Az Európai Bizottság által modellezett legrosszabb forgatókönyv szerint, ha teljesen leállna a földgázszállítás Oroszországból Európába, a magyar kormány a hazai földgáztárolókban meglévő és jelenleg is folyamatosan növekvő földgáztartalékok felhasználásával, a jogszabályokban meghatározott korlátozó intézkedések mellett garantálni tudja a lakossági igények kielégítését.
A vizsgálatok óta eltelt időben látványosan növekedett a magyar tárolókban elhelyezett földgáz mennyisége. Jelenleg több mint 4,1 milliárd köbméter áll a fogyasztók rendelkezésére, és a betárolásoknak még nincs vége. A jelenlegi készletszint mintegy 10%-kal meghaladja a földgáztárolók hat évvel ezelőtti teljes fizikai kapacitását.
Magyarország elkötelezett a magyar‒szlovák határkeresztező földgázvezeték megépítése mellett. A vezeték próbaüzeme még ebben az évben megkezdődik. A magyar kormány továbbra is figyelemmel kíséri a beruházást és – szem előtt tartva a hazai ellátásbiztonságot és az uniós kötelezettségeket – minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a vezeték 2015 elején megkezdhesse a kereskedelmi működést.
A magyar kormány mindenkor támogatja az útvonal- és forrás-diverzifikációt szolgáló infrastruktúra-fejlesztéseket. Magyarország számára fontos a hatályos uniós előírásoknak megfelelő, a kétirányú szállítást lehetővé tevő határkeresztező szállítóvezetékek kiépítése, különös tekintettel a horvát‒magyar és a román‒magyar határkeresztező vezetékekre. Kiemelt cél tehát az erre vonatkozó megállapodások mielőbbi végrehajtása és a vonatkozó kétoldalú tárgyalások sikeres lezárása.

