Biofőzőverseny és pásztortalálkozó – bivalytejes fogadás

A rendezvény részvevői megtekinthetik a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tavaly rendszerbe állított mozgó laboratóriumát is. A szakemberek ezzel vizsgálják a többi között a termények nitrát-tartalmát, fuzárium-, valamint GMO-szennyezettségét és egyéb paramétereit.

„A vendéglátók számára meghatározó, hogy a magyar pusztai, pásztorhagyományokat korabeli, vagy hasonló körülmények között, átélhetően mutassuk be − mondta el a rendezvényről Rózsa Péter biogazda. – Szeretnénk, hogy azok, akik ellátogatnak hozzánk, ne csak lássanak, de részt is vegyenek mindenben. Nem színpadi produkciókra és előadásokra törekszünk, hanem mindenkit arra bíztatunk, hogy ha tud, jöjjön népviseletben, főzzön velünk, kóstoljon, a zenét ne csupán hallgassa, hanem kapcsolódjék be, táncoljon, daloljon is.”