Obama: Oroszországtól, Kínán át Venezueláig az látható, hogy egyfolytában lecsapnak a nem kormányzati szervezetekre, felforgatóként bélyegzik meg a jogos elégedetlenséget. Az olyan helyeken pedig, mint Azerbajdzsán törvényekkel nehezítik meg hihetetlen módon még a működést is az ilyen csoportok számára.
Obama rámutatott: a történelem során mindig a polgárok, az egyszerű emberek indították el a nagy változásokat és fejlődést. Így az is nekik köszönhető, hogy ő, a fekete bőrű politikus ma az Egyesült Államokat irányíthatja. És az emberek azok, akik felszólalnak istentől kapott jogukért, a szabadságért. Ezt az elszántságot látja az elnök, amikor pl az oroszok Moszkvában és Szentpétervárott kiállnak a jogállamért és az emberi jogokért.
Miért alapvető a civil társadalom? Mert amikor bárki szabadon kifejtheti a véleményét, a vezetők pedig elszámoltathatók, akkor a kormányok jobban reagálnak a dolgokra, hatékonyabban működnek. Amikor a vállalkozók szabadon végig vihetik ötleteiket, akkor a gazdaság innovatívabb, több forgalmat és beruházást vonz, jobban virágzik. Ha erős és sikeres országokat akarsz, ahhoz erős és eleven civil társadalmakra van szükség.
Az USA legszorosabb szövetségesei történetesen azok az államok, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat. Amikor az ellenkezője történik, tehát amikor elnyomják ezeket a jogokat, az táplálja a szenvedést, az igazságtalanság érzetét és ez idővel gerjesztheti az instabilitást vagy a szélsőségességet. Ezért Amerika számára nemzetbiztonsági kérdés a civil társadalmak segítése.
Egyre több kormány éppen azért követ el mindent az elhallgattatásukra, mert a civil társadalom, benne a polgárokkal, igen erős lehet. Az ellenük irányuló, egyre erősödő fellépés célja, hogy aláássák a demokráciát. Épp ezért még erősebb kampány kell a demokrácia megóvására.
Az Egyesült Államok számára küldetés az egész világban, hogy támogassa és védje a civil csoportokat. Ezért az elnök utasítást adott arra, hogy mostantól a minisztériumok és más kormányzati szervek az eddiginél rendszeresebben tanácskozzanak a civil szervezetek képviselőivel. Obama nem akarja hagyni, hogy más kormányok megmondják, Amerika miként segítheti a civil társadalmakat. Mint ahogy azt sem, hogy egyes országokban korlátozzák a gyülekezés, az egyesületek alapításának, vagy a szabad véleménynyilvánításnak a jogát.
Az Amerikai Egyesült Államok új központokat hoz létre, ahol céljaik elérésére a civil csoportok kapcsolatokat építhetnek, hozzájuthatnak a megfelelő ismeretekhez és technológiához, valamint anyagi alapokhoz.
Obama négy lépést jelentett be. Elsőként azt, hogy a civil társadalmi csoportokkal való partneri együttműködés mostantól az egész amerikai kormány feladata lesz, vagyis nemcsak a külügyminisztériumé és a USAID kormányzati segélyszervezeté. Az elnök utasította a minisztériumokat és kormányzati hivatalokat, hogy rendszeresen konzultáljanak és működjenek együtt civil társadalmi szervezetekkel. Az amerikai kormányszervek szembehelyezkednek majd azzal, hogy a külföldi kormányok diktálhassák azt, milyen természetű segítséget nyújthatnak nekik. Az Egyesült Államok ellen fog állni a külföldi kormányok azon erőfeszítéseinek, amelyek a békés gyülekezéshez, egyesüléshez és véleménynyilvánításhoz való jog korlátozására irányulnak. Ezt az elnök az amerikai globális vezető szerep részének tekinti.
Másodszor: az Egyesült Államok világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására, amelyek a jövő évtől kezdve hálózatépítésre használhatják fel őket, illetve arra, hogy hozzájussanak az elképzeléseik megvalósításához szükséges ismeretanyaghoz, technikához és anyagi eszközökhöz. Az első hat ilyen központ Latin-Amerikában, a szubszaharai Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában jön majd létre.
Harmadszor: az Egyesült Államok megnöveli a Demokráciák Közössége elnevezésű kormányközi szervezet támogatását a hatékonyabb diplomácia nyomásgyakorlás végett.
Negyedszer: az Egyesült Államok mindennemű civil társadalmi csoportok támogatását növeli és nagyobb vésztámogatást nyújt a szorongatott civil szervezeteknek. Növekszik a terhelő törvényekkel és szabályozásokkal szembeni jogi támogatás. A Nyílt Kormányzati Együttműködés keretében több kormány kap majd segítséget, és Amerika nagy súlyt fektet a civil társadalmi vezetők új nemzedékének kinevelésének.
Cáfolja Obamát Szijjártó
(Klubrádió, 12:56) Az Amerikai Egyesült Államok elnökének magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja – közölte a frissen felesküdött külügyminiszter sajtóreferense. Sajtóközleményében ezt írta külügyi tárca: abból indulunk ki, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok szövetségesek. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja. A magyar szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását.

