Szentpéteri Csilla a versenyzőkkel.A február 12-i 4. fordulóban rajtuk kívül Banyák József, Csikós József, Mida Oszkár, ifj. Ökrös Ottó, Pintér Péter és Szűcs Gyula vehet részt. Magyar slágerekből és külföldi filmzenékből készülhetnek a versenyzők.

A harmadik fordulóban hangszeres tudás mellett a zsűri főleg a szenvedélyességet, a romantika megjelenését és a közönséggel való kommunikációt figyelte. Nyári Károly, a zsűri elnöke megköszönte a közönségnek az érdeklődést, a versenyzőknek a kitartó felkészülést. Szentpéteri Csilla a kávéházi élmény összességét kereste, kívánta átélni. A művésznő szerint az operettek némelyike kifejezetten élvezetes volt néhány versenyző előadásában. Rakonczai Viktor szerint a versenyzők nem foglalkoztak eléggé a könnyűzenével, pedig egy bárban bármikor előfordulhat, hogy valaki a 80-as, 90-es évekbőlakar dalt hallani.

Az operettekből szabadon készülhettek a versenyzők, a 80-as, 90-es évek könnyűzenei 12-es listát Nyári Károly állította össze. A zongoristáknak két hetük volt a felkészülésre, a helyszínen derült ki, hogy mit játszhatnak. A többi között Lionel Richie, Elton John, Michael Jackson, George Benson szerzeményei szerepeltek a műsoron. A március 31-i gálaestre heten maradnak, közülük kerül ki a New York Café egymillió forint értékű, öt est megtartására szóló szerződésének nyertese.

Szentpéteri Csilla zongoraművésznő a harmadik forduló után az Infovilág munkatársának elmondta: a zeneszerszám hangzása ezúttal sokal jobb volt mint eddig, de még van mit javítani. „Nagyon nehéz a kávéházban azt az akusztikát megvalósítani, ami a koncerttermekben természetes. Európa legszebb kávéházában a nagy belmagasság miatt a hang ide-oda pattog. Ráadásul hangosítani kell a zongorát, s hangfalakkal a hangzás már nem ugyanaz” – hangsúlyozta.

A versenyzők a művésznő szerint nagyon tehetségesek. „Két héttel ezelőtt a versenyzőknek improvizálniuk kellett, és azt a pianisztikus tudást nyújtaniuk, amit elvárunk a klasszikus eleganciától, a romantikától, a szárnyaló dinamikus hangzásig. Most az operettben mutatkoztak be, ami – bevallom – tőlem távol áll. Amikor megismertem a zongoraművészeket, azért tetszettek, mertsaját egyéniségüket mutatták. Most feladatoknak kell megfelelniük, ez főként lelkileg hatott rájuk. Sokan nem tudtak mit kezdeni a műfajjal. Alárendelték magukat az operettnek, hiányzott belőlük az egyéniség. Ami a popslágereket illeti, azt hiszem, ez a műfaj távol áll tőlük. Nem ismerik, miként énsem. Ezek a zenék gitár, basszusgitár, dob és egyéb kiegészítő hangszerek nélkül, egy szál zongorán nagyon egyszerűsítve szólalnak meg. Az eredeti popdalok arra készültek, hogy a refrént, dallamot énekeljék, elfütyüljék. A dallamot csak úgy lehet zongorán eljátszani, ha saját egyéniségüket szabadon engedik. Én híve vagyok annak, hogy a popdallam szárnyaljon a zongorán. Hárman vagyunk a zsüriben, kompromisszumokat kell kötni. Remélem, a következő fordulóban a versenyzők saját érzelmeiket, saját technikai felkészültségüket, a paletta ezer színét meg tudják majd mutatni, erre vágyom. Azt szeretném hallani, hogy improvizációs készségüket, hihetetlen intuitiv képességüket ki tudják bontakoztatni” – összegezte véleményét Szentpéteri Csilla.