Az ügyvezető az MTI-nek elmondta: az IVSZ tagjainak is előnyös lenne a fordított áfa bevezetése, mivel minél magasabb az általános forgalmi adó, annál inkább vannak jelen az egyes piacokon azok a „fekete bárányok”, akik nem a versenyben akarnak érvényesülni, hanem az adóelkerülés révén megszerzett helyzeti előnyükkel. Úgy vélte, az IT-szakmában ez a jelenség egyre kritikusabb méreteket ölt, 100 milliárd forint értékű szoftver és hardver kerül évente úgy forgalomba Magyarországon, hogy nem fizetik be utánuk az áfát.
Papp István szerint az üzletinek egyáltalán nem mondható modell lényege, hogy több lépcsőn keresztül, export-import ügyletként feltüntetve a tranzakciókat, elbújtatják a tényleges tevékenységet, illetve az adott szereplők a láncban nem fizetik meg az adót. Az okozott károkról elmondta: sokszor a magyarországi IT-szakma fontos szereplői, a disztribútorok – akik egyúttal az ágazat nagy foglalkoztatói közé tartoznak – kerülnek nehéz helyzetbe, mert a „fekete bárányok” 15–25 százalékkal olcsóbban kínálják a termékeket. Ez annak ellenére is így van, hogy a kiemelt partnerek elvileg a mindenkori disztribúciós áraknál kedvezőbb árakon szerzik be a hardver- és szoftvertermékeket. Ráadásul a feketekereskedelem több mint 1000 munkahelyet is veszélyeztet.
Ezen túlmenően a szürke- és feketeimportból származó termékek elterjedése egyformán csökkenti a fogyasztók érdekeinek védelmét és a gyártók magyarországi eredményét. Ez utóbbi azért is káros, mert ezáltal csökken a multik integrátorszerepe. Nem beszélve arról, hogy az olcsó import miatt az adókat és járulékokat megfizető hazai gyártók további, szinte leküzdhetetlen hátrányt szenvednek.
„Mintegy húszéves tapasztalat alapján állítható, hogy ilyen árelőnyt becsületes úton a hivatalos és hatályos pénzügyi szabályok maradéktalan megtartásával nem lehet elérni” – mondta Papp István, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az adókerülő cégek egyre erősödő jelenlétükkel a becsületesen dolgozó és adózó cégeket hozzák nehéz, mondhatni lehetetlen helyzetbe. Éppen ezért IVSZ-elnöki szakmai programjának egyik fontos része az iparág megtisztítása, amihez szerinte erőteljes kormányzati nyomásra, egységes piaci fellépésre, szigorúbb szabályokra és a számos EU-tagállam gyakorlatában működő fordított áfa-fizetési rendszerre van szükség.