Teszi ezt itt és most, a BBC History (Kossuth Kiadó) 2012. novemberi számában, abban az immár magyar nyelven is megjelenő, tekintélyes nemzetközi magazinban, amelynek történelemfeltáró munkásságát felelős háttérként maga a címben szereplő hagyományosan elismert angol közvélemény-formáló médium is hitelesíti.

Rees tézise, hogy bár igaz, utolsó napjaiban a Fűhrer időnként aligha volt beszámíthatónak nevezhető, ám hiba lenne azt hinni, hogy ez jellemezte egész pályafutását. Sőt bűn, nem kis mértékben szívesen keresett felmentés sok-sok ember számára, mert „azt akarjuk, hogy őrült legyen, mert így könnyű megmagyarázni az általa elkövetett bűnöket”, s ez a holdkóros „valahogy hipnotizálta a németek millióit”. És nem csak őket – és nem csak a maga idejében!

Íme, csokorba szedve a történész érvei annak bizonyítására, hogy Adolf Hitler „agyafúrt – ám teljesen gátlástan – politikus” volt.

– Nagyon ravaszul felmérte, hogy valójában ki birtokolta a hatalmat, és mivel lehet manipulálni az egyszerű embereket;

– hatalmas támogatókat és – és valóságos – támogatást szerzett a hatalom megszerzéséhez, megtartására;

– úgy alakította a nézeteit, hogy ne legyenek idegenek a nép nagy tömegei számára;

– személyéből olyan karizma áradt, hogy az emberek elhitték, amit mondott;

– mindig bizonyos volt az ítéleteiben, soha sem mutatott kételyt a hallgatóság előtt, és azt állította, hogy mindenre tudja a megoldást;

– mindezek eredményeként „néhány náci rajongója Jézushoz hasonlította”.

Rees idézi Albert Speert, aki az 1930-as évek elején kezdett járni Hitler gyűléseire, s – maga vallotta – ezek hatására lett gyorsan rajongó híve, majd rövid időn belül a Harmadik Birodalom főépítésze, fegyverkezési minisztere, a haditermelés irányítója – és a világégést követően a nürnbergi per vádlottja, végül aki elismerte felelősségét a második világháborús eseményekért. Ő fogalmazott így: Hitler „nem azért beszélt, hogy meggyőzzön, inkább mintha azt érezte volna, hogy kifejezi, amit a hallgatóság elvár tőle, amelyet most már egységes tömeggé formált.”

A brit történész emlékeztet olyan kortársakra is, akik csak későn ismerték fel a teljes valóságot, hogy amikor azt hitték, ellenőrzésük alatt tarthatják – például a parlamenten keresztül – Hitlert, az „totális ostobaság” volt.

A tanulmány utolsó két mondata pedig nem titkolt figyelmeztetés. Így hangzik:

„A gazdasági katasztrófa következtében németek milliói vágyakoztak egy karizmatikus megváltó után. Európában, a gazdasági válság eseményeit figyelve, manapság aligha képzelhetünk el komolyabb intőjelt”.

Lánglelkű költő ezt azzal folytatná: Ébredj, Európa!

A szelíd jegyzetíró viszont csak arra vállalkozik, hogy emlékeztesse saját múltjára a vén Európát

Hátha van, aki tanul belőle!