elhangzott, hogy az ágazat fejlődését alapvetően segítené, a legális vállalkozásokat erősítené, ha a 27 százalékos áfát – kiszorítandó a szürke és a feketegazdaságot – ötre csökkentené a törvényhozás. Áldásos lenne az is, ha egy bizonyos üzemméret fölött engedélyeznék a pulykaágazat – és általában az élelmiszeripar – számára a geotermikus energia használatát.


