Boldog gyerekekből lesznek sikeres felnőttek

Több mint 600 támogatott, továbbá: 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi-alapítvány és az általa segített-ösztönzött fiatalok elértek. Az alapítvány valódi sikere a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán, az alapítvány által szervezett idei Életút-fesztiválon. A kiemelkedő informatikai és idegennyelvi képzések mellett a végzett fiatalok a megszerzett kapcsolati tőkét, a közösség erejét tartják a legfontosabbnak. (A nyitó képhez: a csoportkép a Csányi-alapítvány idei Életút-fesztiválján készült.)

Nemcsak a Csányi Alapítvány nagykorú már, hanem egyre több mentoráltból vált olyan fiatal felnőtt, aki büszkén támaszkodhat az alapítvány segítségével megszerzett tudás mellett egymásra, a „csányisokra” is. 

Járay Biankát például 2008 óta, 10 éves korától támogatja a Csányi-alapítvány. Az idén három nyelv ismeretével és két diplomával búcsúzik a programtól. Kiemelkedő teljesítményét az Életút-fesztiválon Ágoston Attila-díjjal jutalmazták. 

A siker kulcsa: nyelvtudás és informatika 

A sikeres belépéshez a munka világába manapság nélkülözhetetlen a használható idegennyelv-tudás. A Csányi-alapítványnál a nyelvórák, az alapítványi versenyek, a táborozások, valamint a külföldi önkéntesek bevonása mind azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok ne csak nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, hanem használható nyelvtudással rendelkezzenek. A csányis diákok 2008–23 között 606 sikeres nyelvvizsgát tettek. 

A nyelvtudás mellett dr. Csányi Sándor az alapítványa létrehozásakor kiemelt célként határozta meg az informatikai tudás bővítését. A mentorált fiatalok eddig 246 informatikai vizsgabizonyítványt szereztek. Oktatásuk ezzel nem zárul le, további informatikai képzéseken is részt vehetnek. A digitális kultúra fejlesztése céljából az első kísérleti év jó tapasztalatai alapján egy sor közösségi házban megkezdődött a Maker’s Red Box projektek használata. Kaposvárott már a második éve járnak a diákok a digitális tudásközpontba, ahol először a Szuperhősök, most pedig A Jövő Városa kezdeményezés révén ismerkednek a tudomány és a technológia újdonságaival.

Mohácson és Pécsett már a mentorok és az informatikai fejlesztők tanulták meg a kidolgozott tananyagok használatát. Mohácson A Jövő Városa, Pécsett a Global Warning kezdeményezésben dolgoznak a diákok; mindenütt nagy sikert arat a program, hisz’ olyan készségeket fejleszt, amelyek a tanulás minden területén kamatoztathatóak. A gyerekek olyan eszközökkel ismerkednek meg a program során, mint a 3D-nyomtató, a lézervágó, megtanulják a mikrobitek programozását és alkalmazási területeit. És ami a legfontosabb készség: megtanulnak közösen gondolkodni és együttműködni.

Jászberényben évek óta lego-robot programozást is tanulnak a gyerekek, évről évre sikeresen szerepelnek az országos robotika versenyen. Legfrissebb büszkeségük, hogy a Jász Stones csapat, vagyis a jászsági lego-programozók a FIRST LEGO League verseny idei országos döntőjében elért helyezésükkel – aminek része az innovációért járó különdíj is – kivívták a jogot, hogy Sydneyben a Macquarie Egyetemen megrendezendő Ázsiai, Csendes-óceáni Nyílt Bajnokságon induljanak a nyáron.

Az alapítvány további informatikai képzései: számítógépes grafika működik Nagybajomban, animációkészítés Kaposváron, 3D-s nyomtatás programozására van lehetőség Pécsett, professzionális Fotós Klub működik Szegeden.

A közösség ereje

Jelenleg hét Közösségi Házban – Jászberény, Nagybajom, Kaposvár, Pécs, Mohács, Szeged, Szentes – 21 tehetséggondozó csoportban több mint félezer hátrányos helyzetű diákot segít a Csányi-alapítvány az általános iskola 5. osztályától egészen az egyetem befejezéséig, vagy piacképes szakma megszerzéséig. A támogatottak száma 2021 óta éves szinten meghaladja az ötszázat, a testvéreket és családtagokat is figyelembe véve több mint 1500 személyt pártfogol folyamatosan az alapítvány. 

Az Életút-programot mostanáig 86 fiatal teljesítette sikerrel, az idén további 19 búcsúzik ünnepélyesen, köztük négyen szakmai végzettséget, 15-en pedig diplomát szereztek. 

Az idén Kaposvárott, Szegeden, Mohácson és környékén a márciusban megtartott válogatások alapján 45 kisdiák felvételére tesznek javaslatot a kuratóriumnak az Életút Programba. Ezzel a támogatottak száma továbbra is meghaladja az 500-at. Az ő fejlődésüket 21 főállású mentor, 54 fejlesztőtanár és 41 önkéntes, köztük 3 fő külföldi önkéntes segíti.