A világgazdaság 2007–08-ban kezdődött válsága a harmadik üteménél tart, és ma még senki nem látja, mikor ér véget – mondta Békesi László. Az első szakasz a mintegy másfél évig tartó hitelválság volt. A második szakaszban a fejlett államok beavatkozásai révén – friss forrásokkal, alacsony jegybanki kamatokkal és óriási állami megrendelésekkel – sikerült fékezni a recessziót. De minden erőfeszítés ellenére sem tart ott a világ, hogy a rendelkezésre álló pénzmennyiség és a termelő kapacitások egyensúlya helyreálljon.
Az egész világgazdaságban átbillent a mérleg, átrendeződtek az erőviszonyok. Dél-Kelet-Ázsiában és a feltörekvő piacokon intenzív a fejlődés, ebből finanszírozzák a fejlett országok túlköltekezését. Az Egyesült Államok és Kína között érdekközösség alakult ki. Kínának fontos, hogy exportjának legyen olyan stabil felvevőpiaca, mint az Egyesült Államok, amelynek viszont érdeke, hogy Kína finanszírozza a nagy hiányait. Nem tudható, meddig tart ez az egyensúly. De Amerika hosszú távú előnye, hogy megújuló innovációs képessége a legjobb a világon. Ez olyan versenyelőnyt jelent, amely alkalmassá teszi, hogy adósságtömegét finanszírozni lehessen.
Ezzel szemben Európa sokkal rosszabb helyzetben van. Alacsony a versenyképessége, drágán termel, a jóléti államok fenntartása magas jövedelem elvonással, vagyis magas adóztatással oldható csak meg, ami tovább rontja a versenyképességet. Európa teljesítménye jóval alatta marad Amerikának és Ázsiának. A tömegtermelés kivonult a térségből, és főleg a magas presztízsű termelés maradt meg, amely csak minimális 0,1–2 százalékos növekedésre ad esélyt, ellentétben az ázsiai 6-8 százalékos növekedéssel.
Nehezítik az európai helyzetet, az integrált gazdaság és az önálló nemzetállamok közötti ellentétek, a fejlettségbeli különbségek, amelyek mellett igen nehéz működőképessé tenni a pénzügyi rendszert. Mindez akkor vált igazán súlyossá, amikor a térséget is elérte a válság. Békesi László úgy véli, csak akkor lehet megoldani ezt a helyzetet, ha megtörténik az unión belül az összes gazdaságpolitikai eszköz harmonizációja, amelyre már utalnak jelek.
Vélekedése szerint az unió háromsebességű lesz: az első szinten az erős, stabil gazdaságú országok lesznek, német vezetéssel, a másodikon az eurózónán belüli gyengébb országok, és végül következik az eurózónán kívüli tagországok köre.
A volt pénzügyminiszter szerint a világ valószínűleg megússza a hatalmas visszaesést, és talán nem lesz világméretű recesszió. De Európa rosszul jöhet ki a folyamatból, ha nem tudja feloldani azt a dilemmát, amelyben kétféle szemlélet ütközik. Az egyik az az angolszász filozófia, amelyet az Egyesült Államok és Anglia is képvisel. E szerint a nagy költségvetési hiány kisebb baj, mint a nagy recesszió, ezért inkább menjen a bankóprés, de mozogjon a gazdaság. A felhalmozott adósságot idővel majd elviszi az infláció. Ennek a logikának a folyománya, hogy az amerikai piac most is bővül.
Európában a német filozófia erősödött meg, amely szerint szigorúan kell venni a költségvetést, és csökkenteni kell a hiányt, akár a növekedés fékezése árán is. A két szemlélet ütközik naponta azokban a vitákban, amelyek a görögválság és más konfliktushelyzetek megoldása körül alakul ki.
Békesi László hasonlatával élve: kérdés, hogy a beteg macska farkát vágják-e le, vagy minden egészséges macska farkából nyessenek-e le egy darabot.
Mindezekhez képest Magyarország sokkal súlyosabb helyzetben van. Hiszen alapvető adottsága, hogy nincs elég tőkéje, nyersanyaga, know-how-ja és a munkaerő sem olyan jól képzett már, mint volt egykor. Tehát fokozott a versenyhátránya. Amit tovább ront, hogy a jobb időkben, a válság előtt, 2000–07 között sem folytatott ésszerű, tartalékokat képző gazdaságpolitikát, hanem fokozta az egyensúly hiányát. Ezért a válság jobban sújtotta, mint a környező országokat.
A magyar gazdaság struktúrája erősen konjunktúra érzékeny. Csupa olyan ágazat van, amelyekre a recesszió súlyosan hat: a gépkocsi összeszerelés, az elektronikai ipar, az idegenforgalom vagy az építőipar mind-mind megsínyli a visszaesést. Csak a gyógyszeripart nem érinti súlyosan a válság, de ez a magyar GDP-nek csak 3 százalékát teszi ki. Ugyanakkor nagyon magas az állam részvétele a gazdaságban. A GDP mintegy felét az állam osztja el újra, amely egy 12 ezer dollár/év egy főre jutó nemzeti jövedelmű ország esetében nagyon sok gondot okoz. Még súlyosbítja a helyzetet, hogy a gazdasági szférát agyonnyomorítják az adók és járulékok.
Magyarországnak ma naponta kell szembenéznie a rövid távú kényszerhelyzetekkel. Hogy megújítják-e a lejáró adósságokat. Az állami, a lakossági és a vállalkozói hiteleket, amelyek 80 százaléka devizában merül fel. A feltétele, hogy a világ finanszírozza állampapírok és kötvények megvásárlásával. De mivel az országot egyre kockázatosabbnak tartják, és gyengének ítélik meg a magyar gazdaság kilátásait, egyre súlyosabb feltételeket szabnak a finanszírozásnál.
Reálisan nézve a magyar gazdaság növekedési potenciálja évente 2–3 százalék – mondta Békesi László. Csakhogy a mai bizonytalanságok miatt még ezt a szintet sem tudja elérni az ország. A növekedést fékező döntések sorozata, az adók emelése, a hosszú távú megtakarítások fékezése, a visszamenőleges terhek kirovása, a fejlődőképes ágazatok megsarcolása mind, mind rontják az esélyeket. A GDP nem hogy nem növekedhet ilyen körülmények között, de inkább 0 lesz, sőt, nem zárható ki az 1–3 százalékos visszaesés sem.
Ezért nem akar finanszírozni a külföld jobb feltételekkel, sőt, 10–20 éves állampapíroknál sem ritka a 9–20 százalékos kamat igény, ami szinte kitermelhetetlen. Magyarországgal szemben igen súlyos a bizalom hiánya, már senki nem hisz el semmit. Ezért van szükség feltétlenül az IMF-fel és az EU-val kötendő megállapodásra. A készenléti hitel – amely negyedévenkénti felülvizsgálattal is jár – adhatna garanciát a befektetőknek az ország finanszírozásához.
Ha ez nem jönne létre, akkor bekövetkezhet egy Argentínához hasonló csőd, amely semmiképpen sem lehet érdeke az országnak, s ezt mindenképpen el kell kerülni. Hiszen egy ilyen helyzet azzal járna, hogy miközben felére értékelődne az államadósság, felére értékelődnének a vagyonok, a keresetek, a nyugdíjak, az ingatlanok, és áruhiány is lenne. Évtizedekig nem tudna kivergődni belőle az ország.
Békesi László arra számít, hogy a kényszerek, és a politikai lehetőségek közötti lavírozás nyomán mégis csak létrejön a megállapodás.
Ahhoz azonban meg kell találni azokat a forrásokat, amelyek a 2012-i költségvetésben meglévő, mintegy 7–800 milliárd forint lyukat betömnék. Egyelőre nem tuható, miként fogja ezt megtenni a kormány.
Békesi László szerint megoldható lenne például a 16 százalékos adó megszüntetésével, amely eleve 600 milliárddal csökkenti a költségvetés bevételeit. A társasági adó 10 százaléka is ésszerűtlen bizonyos vállalati körre, mert a nagy vállalatokat csak fel kell darabolni kisebbekre, és máris megnyerik az adókedvezményt, akik ezzel a lehetőséggel vissza akarnak élni. 230 milliárd forint bevételcsökkenést okoz a nagycsaládosok adókedvezménye, amely csak látszólag humánus, valójában azokat sújtja, akiknek nincs olyan jövedelmük, amelyből le lehetne írni az adót.
Súlyos hiba az oktatás és a felsőoktatás lerombolása is, Mert bár látszólag 80 milliárd forintot megtakarítanak rövid távon a felsőoktatási kiadásokból, de kimutatott tény, hogy a GDP-ben legalább 2 százalékos veszteséget okoz az oktatás megcsonkítása. Nem véletlen, hogy Finnország, például, amikor nehéz gazdasági helyzetben volt, nagyon megerősítette az oktatást, és ezzel a világ egyik vezető országává vált.
