Szabó Tamás az új album készítéséről: „A nyár elején rögzítettünk néhány duófelvételt zenészkollégámmal, Sonnyval. Közben arra gondoltam, vonjunk be a munkába egy zongoristát, hiszen számtalan századelős felvétel készült a klasszikusnak számító harmonika–gitár–zongora-felállásban. Egyébként van már hasonló albumunk, a Come On Over To My House, közös alkotás Gál „Boogie” Csabával. Igaz, akkor, másfél évtizeddel ezelőtt, más volt a koncepciónk.

– Kik most a zenésztársai? 

– Idestova évtized óta koncertezem kisebb-nagyobb szünetekkel Long Tall Sonny gitáros zenész kollegámmal. Vele játszani nagy kihívás, a szakmában és rajongói körében közismert, mennyire szereti a stílushű zenéket. Koncertjein mindig elhangzik olyan meglepetés, amire az ember felkapja a fejét. Saját zenekara, a Sonny and his Wild Cows, méltán sorolható, a hazai blueszenekarok élvonalához. A lemezt olyanra  terveztük, amilyennek a múlt század eleji  hangzóanyagokat készítették. 

– Hogyan állt össze a teljes csapat?   

– Megkértük Kertész Bence (Crazy Benny) zongoristát, szálljon be egy-két számba. Játéka nagyon hasonlít a blues-felvételekről jól ismert Lafayette Lake, Lohnie Johnson, Blind J. Davis játékstílusához. Nem hiányozhat a női énekhang sem. Megismerkedtem Rhythm Sophieval, aki fiatal kora ellenére, ígéretes tehetség a szakmában. Hazánkban kevés a bluest, stílusosan éneklő énekesnő. Ha kitart a pályán, igazi gyöngyszem válhat belőle. 

– Olyan zenészekkel dolgoztam, akik ismerik a műfajt, de nem feltétlen, a Mojo Working, Caldonia, a Talk To Your Daughter vagy a Hoochie Coochie Man bűvöletében élnek. Sokan kényelemből, a közkedvelt számokat puffogtatják. Nem ismerik az eredeti verziókat, hanem hazai előadók sikeres feldolgozásának interpretációjaként tűzik műsorukra.  

–  Ami engem illet, a hazai „blúztábor” annak idején a Palermo Boogie Gang meghatározó tagjaként ismert meg. Az idő múlik, sok-sok olyan lemezt készítettem és zenét szereztem, ami nem feltétlen blues alapú, ezért sokan gondolják, hogy eltávolodtam ettől a műfajtól. Mostani lemezem/lemezünk ezt próbálja cáfolni. Vannak jó, hazai blues-zenekarok, akmelyek méltán vívták ki maguknak az elismertséget. Ők többnyire a mai irányzatot követik, és nem is akármilyen színvonalon. Én megpróbáltam visszaugrani az időben, a játékstílusom kialakítása volt az igazi feladat. Ennyire autentikusan még nem játszottam hangzóanyagon, azelőtt teljesen más hangképeket és hangskálákat használtam. A tavalyi www.newattach.com című albumhoz képest is más stílusú ez az új lemez.

– Napjaink szájharmonika-mesterének minden bizonnyal nagy kihívás a visszatérés a régi korok muzsikájához…

– Ebben igaza van – nyugtázza Szabó Tamás. –  Az 1990-es években megannyi érdekes szájharmonikás jelent meg itthon és külföldön. Jóformán naponta találkozom olyan technikai megoldásokkal, zenékkel, hangképekkel, amelyek lenyűgöznek. A múltban kalandozás legalább annyi titkot rejt, mint a mai látványos hangszerkezelés. Nem volt könnyű megállni, hogy ne használjak olyan technikai elemeket, amelyeket egykor nem ismertek, emellett más produkcióknál is belejátszanék egy-egy számba. Játékomat a lemezen leginkább Hammie Nixonéhoz, Sonny Boy Williamsonéhoz vagy Jazz Gilluméhez hasonlítanám.

– Sikerült beletalálnia a múlt század elejének zenei világába… 

– A számok hangzását az 1930-as, 40-es évek hangképének megfelelően próbáltuk alakítani. Sajnos, nem sikerült hiánytalanul, főleg azért, mert akkor más volt technika. Ma más erősítőkkel, mikrofonparkkal dolgoznak a zenészek és technikusok. A számok között hallható megszólalások hangulati elemek. Ez, persze, nem új ötlet, a mára többnyire megszűnt blueslemez-kiadók (Chess, Decca, Bluebird) népszerűsítették ekként a sztárjaikat. Itthon ritkának számítanak az ilyen jellegű lemezek. A lemezborító is kedvet csinál az autentikus blueshoz. Arculatában követtük a korai stílust, bár akkoriban nem volt jellemző a míves tálalás. Mai szemmel csaknem igénytelennek tűntek föl a lemezborítók. Sokáig egyszerű papírzacskóban árulták a 78-as fordulatú bakeliteket. Remélem, hogy az arculatot sikerült eltalálni, itt is aktualizálni kellett mai kornak megfelelően.

– Ki irányította a stúdiómunkát?        

– Főleg rám hárult ez a teendő. Szerencsénkre sikerült kiváló háttérembereket találnom, velük jól haladt a közös munka. A StarTrack stúdió vezetője, Glaser Péter különösen odaadóan dolgozott: a felvételek időtartamára olyan analóg technikát szerzett be, ami nincs a stúdiójában. Olyan zenét hallott tőlünk, amiyennel nem, vagy csak nagyon régen találkozott. A mai hangképekre inkább a telt, tiszta hangzás és a steril, kidolgozott játék a jellemző. Köszönet illeti Szabó Miklóst, aki évek óta segíti munkámat a lemezkészítésben hangmérnökként. Az MMM Recordsnál megjelent cd egyébként mono-változatban is elkészült.

– Hol a helye általában az autentikus bluesnak a mai világban? 

– Sok lemezzel a hátam mögött, úgy érzem, vannak műfajok, illetve irányzatok, amelyeknek nem kell fejlődniük. A hitelesség attól élő, hogy marad ott, ahol megszületett, az eredeti hangképpel és stíluselemekkel. Korban egyre távolodunk tőle, de nem baj, csak legyünk tisztában azzal, honnan erednek ezek a zenék. Legyenek zenészek, akik ápolják a hagyományokat, hogy a fiatal nemzedék is érezze a múlt századelő hangulatának az ízét. Meggyőződésem, sikerült olyan lemezt készítenünk, amit szeretni fognak a blues-kedvelők.

– Terveznek-e élő bemutatókat?   

– Kedvcsináló koncertek mindenképpen lesznek a januári bemutató előtt: december 17-én a  budapesti Nothin’ But The Blues Pubban és december 28-án a szolnoki a jazz-pubban.