Az olaszfelmenőktől származó, svájci születésű francia vígjátékszerző, Marc Camoletti (1923–2003) neve jól ismert a magyarközönség számára, évtizedek óta játsszák a darabjait: A mi Annánk, Anna csak egy van, Boldog születésnapot, Félre lépni tilos, Francia négyes, avagy Négyen a kanapén, Hatan pizsamában, Négy férfi gatyában, Szex a lelke mindennek. Legismertebb vígjátékát, az egyes források szerint 1959-ben, mások szerint az 1960-as évek elején íródott, eredeti címén is Boeing, Boeing nálunk legtöbbször Mészöly Dezső fordításában Leszállás Párizsban címmel vitték színre. A darab népszerűségére jellemző, hogy nem sokkal a bemutatása után, 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével amerikai film is készült belőle. Réthly Attila most Hamvai Kornél új fordításában az eredeti Boeing, Boeing címen és némileg korunkra modernizálva, átírva játssza a bohózatot.
A Thália Színházban most látott előadás szerint a jóképű sztárépítész Bernard (Pindroh Csaba) elegáns loft-lakásából Párizsra látva azt tervezgeti, hogyan fogja átépíteni a francia fővárost. Hogy erre mikor van ideje, az nem tudható, Bernard ugyanis az a fajta Casanova, akinek az életfilozófiája, hogy minden normális férfinak három menyasszony az ideális, csak legyenek mind légiutas-kísérők, hogy menetrend szerint elkerüljék egymást: az egyik távozik, másik a levegőben, a harmadik meg épp itt van. Bernard lakással együtt örökölt házvezetőnője, Bertha (Molnár Piroska) alig győzi a hazugságokkal teli munkát, meg a különféle nemzetiségű stewardessek egyéni konyhai igényeit kielégíteni. Márpedig Janet (Gubás Gabi) a British Airways, Jacqueline (Tóth Eszter) az Air France és Judith (Schell Judit) a Swissair légiutas-kísérője mind Bernard menyasszonyának tekinti magát, és ki-ki a maga vérmérséklete szerint adja át a másiknak a kilincset anélkül, hogy tudnának egymásról. Bernardhoz ráadásul betoppan szállóvendégnek egy vidékről jött egykori osztálytársa, Robert (Vida Péter) is, aki egy szívességet szeretne kérni: segítsen visszaszerezni a hatóságoknál személyazonosságát, mert egy balesetnél tévedésből halottnak nyilvánították őt, és azóta is így él. Bernard életében tehát minden óraműszerűen működik mindaddig, míg a légitársaságok gyorsabb gépekkel és menetrendi, vagy beosztásbeli változással bele nem zavarnak mindenbe.
Ebből is látszik, hogy a történet abszolút bohózati téma, nem több, mit ami, két felvonásnyi felhőtlen szórakoztatás, csak jól kell megírni. És itt felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon a fordító, vagy a dramaturg, (talán a rendező?) mennyire nyúlt bele az eredeti darabba, miket változtatott rajta, és ezek jót tettek-e, vagy sem?
Anélkül, hogy láttam volna az eddigi előadásokat és ismerném az eredeti darabot, az az érzésem, hogy elég sok benne az átírás. Mert a darab egyfelől, ha nem is mindennapi, de teljesen reális szituációba helyezi a történetet, másfelől belevisz olyan logikai bakikat, amelyeket a nézőnek tényként kellene elfogadni ahhoz, hogy felhőtlenül szórakozhasson.
Úgy tudom, hogy Bernard eredetileg „aranyifjú”, ami az életet élvező pénzes semmittevőt jelent, és ez teljesen bele is illik a sztoriba. (A filmben amerikai újságírót csináltak belőle.) A látott előadásban Bernard olyan sztárépítész, aki szinte Párizs főépítészeként álmodozik városrendezési-átépítési vízióiról, amelyhez terveket ad be valahová, amely tervekbe az egyik menyasszonya önhatalmúlag „belerajzol”, megváltoztatva a koncepciót és a statikai viszonyokat. Ebből valami összeomlás-veszély keletkezik, a végén meg kiderül, hogy így jók igazán a tervek! Ez gyerekes marhaság, ilyen nincs, nem részletezem, hogy miért.
Amikor a darab íródott, jó, ha vezetékes telefon volt, itt mindenki lépten-nyomon előkapja az okostelefonját, amely főhősünk kezéből többször ki is csúszik, végül a vécécsészében landol, mire ő mindenkit más telefonjaival hívogat, ráadásul őt mindenki ezeken az idegen telefonokon meg is talál. No, ha belegondolunk, ennek sincs ilyetén sok realitása.
Előkerül a lakásban egy elszáradt virágcsokor, amely állítólag olyan veszélyes anyagokat tartalmaz, hogy puszta érintésre is fertőz. (Akkor hogy lehet ilyen virágot árulni?) A csokrot a barát jó szándékú ostobaságból pár percre átteszi a vázából egy konyakos üvegbe, de ott annyira kioldódik belőle valami hatóanyag, hogy aki belekortyol, percekre elveszíti az eszméletét és hallucinálni kezd. Márpedig a szereplők rendesen meg-meghúzzák az üveg tartalmát, ahelyett, hogy kiöntenék. Nos, ez egy gótikus horrortörténetben még elmegy, no de itt, a 20. század közepén, vagy a 21. elején, virágcsokorral? Hiába humorforrás, ostobaság.
Mondhatná valaki, minek kekeckedik a kritikus, ahelyett, hogy nevetne, mint mások. Nos, azért, mert minden műfajnak vannak szabályai, a bohózat épülhet akár nonszenszre is, csak nem így!
Még egy társadalmi szemléletváltás okoz számomra anakronisztikus ellentétet az átdolgozás által. Amikor a darab íródott, a társadalmi erkölcs sokkal merevebben kezelte a férfi–nő-kapcsolatot, tehát akik nyíltan összeköltöztek, egyértelműen jelezték ezzel egymás iránti elkötelezettségüket. Ezt persze már abban a korban is volt, aki áthágta, pláne egy bohózatban, ahol a korabeli közönség egyszerre irigyli is a sok szép nővel kapcsolatot tartó szerencsést, másfelől erkölcsileg el is ítéli. Ma lépten-nyomon születnek és mennek szét kapcsolatok, természetes a házasság mellett az együttélés is, azt pedig egész másként ítéli meg a társadalom, ha valaki csak alkalmi kapcsolatokat létesít minden további szándék nélkül.
Darabunk főhőse nem „szerelmes”, hanem egyszerűen dugni akar, lehetőleg sokat és változatosan. Ehhez nagyon megfelel a stewardess-szituáció, de minek itt eljátszania a menyasszony–vőlegény-kapcsolatot? Az erkölcs látszatáért? Manapság lefekszenek, és ha valakinek nem tetszik valami, lehet távozni, át lehet adni a helyet a következő delikvensnek, aki kevesebbet okoskodik. Féltékenységek persze akkor is vannak és lesznek, de az egésznek más a megítélése.
Mindezzel az okfejtéssel csak azt szerettem volna alátámasztani, nem biztos, hogy Camoletti komédiájának jót tett az aktualizált, modern átírás, lehet, hogy picit porosabban hitelesebb volna, bár ehhez ismernem kellene az eredeti darabot is. Ezért nekem a darab így „több sebből vérzik”.
A dolog persze nem ennyire tragikus az egyszeri néző számára, aki szórakozni akar a dolgok boncolgatása nélkül, és az előadást látva tud is nevetni, szórakozni. Mert Camoletti darabja így is a jó kommersz kategóriába tartozik, van humora, vannak jó helyzetei és főként kiváló színészek próbálnak mindent megtenni a sikerért, a nézővel cinkos összekacsintással. A néző pedig inkább azért drukkol, hogy főhősünk át tudja verni a menyasszonyait, semmint azért, hogy lelepleződve megbűnhődjék.
Lássuk ezek után az előadást, amely nagyon jó, 20. század második feléből való dalokkal teremt hangulatot! Réthly Attilának ehhez jó érzéke van. Ugyancsak jó érzéke van ahhoz a ritmusteremtéshez, amely itt a játék lényegét adja. Pontosan kell érkezni és távozni, éppen hogy csak elkerülve a lelepleződést! Sokat kell mozogni, mert el kell játszani a kínos feszengést, és az abból való szabadulás elhitető könnyedségét is. E területen minden rendben van. Sőt, a szereposztással sem lehet semmi bajunk ez esetben.
Pindroch Csaba kellően snájdig alkat ahhoz, hogy elhitesse: nem volt neki nehéz ezeket a kapcsolatokat kiépíteni és működtetni. Mint építész, nem igazán rokonszenves, kicsit elszállt önmagától, mint nőcsábász, sármosan vonzó ember, akit Pindroch hitelesen játszik el, azt is érzékeltetve, hogy bár sokat akar a szarka…, szóval bizonyos esetekben neki is elkél a serkentő.
Férfiszerep dolgában sokkal színesebben van megírva a Vida Péter által játszott Robert. Vidéki bortermelő balfácán, pechjére a személyazonosságát is elveszítette. A nőknél nincs szerencséje, de megvan a magához való esze, hogy segíthessen barátjának falazni. Vida nagyon jól érzi ennek a kisembernek a karakterét, és mint kiváló komikus, minden jó színészi eszközét egyszerre latba tudja vetni.
Molnár Piroskát nagyon jó látni ebben a karakteres bejárónő-szerepben. Az, hogy gazdája ilyen életet tud élni, sokban Berthának köszönhető, és ezt igyekszik finom eszközökkel szóvá is tenni. Ugyanakkor, mint nő, kicsit irigyli is azt, akinek több partner jutott, neki meg éppenséggel hiányzik az egy is! Molnár Piroska szerepformálását tanítani lehetne, jelenlétének minden perce szórakoztató.
A három stewardess szerepét a szerző kevésbé egyénítette, inkább csak sztereotípiákkal elég, ha szépek és kicsit kisajátítóan féltékenyek. Gubás Gabi, Schell Judit és Tóth Eszter tudott egyéni színeket belevinni ezekbe a karakterekbe, hiszen ezek a nők sem csak szépek, szerelmesek és féltékenyek is. Így jelenik meg egyiknél az anyagi érdek, másiknál a biztos otthon vágya, vagy a szexuális mohóság motívuma is.
Réthly Attila rendezőként igyekszik jól megoldani a játék buktatóit, de nem tudom, minden humorforrást kihasznált-e? Czigler Balázs díszlete dekoratívan jól funkcionál, érdekes a liftmegoldás a lakásba jutáshoz. Velich Rita jelmezeinél a nők dekorativitása különösen fontosan érvényesül. Szellemesnek érzetem, hogy a házvezetőnő először egy angol zászló szimbólumot visel a kötényén, de ezt érdemes lett volna az aktuális nemzetiségű menyasszonyoknál következetesen végigvinni, és cseréltetni francia és svájci színekkel is. Ez elmaradt.
Hibái ellenére is jó, és valószínűleg sikeres előadási széria kezdődhet a Tháliában a Boeing Boeing előadásával. Aktuális előadások a közeli jövőben: október 16., 19., (délután), november 3., 10., 24., 29.