A „Tökéletes bűntény” (1965), vagy a „Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája” (1969) óta megszokhattuk, hogy Costa-Gavras nem szórakoztató filmeket forgat, sokkal inkább társadalmi látleleteket. Olyan ő, mint egy oknyomozó újságíró, aki nem egy-egy konkrét esetről rántja le a leplet, inkább egy sokakat foglalkoztató jelenséget sűrít össze fikciós történeteibe, több évtizede megteremtve ezzel a politikai thriller műfaját. És később, az „Ostromállapot” (1973), az „Eltűntnek nyilvánítva” (1982), az „Ámen” (2002) és a többi munkája sem a pláza-mozik átlagközönségét akarja elkábítani, inkább a híradók és közéleti vitaműsorok aktualitásait figyelő, politizáló nézőknek szánja ezeket adalékul.
Az új évezred olyan bankválságot hozott, amelynek hullámai ma is éreztetik hatásukat a világban. Semmi rendkívüli tehát abban, hogy Costa-Gavras a –József Attila: Munkások című verséből vett képpel: „a tátott tőke sárga szája” leheletének bűzét árasztó – mai multinacionális bankrendszer kulisszatitkairól forgat filmet. Az más kérdés, hogy a közgazdaságtant nem tanult átlag kisember alig ért meg valamit az elhangzó szövegekből és összefüggésekből, de az eléggé didaktikusan a képébe is mondott lényeget igen: „Továbbra is elveszünk a szegényektől és adunk a gazdagoknak.”
„Játszik a tőzsdén” – szokták mondani a bennfentesek. A hétköznapi polgár köreitől távol áll ez a világ mégis kénytelen megtapasztalni, hogy a nemzetközi tőzsdejáték következtébe ér többet, vagy kevesebbet a pénze, megy le, vagy fel a benzin ára, jut nyereséghez, vagy szenved veszteséget az ipar, amelyben számára új, hogy nem a dolgozó, és nem a vezető, hanem a részvényesek érdekei szerint történik minden. Nekik játék ez a felfelé ívelő spirál, vagy váratlan bukást hozó robbanás, és mi ettől a játéktól függünk a kapitalista világban.
A történet azzal kezdődik, hogy az egészségében megroppant Jack Marmande bankvezér (Daniel Mesguich), aki két évtized alatt a Phenixet Európa legnagyobb bankjai közé emelte, átadja a marsallbotot Marc Tourneuil (Gad Elmaleh) nevű munkatársának, akit a főrészvényes igazgatótanács tulajdonképp bábunak néz az elnöki székben. A fiatal, nős yuppie ambiciózus tervekkel vág neki a munkának, csak a pénz és az elismertség vezérli. Élvezi a pozícióját mindeddig, míg Amerikából az egyik befektető csoport képviseletében Dittmar Rigule (Gabriel Byrne), Párizsból pedig Raphaël Sieg (Hippolyte Girardot) el nem kezdi manipulálni saját elvárásaik szerint. A profit növelése végett „az amcsik leépítést akarnak, a franciák azt, hogy pofára essek, a kollégáim meg betartanak” – fogalmazódik meg a helyzet Marc számára, aki egy magánnyomozóval elkezd szimatolni mindenki körül, és nem is eredménytelenül. Csakhogy ebben a „maffiában” nem szokás egymást feljelenteni, annál inkább megvásárolni, megzsarolni, kijátszani.
Marc se makulátlan. A csalinak is használható, luxus prosti modell, Nassim (Liya Kebede) bűvkörébe kerül, és hogy meghódítsa, elkezdi költeni a bank pénzét a kábítószerező celebre, képes volna akár egy repülőtéri vécében is magáévá tenni, ami végül egy luxus limuzin ülésén erőszakkal történik meg a város közepén. Amikor az amerikai részvényesek érdekei úgy kívánják, a kormány szociálpolitikájával ellentétesen tízezer dolgozót bocsát el. De amikor az amerikaiak azért akarnak megvásároltatni vele egy csődbe ment japán bankot, hogy ettől a Phenix részvényei zuhanni kezdjenek, amit ők így olcsón visszavásárolhatnak, és ezzel bekebelezhetik a francia bankot is, belső kiajánlásos bűncselekménnyel a francia nagytőke malmára hajtja a vizet. Ez egy ilyen játék.
Marcnak még van némi lelkiismerete, amellyel vívódik is. Felesége, Diane (Natacha Régnier) próbálja visszatartani a túlzásoktól: „Nem veszek fel egy 22 ezer eurós ruhát.” – „Igazgatófeleség vagy, úgy is kell öltözködnöd!” – „Nem akarok igazgatófeleség lenni, ha úgy is kell öltözködnöm!” – „Ha ez neked terhes, kiszállhatsz. De nekem nincs visszaút.” Nagybátyja (Jean-Marie Frin) a családi vacsorán a szemébe mondja: „A bankod nyereséges, te mégis elbocsátasz, te hogy éled ezt meg?” – „Rettenetesen” – hangzik a válasz. Egy másik jelenetben Marcot japán szakértő munkatársa, a szép Maud Baron (Céline Sallette) próbálja jobb belátásra bírni. Marc érve: „Ez egy játék. Olykor igazságtalan, kegyetlen is, de az egész világon játsszák.” – „És az átlag? Aki állást, pénzt veszít, hogy más meggazdagodjon, ő is játszik?” – így az ellenérv. A lány már-már rábeszéli őt egy közös, mindent leleplező könyv megírására. Csakhogy a pénz mindent és mindenkit megront. Dittmar így okítja ki Marcot: „Sokan azt hiszik, a pénz: eszköz. Hát tévednek! A pénz a legfőbb úr. Aki jól szolgálja, azzal jól bánik.” – „Franciaországban más a szemlélet” – veti közbe a fiatal bankár – „A szemlélet változik, Marc!” – hangzik el a tromf.
Így őrlődik a főhős, ezek azok a mondatok, amelyek lényegében a társadalom ellenérveit vetik be helyettünk is, és amelyekkel azonosulni tudunk. A filmben néha kivetülni látjuk, halljuk a valódi gondolatait is, mikor először megelevenedik, amit tenni szeretne, aztán meg amit valójában tesz. De valójában ő is csak meglovagolja a lehetőségeit. Ugyanolyan gazember ő is, mint a többiek.
Azt hiszem, nem egyformán tudja nézni ezt a filmet a közgazdász bankember és a bedőlt hiteleivel küszködő, munkájából váratlanul elbocsátott „közönséges” ember. Én ez utóbbiak közé tartozom, és bevallom, volt, amikor untam a számomra idegen történetet, főként az elején, mert alig értettem az összefüggéseit, és nem is érdekelt a téma. Aztán mégis magával ragadtak ennek a furcsa bennfentes játéknak a mocskosságai és a hazai bankrendszer ellenes érzelmeim. És rájöttem, miért fontos nekünk ez a film.
Ettől a történettől senki sem megy ugyan börtönbe. De a nézőt felrázza és gyanakvóvá teszi. Eszébe jut, hogy ha őt elbocsájtják pár havi fizetéssel, lehet, hogy évekig nem kap munkát, míg a politikusok, bankvezérek és vezérigazgatók sokmilliós végkielégítéssel is már másnap egy újabb zsíros pozícióban ülnek. Hogy ha a kormány jó szándékú, költségcsökkentő intézkedéseket vezet be, az eredeti szándékkal ellentétesen miért háríthatják át azt azonnal a bankok és más szolgáltatók a lakosságra? Miért vonatkozhatnak más szabályok a nyugati anyavállalatokra és magyarországi leányvállalataikra, hogy amit ott nem engedhetnek meg maguknak, itt gátlástalanul megteszik? Miért utálja joggal a kisember a tisztességes hasznot jóval meghaladó extraprofit-hajszát, amit vele fizettetnek meg úton-útfélen? Nos, ezekért a felgerjedő gondolatokért érdemes megnézni ezt a nehezen nézhető, bonyolult történetet.
Színészi játék tekintetében a pókerarcú Gad Elmaleh (magyar hangja KálloyMolnár Péter) mint Marc, és a rókatermészetű Dittmar szerepében Gabriel Byrne (magyar hangja Helyey László) játéka emelkedik ki, ráadásul a szinkronjuk is kiváló.
Costa-Gavras, a 80 éves mester talán nem élete legjobb filmjét hozta létre a Stéphane Osmont történetéből általa, Karim Boukercha és Jean-Claude Grumberg által írt forgatókönyvből, melyet Eric Gautier fényképezett jó ritmusban és hűvös eleganciával, ezzel együtt figyelemre méltó ez az alkotása is.
A Bennfentes játék (Le capital) című színes francia filmdráma 16 éven felülieknek szóló korhatárolással augusztus 8-tól, a PARLUX forgalmazásában láthatóa magyarmozikban.