Az idei, 13. nemzetközi 24 órás programozóversenyt az Óbudai Egyetem új épületében tartották. A 30 csapatos döntőben négy magyar mérhette össze tudását a világ legjobbjaival. A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete rendezte esemény feladatai között virtuális térben kerékpárt kellett irányítani és postai csomagokat eljuttatni a címzettnek, vagy zombikat irányítani a többi csapat ellen.
Látványos feladatként az egyesület tagjai által épített lézervágó berendezéssel kellett papírt vagdosni és adott formára összehajtogatni, illetve a monitorra helyezett egeret, csak a monitor fényének változtatásával irányítani. Ezek mellett még további öt feladat várt megoldásra. A verseny idei 50 oldalas feladatsora innen letölthető.
A verseny mögé az idén is nagy hazai és nemzetközi támogatói közösség sorakozott fel; a mecénások azt is fontosnak tartják, hogy akár saját munkatársaik is megmérettessenek a versenyen. Az SAP Hungary főtámogatása mellett gyémántfokozatú támogatóként a magyar Fornax (hozzá fűződik a verseny alapítása is), továbbá a Google, a Skypem a Yahoo!, a Facebook. A hazai szponzorok: az NNG, a Prezi, a LogMeIn.
A csapatok listája, tessék kattintani!
A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) 2000 óta rendezi meg a Challenge24-et, Európa legnagyobb, platformfüggetlen versenyét, amelyre évek óta járnak a legjobb programozókat tömörítő webportálok tagjai. A versenyre főként európai csapatok jelentkeznek, de az idei döntőbe is bejutott Európán kívüli csapat. A versenyen nem kizárólag a programozási nyelvek mély ismerete számít, hanem a problémamegoldási készség is: a háromfős csapatok matematikai, algoritmizálási, képfeldolgozási, hardveres, de sokszor még fizikai ismereteket is követelő feladatokkal kell megbirkózniuk. A verseny lehetőséget kínál, hogy a magyar hallgatók itthon, nemzetközi környezetben mérethessék meg tudásukat, a világ legjobbjaival.