Az immár hagyományosnak számító koncerten, akárcsak a múlt években, ezúttal is sok zenei különlegességet hallhat a közönség a magyar zenei élet és színművészet kiemelkedő személyiségeitől. Az esemény fővédnökei a tavalyi jótékonysági koncert közreműködői: Presser Gábor, Falusi Mariann, Hegedűs D. Géza és Szabó Tamás.
A világ 53 országában működik az Élet Menete Alapítvány, és mindenhol önkéntesek működtetik a zsidó hitközségek és más alapítványok támogatásával. Az alapítvány pályázatokból és egyéni adományokból tartja fenn magát.
A Budapesti Élet Menete 2010. évi megemlékezésén, a holokauszt magyarországi emléknapján közel húszezer jóérzésű ember vett részt vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Az alapítvány fennállása óta, még soha ilyen nagy létszámban nem vettek részt a fáklyás felvonuláson. Elvégre emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk kötelessége.