Az amerikai elnök rögtönöz, vastagbőrű, idegengyűlölő és harcias

Mint rámutat, Trump lépései az idegenekkel szembeni riadalomra és indulatokra játszanak, ám az amerikai történelem bebizonyította, hogy ezek a félelmek alaptalanok. A letelepedők egésze nem lett terrorista. A sokszínűség, a bevándorlók tapasztalata és iparkodása hihetetlen mértékben erősítette az országot. Ellenben az mindig is gyengítette, amikor kitörtek a migránsellenes érzelmek.  

A Financial Times vezércikke úgy ítéli meg, hogy az első héten Trump jellemvonásai domináltak és önkényes lépései nem voltak következetesebbek, mint a programja. Azt csinálta, amit a kampányban hirdetett. Lehet persze, hogy politikája konzekvens, csak éppen nem lehet látni benne semmilyen stratégiai szándékot, tervezést, és azt sem, hogy kikérte volna a tanácsadói véleményét. Az elnök rögtönöz, vastagbőrű és harcias. Ez pedig már érinti a kormányzás módját, valamint az egész világot. Trump mindjárt az elején értelmetlen vitába keveredett a sajtóval arról, hányan vettek részt a beiktatásakor rendezett ellentüntetésen. Ez a fajta tisztességtelen hősködés nagyon is jellemző rá. Azután szomorú volt látni, amint nekiment azoknak, akik szerinte jogtalanul szavaztak, de semmivel sem tudta igazolni ezt a képtelenséget. Viszont úgy néz ki, hogy a republikánusok ebben sem állnak az útjába. A Financial Times úgy látja, hogy a politikus teljes mértékben téves nézeteket vall mind a kereskedelemről, mind a bevándorlásról, ám emiatt az Egyesült Államok és a világ szegényebb és kevésbé biztonságos lesz. Amikor megkérdőjelezi a választás eredményét és megsérti az USA legfontosabb szomszédját, Mexikót, akkor a melldöngetést részesíti előnyben az ország alapvető érdekeivel szemben. Ez a fajta magatartás nem teszi Amerikát az első helyre.  

A The Guardian kommentárja azt hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak vezetnie kell a világot, mert nincs más választás, különben jön a káosz és a rombolás. Mert semmivel sem lehet helyettesíteni Amerika szerepét a háború utáni nemzetközi rendszer alappilléreinek fenntartásában. Trump olyan, amilyen, viszont ha az USA teljesen hátat fordít a nyugati szolidaritásnak, akkor semmi sem tartja féken a világot és mindenki csak veszít. Ugyanakkor a brit kormányfő meglehetősen egyértelművé tette, hogy cseppet sem elkerülhetetlen a Nyugat hanyatlása, a közös értékeket meg kell őrizni. Az európai terv létfontosságú, sikerre kell vinni az EU-t, ezt diktálja mindenki érdeke. Az oroszokkal az erő pozíciójából kell tárgyalni, de közben óvakodni kell Putyintól. És nem lehet tétlenül állni, amikor veszély fenyegeti a szövetségeseket, pl. a balti államokat. May arra is felhívta a figyelmet, hogy ha Washington visszalép alapvető kötelezettségvállalásaitól, annak Oroszország, Kína és Irán aratja le a gyümölcseit. Egyébként ugyanezt vallja a német és a francia vezetés is. Az európai biztonságot és a szövetség alapértékeit tekintve semmivel sem lehet helyettesíteni az amerikai közreműködést. Merkel már kifejtette, hogy törést okoz a transzatlanti kapcsolatokban, ha az USA feloldja az Oroszország elleni szankciókat. És Szíria miatt Európa ragaszkodik az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fennmaradásához is. Bízzunk abban, hogy Trump is rájön: számára sincs alternatíva a hagyományos együttműködéssel szemben.

Közép- és Kelet-Európában előretör a baloldal, de ez nem vonatkozik Magyarországra és Lengyelországra – állapítja meg a Le Monde. Nálunk három részre esett szét és nem tud megújulni. A lengyeleknél pedig még a parlamenti bejutást jelentő küszöböt sem volt képes venni. Ellenben tavaly Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában is megnyerte a választásokat, de olyan módszerekkel, amelyek csak kevéssé követhetőek a hasonló, nyugati pártok részéről. Mert a földrész keleti felén ezek az erők gyakran a nacionalizmusra és a migráció elleni harcra játszanak. Ennek a kettősségnek egyik jelképe Robert Fico. A szlovák kormányfő a szélsőjobbal együtt kormányoz. Elítéli a Moszkva-ellenes megtorló intézkedéseket és nem kér a bevándorlásból. A SMER azonban a korrupciós botrányok ellenére is igen népszerű. Romániában nagy győzelmet arattak a múlt hónapban tartott választásokon a szociáldemokraták, majd nem késlekedtek, hogy enyhítsenek a korrupcióellenes küzdelmen, viszont a gazdasági növekedés látványos és úgy tűnik föl, hogy a szavazópolgárok szemében ez számított. A régión belül csupán a cseh kormánypárt igyekszik ellenállni az azonos neműek házassága ügyében a környéken mindenütt jelenlévő populizmusnak, leszámítva persze a szintén baloldali Zeman elnök szeszélyeit. De ezzel együtt a Sobotka-kabinet is keményen elutasítja a migránsokat.