Seherezádék, dzsinek, háremhölgyek és szultánfik veszik birtokukba május 25-én a Bécsi Városháza előtti teret, a Rathausplatzot, ahová már délután három órától várják Európa legnagyobb AIDS-jótékonysági rendezvényének vendégeit.
A Life Ball ingyenes, nagyszabású nyitóshowja ezúttal az 1001 éjszaka meséi szellemében zajlik, a törökbugyogós elsőbálozók ruháját összesen 28 800 Swarovski-kristály díszíti majd. A Ringtől a városházáig futó vörös szőnyegen a sztárvendégekkel – Elton Johnnal, Bill Clintonnal, Eva Longoriával és Melanie Griffitthel – együtt vonulhatnak végig a Stylebible-nek megfelelő kosztümöt viselő vendégek. A divatbemutatót Roberto Cavalli jegyzi, aki záróakkordként egy saját tervezésű Mini volánja mögött gurul végig a Magenta Carpeten.
A megnyitó keretében adják át a Swarovski által 100 ezer euróval támogatott díjat, a Crystal of Hope Awardot, amelyet az idén a The Girl Effect kezdeményezés képviselői vehetnek át. A Kambodzsában, a Dominikai Köztársaságban, Kamerunban és Ugandában folytatott akció célja, hogy az iskolában tartsa és megvédje a fiatal lányokat a férjez adástól és a prostitúciótól.
A Life Ball és az aukcióval egybekötött Aids Solidarity Gala, valamint az egy nappal előtte zajló Red Ribbon Celebration Concert bevételét – ami tavaly 2,1 millió euró volt! – osztrák és nemzetközi AIDS-projektek kapják. Ilyen például az Aids Hilfe Wien „Job Impuls” programja, amely HIV-fertőzötteket segít a visszatérésben a munkaerőpiacra.
Ausztriában manapság mintegy nyolcezer HIV-fertőzött él, 55–60 százaléka Bécsben és környékén. A fertőzöttek száma világszerte eléri a 34 milliót, csaknem háromnegyede Afrikának a Szaharától délre eső országokban él. A nemzetközi programoknak köszönhetően ott tíz év alatt negyedével sikerült csökkenteni az új fertőzöttek számát.