A beszéd javítható – a logopédia európai napja: március 6.

A 119 esztendős Fővárosi Beszédjavító Intézetbe látogató krónikások nemcsak hallhattak a logopédiáról, de színes bemutatót láthattak is. Mivel jelentkezni kell a március 6-i, logopédia-napi rendezvényekre, az ingyenes vizsgálatokra, nem utólag, hanem előre írunk a nap hazai programjairól. 

A bemutató program az intézet logopédiai terápiájára járó öt gyermek bemutatójával kezdődik: két, nagy fehéresernyő mögé bújva érkeznek, a kislányok, kisfiúk, és elkezdik a kedves, ám nagyon nehéz Nyulász Péter-mondókát. Hol halkan, hol hangosan, hol ütős hangszerekkel kísérve, hol kis karmestertársuk intését követve: „Siket csendet körülöttem zajmorzsákkal meghintettem….és hogy kint sincs semmi, bent sincs semmi, fönt sincs semmi, lent sincs semmi…és végül, hogy óriási nagy zajt csaptam…A szöveget nem pontosan idézve azért írtam le, hogy próbálja ön is, kedves olvasó, kimondani: nem könnyű!  

Különösen nem könnyű azoknak, akik valamilyen beszédhibával küszködnek. Ilyenek pedig vagyunk-vannak, szép számmal, ahogy a gyerekek bemutatóját követő előadásokból megtudtuk.

Fehérné Kovács Zsuzsanna, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke, nyelvész-logopédus, docens arról beszélt, hogy a népesség mintegy két százalékának vannak beszéd-, illetve kommunikációs problémái. De csak nagyon kedvesen (2011/12-ben például 82 583-an) részesülnek ellátásban, elsősorban a közoktatás révén. Fontos lenne tehát, hogy akik úgy érzik, szükségük van segítségre, azok március 6-án látogassák meg a logopédiai nap rendezvényeiben részt vevő intézmények valamelyikét.

Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója, logopédus-pszichológus elmondta, hogy az általa vezetett intézet fő feladata a tiszta kórképekkel küzdő gyermekek ellátása. Kifejtette: „fontosnak tartja a speciális nyelvi zavar korai felismerését, terápiás logopédiai segítség nélkül a probléma nem oldódik meg, ellenben az olvasás, írás, általában a tanulás folyamatát a tünetegyüttessel küzdő gyermek és környezete számára alapvetően megnehezíti.

A specifikus nyelvi zavar megtévesztő lehet, mivel beszédbeli tünetei gyakran nincsenek. A gyermek sokat és látszólag jól beszél, megérteti magát, szívesen kommunikál, ezért csak a nehéz iskolai megfelelés irányítja rá a figyelmet a problémára. A szakember által idejében felfedett nyelvi, nyelvtani természetű zavart orvosolni hivatott célirányos logopédiai terápia a későbbi küzdelmektől kíméli meg a gyermeket és családját, így igen nagy az idejében nyújtott terápiás segítség tétje: eredményesek lesznek-e a gyermek első évei az iskolában, megszereti-e a tanulást?

A szűrés és a tanácsadás március 6-án ingyenes, de akik netán nem kerülnének sorra a jelentkezés ellenére, őket ellátják később. Az intézetről, valamint március 6-i programjáról bővebben itt.

Ványi Ágnes igazgató, logopédus (Budaörsi Logopédiai Intézet) elmondta, hogy kollégáival együtt a mesezene-programot alkalmazzák; 2009 óta mintegy 2000 gyermek vett részt benne. A módszerről így írt a Budaörsi Napló: „A zenezörejes módszer lényege: a Meixner Ildikó által didaktikailag ideálisan felépített módszert a koreszme kívánalma szerint egészíti ki, dúsítja fel. Minden betűt mese hoz el az elsős gyerekeknek, melyet zenezörejjel egészítenek ki.” A módszerrel, amely korszakváltás az olvasásoktatásban, megismerkedhetnek az érdeklődők március 6-án.


Dallos Zsuzsa alapító és Krasznárné Erdős Felícia logopédus az Afáziát, az újra beszélők egyesületét képviselte. Az afázia stroke vagy baleset következménye lehet, érintettjei nem értik a beszédet, vagy nem tudnak beszélni, írni. Az egyesület nyílt napot tart a Budapesten, a VIII., Péterfy Sándor utca 40. alatt.

Molnárné Bogáth Réka logopédus beszélt a Kozmutza Flóra EGYMI Pedagóiai Szolgálatról, illetve a március 6-án reggel 9-kor kezdődő ingyenes programjaikról, műhelyeikről, melyek szülőknek és tanároknak egyaránt szólnak.

Tekintettel arra, hogy a logopédia napjához még kapcsolódhatnak intézmények, célszerű a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége honlapját tanulmányozni, hogy megtudják, hol van lehetőség a lakóhely közelében a bekapcsolódásra a nap programjába. A Fővárosi Beszédjavító Intézet honlapján élő videón követhetők a magyar logopédia napjának eseményei.