A női főszerepben Létay Kiss Gabriella, Rost Andrea és Tokody Ilona lép színpadra, Rodolfo szerepét Fekete Attila, Kovácsházi István és Berkes János alakítja, a további szerepekben az Operaház fiatal szólistái, köztük a nemzetközi hírű Brezt Gábor lép színpadra. A képen: Аннa Горбачёвa / Anna Gorbachyova.
Az első három előadásban Marcellóként Alik Abdukayumov mutatkozik be a budapesti Operaházban; az üzbég származású bariton tucatnyi nemzetközi énekverseny első- és második helyezésével, különdíjak birtokosaként a Landestheater Linz művészeként kezdte pályafutását 2007-ben. Azóta vendégszerepelt Stuttgart és Düsseldorf operaházaiban, hangverseny-énekesként Oroszországban, Japánban és Franciaországban, ez évtől pedig a grazi operaház tagja.
A további decemberi előadásokban Sokolin Asllani alakítja Marcello szerepét. Az albán bariton zenei tanulmányait Shkodrában kezdte, majd zongoraművésznek készült a Tiranai Egyetem Művészeti Karán. Miután professzorai felfedezték kivételes hangi adottságait, énekszakon folytatta tanulmányait. Diplomája megszerzése után, 1998-ban a Tiranai Opera azonnal szerződtette a Don Giovanni címszerepére. Paul Flieder, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) producere 2000-ben fedezte fel a fiatal énekest, akkor kezdődött németországi karrierje Gluck Orfeuszának címszerepével. A sikeres bemutatkozás után a bécsi Staatsoper is felfigyelt Asllanira: 2002-ben debütált Wilfried Hiller gyermekoperájában, azóta több osztrák operaház visszatérő vendége. 2003 és 2006 között a klagenfurti Stadttheater tagja, a 2007/2008. szezonban a Zürichi Operában, a következő évadban a hamburgi Staatsoperben és Baselben debütált. 2006-ban Anna Netrebkóval együtt tiszteletbeli osztrák állampolgárságot kapott.
Az összes decemberi előadásban az 1985-ben született szibériai énekesnő, Anna Gorbachyova / Аннa Горбачёвa énekli Musetta szerepét. A fiatal szoprán a jekatyerinburgi Csajkovszkij Akadémia magánénekszakán kezdte tanulmányait, majd 2007-től a londoni Királyi Zeneművészeti Főiskola mesterszakára járt. Ez évtől a londoni Királyi Akadémiai Opera ösztöndíjasa. Augusztusban Innsbruckban, az I. Pietro Antonio Cesti Nemzetközi Barokk Opera Énekversenyen első díjat és közönségdíjat nyert, ezt megelőzően, 2007-ben a csehországi 42. Nemzetközi Dvorák-énekverseny első díját nyerte el. Ugyanabban az évben a legjobb külföldi résztvevő különdíját hozta el a Giuseppe di Stefano Nemzetközi Operaénekes-versenyről.
A budapesti Operaház Bohémélet előadásait decemberben Győriványi Ráth György, januárban Kesselyák Gergely vezényli.