Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) Esztergomi szervezete évek óta megrendezi az energetika legidőszerűbb kérdéseivel foglalkozó konferenciát. A háromnapos, május 9–11. között, tartandó programon ez alkalommal is a szakma legszélesebb területeiről érkeznek az előadók. Amikor a programot Mohácsi Miklós, a hazai energiaipar kiemelkedő tudású alakjának kezdeményezésére az ETE Esztergomi Szervezete elindította, akkor valóban voltak még főenergetikusok. Azóta nemcsak ez a beosztás szűnt meg, hanem az energiaszakma is alapvetően átértékelődött.
A mostani konferencián kiemelt súlyt kap a hatósági szabályozás és környezet, valamint az innováció, a kutatás és fejlesztés szerepe. A szakmai kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Bencsik János volt energetikai államtitkár. Előadást tart dr.Szabó Györgya TXM-FALCON olajtársaság vezérigazgatója, aki a nem konvencionális gáztermelés összefüggéseit világítja meg.Oláh György professzor a metanol-gazdaságról küldte el nézeteit.
A magyar energiastratégia tükrében szó lesz a megújuló energiához kapcsolódó azokról az újdonságokról, amelyekkel a hazai célok és az ország nemzetközi kötelezettségei is közelebb kerülnek a megvalósításhoz. Szó lesz a földgáz költségcsökkentésének lehetőségeiről és az energiatakarékosság speciális lehetőségei a közösségi közlekedésben.
Fontos szerepet kap a biotechnológiai ipar csúcsterméke a SMARAGDFA® fajhibrid bemutatása, amely a magyarországi biomassza termelést helyezi új alapokra.
A harmadik napon a távfűtést és a hozzá kapcsolódó energiaracionalizálási, technikai megoldásokat mutatják be a szeminárium résztvevői.
A programtervezet, illetve jelentkezési lap itt megtekinthető és letölthető. A rendezvény médiatámogatója az Infovilág – a hiteles hírportál.