A Puccini-opera szerepeiben négy fiatal énekes debütál, Halász Péter, az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere pedig december 27-én vezényli először a Bohéméletet a budapesti Operaházban. A női főszerepben Pasztircsák Polina mutatkozik be december 23-án. Budapesten Mimi szerepében áll először színpadra a szopránénekesnő, akit az olaszországi Centro Universale del Belcanto növendékeként Mirella Freni oktatott, és tavaly szerzett diplomát a Conservatorio di Girolamo Frescobaldiban.

Szintén 23-án, a sorozat első előadásán, Colline-ként mutatkozik be Sebestyén Miklós, akit a budapesti közönség az idei évadban Sparafucile (Rigoletto) és Masetto (Don Giovanni) szerepében már üdvözölhetett. Sebestyén Miklós Zürichben és Münchenben folytatott felsőfokú zenei tanulmányokat – a közeli jövőben pedig a New York-i Metropolitan produkciójában, a moszkvai Bolsoj Színházban, Düsseldorfban és Lipcsében lép színpadra.
Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház legfoglalkoztatottabb fiatal baritonja, számos sikeres bemutatkozás és A sevillai borbély (Figaro) sikersorozata után ezúttal Marcello, a festő alakját kelti életre a Bohéméletben, először december 27-én, majd további öt előadásban.

Musetta szerepében a Szegedi Tudományegyetem friss diplomás énekművésze, Bobanj Rebeka mutatkozik be január 6-án. A fiatal koloratúrszoprán további két előadásban, 11-én és 14-én is színpadra áll, mint a kissé ledér, ám végtelenül érző szívű nőalak megformálója. Bobanj Rebeka mindhárom előadásában Tokody Ilona partnereként léphet színpadra a Magyar Állami Operaházban.
Hallgassunk, nézzünk meg néhány felejthetetlen jelenetet a Bohéméletből!
Polgár László énekli a Kabát-áriát.
Tokody Ilona és Kelen Péter felejthetetlen jelenete. Micsoda hangok!
Itt pedig Anna Netrebko énekel a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar kíséretével.

