Szeptember 18-án nemzetközi konferencia zajlott Kishantoson a fenntarthatóságról, amelyet a dán nagykövet nyitott meg. – A kishantosi földterületek „új bérlői” ugyanezen a napon kezdték meg egyes területek beszórását műtrágyával. [3] A kiváló minőségű, termékeny földeknek erre ott semmi szüksége nem lett volna.

 

Szeptember 22-től kezdve a műtrágyázáson felül a gyomirtós permezetés is elkezdődött a területeken. Erre más magyarázatot a biominősítés szándékos tönkretételén kívül nem lehet adni. A kishantosi bioföldek 21 éven át nem láttak vegyszert.
 

A földeken április óta nincs már semmi termény, hiszen a rajtuk termett gabonát az „új bérlők” még az aratás előtt tönkretették, többször betárcsázták a földbe, hogy még írmagjuk sem maradjon. Az azóta kikelt gyomot ugyanígy be lehetett volna forgatni a földbe, hogy télen zöldtrágyaként növelje a talaj tápanyagtartalmát, de e helyett megint a pusztítást választották az „új bérlők” – azaz a földművelésügyi tárca által „gazdáknak” minősített bálásruha-kereskedők, építési vállalkozók. [4]
 

A Greenpeace szeptember 24-én talaj- és növénymintákat vett a permezetett területekről, amelyeket hazai és külföldi akkreditált laboratóriumokban vizsgáltatott meg. Az eredmények bizonyítják a glifozát használatát a földeken. [5] A biogazdálkodásban a glifozát használata nem engedélyezett.

Szintén szeptember 24-én Nagy István államtitkár parlamenti válaszában mégis azt állította, hogy Kishantoson nem történt vegyszerezés. Ugyanígy nyilatkozott sajtóközleményben a Földművelésügyi Minisztérium is. [6]

A Greenpeace a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen hűtlen kezelés tárgyában indított pert. A mostani laboreredményeket a Greenpeace természetesen nyilvánossá teszi, és a perben is felhasználja. A laboreredményekkel ugyanis még egyértelműbbé vált, hogy a törvénytelen intézkedések sorozatának következtében az adott állami terület értéke közel 500 millió forinttal csökkent. Azokat a személyeket, akik az állami vagyont, a közvagyont így elherdálják, bírósági eljárásokon felelősségre kell vonni. A Greenpeace ezen fog dolgozni a következő időszakban is.

Fotók, videófilmek sora dokumentálja folyamatosan, hogy mi zajlik a peres eljárások alatt álló földeken, amelyeken egy jogállamban a jogerős bírósági döntések előtt senki semmiféle tevékenységet nem folytathatna.

Ám megint azzal kellett szembesülnünk, hogy az „új bérlők” nem tartják meg sem a törvényeket, sem a biogazdálkodásra tett állítólagos vállalásaikat, és mindezt a földművelésügyi tárca illetékes vezetői félrevezető nyilatkozatokkal fedezik.