A bolond Ásvayné – csapdahelyzetben a színész

Harsányi Zsolt.A főszereplő Torday Teri.Itt van tehát egy újabb magyar polgári szerző, akit a felszabadulás után igyekeztek kiradírozni a köztudatból, mint aki sosem is volt jelen az irodalomban, de akiről legalább itt érdemes pár ismertető szót szólni.

Harsányi Zsolt (1887–1943) író, újságíró, műfordító, librettista, színházigazgató volt. Egyetemi évei alatt a kolozsvári Előre című napilap, majd az Újság színikritikusa, illetve 1910-ben Incze Sándorral a Színházi Hét című hetilap alapítója, szerkesztője. Rendszeresen írt a Színházi Élet, a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, a Pesti Hírlap, az Új Idők című újságokba is. Vezette a Színpadi Műfordítók szakosztályát, elnöke és ügyvezető igazgatója volta MagyarSzínpadi Szerzők Egyesületének, főtitkáraa MagyarPen Clubnak, tagja a Kisfaludy ésa PetőfiTársaságnak. Jób Dániel és Roboz Imre felkérésére 1938-tól haláláig a Vígszínház élén állt. Mindeközben dalokat, jeleneteket, librettókat, regényeket, színdarabokat írt és fordított. Korának olvasott, népszerű alkotója volt. Aztán fél századon át neve elhallgatására ítéltetett, nem mintha politikailag bármit is rá lehetett volna fogni, azon túl, hogy vitathatatlanul polgári szellemben írt.

Almási Sándor és Incze József.Számos életrajzi regénye jelent meg, így Petőfiről (Az üstökös), Madáchról (Ember küzdj…), a költő Zrínyiről (Szólalj, szólalj virrasztó!), Munkácsyról (Ecce homo), Lisztről (Magyar rapszódia), Mátyás királyról (Mathias rex), Galileiről (És mégis mozog a Föld). Paulini Bélával közös munkája Kodály Háry Jánosának szövegkönyve, lefordította Lehár: A cigányprímás, Kálmán: Marica grófnő, Mozart: Don Giovanni librettóját, fordított Strindbergtől, O’Neiltől és másoktól, s nem utolsósorban 1942-ben megírta Bajor Gizi számára A bolond Ásvayné című darabot is, amelynek az a látványos színészi érdekessége, hogy a címszereplő az első és a második rész között 68 évet öregszik. 

Timkó Eszter.A történet 1849-ben kezdődik. Az első felvonásban Erzsébetet, mint 20 éves, szerelmes asszonyt és boldog édesanyát ismerjük meg, aki egy éve ment férjhez Ásvay Zoltán földbirtokoshoz, bár leánykorában volt egy gyermekkori barátja és szerelme, Brezovay Olivér, aki most a birtokszomszédjuk. Ásvayné a családra hivatkozva visszatartja férjét attól, hogy beálljon nemzetőrnek. Ásvayt ez is, meg a féltékenység is kínozza. Elmegy vadászni, ezalatt Brezovay belopózik a házába és hevesen ostromolni kezdi Erzsébetet, hogy hagyja el a férjét és szökjön meg vele. Az visszautasítja ugyan, de a váratlanul hazatérő Zoltán csak azt látja, hogy felesége a dulakodás közben vetélytársa karjaiban van. Golyót ereszt Brezovay vállába, majd elküldi. Számon kéri feleségét, de még akkor sem hisz neki, mikor az a gyermekük életére esküszik, hogy semmi sincs közte és Brezovay között, mert Zoltánt szereti. Ásvay feleségét és fiát örökre elhagyva feldúltan elmegy, hogy Kossuth zászlaja alá álljon katonának, Erzsébet pedig elkezdi hazavárni az urát.

A második rész évtizedekkel később, 1917-ben játszódik, ugyancsak az Ásvay házban. Bár Zoltánról 68 éve semmi hír, felesége, aki jó gazdálkodással és takarékossággal felvirágoztatta és megnövelte a birtokot, rögeszmésen még mindig hazavárja őt, minden áldott nap megteríttet a számára is és kikocsizik a vasútállomásra eléje. Az idős nő nem egyedül él: vele van közös gyermekük, Mihály, akit egy vadászbaleset kerekesszékbe kényszerített, továbbá itt élnek a dédunokák, Lenke és Tamás, és azok szegény unokatestvére, Franciska is. Franciska Pestre akar költözni, mert úgy érzi, útjában áll Lenke boldogságának, aki épp Pataky András földbirtokos katonatiszthez készül nőül menni. Valójában Franciska is szerelmes Andrásba, akinek ő sem közömbös.

Munkára kikért orosz hadifoglyok érkeznek, akik a birtokon fognak dolgozni. Lenkének szemet szúr az egyikük, Ivan Rosztovszkij író feltűnő hasonlósága a dédpapa portréjával. Beszélgetés közben fokozatosan fény derül arra, hogy Ásvay Zoltán a szabadságharc leverése után orosz hadifogságba került, megnősült, és a magyarul is tudó Iván az ő dédunokája. Amikor Ásvayné megpillantja férjének fiatalkori hasonmását, a hazatért Zoltánt látja benne, és úgy is bánik vele. Iván a fiatalok unszolására és Kárász doktor tanácsára, miszerint a dédmamát óvni kella nagymegrázkódtatástól, belemegy a színjátékba, és ekként kezd beilleszkedni a ház életébe. Csakhogy közben fokozatosan egymásba szeretnek Lenkével, de Franciska és András között is erősödnek az érzelmi szálak. Mindez nem marad észrevétlen Ásvayné előtt sem. Amikor váratlanul szemtanúja lesz Lenke és Iván csókjának, hangtalanul összeesik.

A harmadik felvonásban jó ideig nem tudható, hogy a 90. éve felé járó matróna a sokk hatására kigyógyult-e a rögeszméjéből, vagy sem. Ahogy fogy a fizikai ereje, úgy kezdi elrendezni a dolgokat aszerint, hogy mindenki az igaz szerelmet válassza. Felismeri, hogy Iván nem Zoltán, elrendezi András és Franciska kapcsolatát, megáldja a fiatalokat, és megesketi Ivánt, hogy mindig bízzon a feleségében, majd dolga végezetten hal meg.

Almási Sándor és Torday Teri.Eddig a történet, de talán már ennyiből is sikerült érzékeltetni, hogy irodalmi értelemben nem különösebben értékes műről van szó. Ásvayné „betegségét” a pszichológia nem támasztja alá, tehát „kórtörténetileg” inkább az az ember érzete, mintha a szerző ahhoz a szándékához, hogy egyfelől ő is az örök, halálos szerelmet szeretné felmutatni, másrészt hogy lehetőséget adjon arra, hogy egy ragyogó színész mesterségbeli és maszkmesteri tudásának határait megmutathassa, kreált egy eléggé erőltetett teóriát, egy elmebetegséget és annak tüneteit. Ezt nyakon öntötte vadromantikával meg hatásvadász érzelgősséggel, más pontokon kiegészítette a realista szalondráma elemeivel, és íme: A bolond Ásvayné!

Annyit azért illik a szerző „védelmében” mondani, hogy a színjátszás is változik, amit a mai olvasó, néző, leginkább a régi magyar filmekben érhet tetten. Noha a „vígszínházi stílus” megteremtette az addiginál puritánabb, realistább színjátszást, még hosszú ideig élt a retorikusabb, dagályosabb, kifelé játszós színészet is. Mindenesetre ma már semmit sem lehet úgy eljátszani, ahogy azt 70–80 esztendeje, mert egyszerűen nevetséges. Harsányi egy múlófélben lévő színjátszási modorra írta meg a darabját, talán mert nem fordított elég időt az átgondolt kimunkálásra.

Nézve az Újszínház produkcióját, a darab először is kettészakad. Az első felvonás dagályos, pózolós, deklamálós vadromantikája, és a második-harmadik részben helyre billentett realistább textúrája és szerepfelfogása között legalább 68 évnyi az eltérés, ami Ásvayné életében is beállott. Csakhogy az írónak és rendezőnek nem az a dolga, hogy bemutassaa magyarszínjátszás hőskorának játékmodorát, szembeállítva a modernebbel, csupán csak azért, mert az első etap 1849-ben, a második 1917-ben játszódik. Viszont a rendező szinte tehetetlen, mert az első szakasz úgy van megírva. A bolond Ásvayné, mint színmű egyszerűen rosszul megírt darab. Csupán arra felépíteni egy színházi estét, hogy egy jeles színésznő majd megmutatja, hogy pár óra alatt képes eljátszani egy 20 éves és egy 88 éves nőt, nem elegendő; itt ugyanis minden csak ezt szolgálja.

Amikor Ásvay feleségül vette Erzsébetet, pontosan tudta, hogy a nőnek korábban Brezovay udvarolt komoly szándékkal. Ha Zoltán elhódította, elvette Olivértől Erzsébetet, akkor meg mit csodálkozik azon, hogy vetélytársa ebbe még mindig nem akar belenyugodni? Hogy vetélytársa mit tett, vagy mit nem tett szerelme visszaszerzéséért az esküvő előtt és a rá következő évben, azt nem tudjuk, de neki is épp most kattan be, hogy a férj bizonytalan távollétét kihasználva, tolvaj módjára be kell lopóznia az Ásvay-házba, erőszakoskodni az asszonnyal. Mint egy némafilm-burleszkben. Aztán az amúgy is a zöldszemű szörnnyel viaskodó férj a „tettenéréskor” első haragjában vállon lövi, majd higgadt úriemberként utasítja ki a házából, de még kocsiját is odaadná, hogy az kényelmesen távozhasson. Ugyan már, ilyesmiket még szegény Jókai sem mert volna leírni a nevetségessé válás nélkül!

De a fiatal Erzsébet sem jobb jellem. Mi elhisszük neki, hogy valóban férjébe szerelmes és hűséges hozzá. Ugyanakkor papucs alatt tartja a tekintetben, hogy nem engedi a maga útját járni, de közben képtelen annak féltékenységét egy kicsit is leszerelni. Ha annyira ártatlan mindenben, mint állítja, akkor miért akkora probléma megesküdni a gyermeke életére? Vagy mégsem annyira ártatlan? Végül, amikor mindenre megesküdött, amit a férje kívánt, Zoltán – aki mai szóhasználattal „maga sem százas” – mit csinál? Elhagyja az asszonyt örökre, mert továbbra is bűnösnek tartja. Akkor meg minek ez a fölösleges megesketési színjáték? Teátrálisan hamis és erőltetett ez az egész alapszituáció, megkérdőjelezi az egész mű értékeit.

De az írónak ennyi nem elég: Ásvayné monomániás rituálékkal még el is kezdi hazavárni az urát, hogy a néző szeme könnybe lábadjon. A meglőtt Brezovayt meg idő közben meghalasztja, nehogy a 68 év során újból eszébe jusson megkísérteni a mindhalálig hűséges Erzsébet asszonyt. Jaj!

Ásvayné bolondsága csak arra terjed ki, hogy rögeszmésen hazavárja az urát, egyébként a gazdaság vezetésében az egész környék róla vesz példát, olyan talpraesett, eredményes. Azt csak ő tudja ugyan, hogy miért ragaszkodik konokul ahhoz, hogy például a halála után ezt, és nem azt a másik birtokot kell hozzácsatolni az övékéhez, hogy erre még az unokáját is megesketi. Gondolom, evvel is volt valami szándéka az írónak, talán, hogy alátámassza: ebben a házban a dédmama hordja a kalapot. A zsarnok öregasszony annyira fogához veri a garast, hogy imádott, egy szem nyomorék fiától is megtagadja, hogy az egy új kalapot kapjon, ugyanakkor ott wirtschaftol a házában a fél rokonság, meg még egy udvarló idegen is. Ez a sok ember azért kell az írónak, hogy majd a darab egy adott pontján legyen kivel párhuzamot ébreszteni a nézőben Ásvayné sorsával, ahogy két fiatal nő is hezitál: kihez kösse az életét szerelemből, vagy más okból.

Aztán megjönnek az orosz hadifoglyok, akik csak azért kellenek, hogy Iván, akit azért fokoztak le, mert nem akart a magyarok ellen harcolni, elmesélhesse Ásvay Zoltán romantikusan kalandos utóéletét, és a maga megkérdőjelezhető hasonlóságát. A fiú persze anyja révén perfekt magyar, így simán eljátszhatja dédapja szerepét dédanyja előtt. Ez azonban nem akadálya annak, hogy beleszeressen a dédunokatestvérébe. Jó nagy fantázia kell ennyi mindent kiagyalni ahhoz, hogy imponáljunk egy ünnepelt színésznőnek!

Torday Teri.A darab gyengeségeinek további elemzése helyett térjünk át a látott előadásra! Tordai Teri afféle jutalomjátékként választotta magának, hogy ezt a szerepet szeretné eljátszani, így is ő ajánlotta a színház figyelmébe a darabot. A hiú csábítás roppant nagy: megismételni Bajor Gizi bravúrját!

Igaz ugyan, hogy 1957-ben a Pécsi Nemzeti Színház Kerpely Judit és Tánczos Tibor, 1990-ben a Thália Színház Drahota Andrea és Incze József főszereplésével, felemás sikerrel már előadta a színművet, tehát nem teljes az űr az 1942-i és a 2014-i előadás között, de ez nem jelent semmit. Kérdés: jól választott-e jutalomjáték szerepet Torday Teri, és jól tette-e a színház, hogy ezt felvállalta?

Azt kell mondjam: nem igazán. 1/3– 2/3 arányban igen. Ha Tordai Teri az első felvonást átengedte volna egy másik színésznőnek, mondjuk a lányának, Horváth Lilinek, vagy a társulaton belül Timkó Eszternek, Nemes Wandának, akárkinek, nem lenne ennyire szembetűnő a művésznő valós kora; igaz, akkor elvésza nagykihívás, de a darab attól se lenne jobb. De – bizonyára hiúságból – nem tette. Tordai Teri most is gyönyörű és fiatalos, de nem fiatal! Sztárfotókat ki lehet retusálni digitális technikával, de a színpadot nem! Bajor Gizi még nem volt 50 éves, amikor eljátszotta a 20 és 88 éves asszonyt, Tordai Teri 70 év felett! Ráadásul az ő hangja mindig is fátyolos volt, nem fényes, csillogó, de a hamvas üdeséggel párosuló fátyolosság (mint az Esős vasárnap idején) nem ugyanaz, mint a mai sminkek és a rekedtség.

A nyitó jelenetben Tordai-Ásvayné háttal áll a nézőtérnek, kinéz az ablakon. Aztán megfordul, szőke és sápadt, világos a ruhája, mégis egy idős nő érzetét kelti. Visszaemlékező, flashback kezdésnek vélnénk, de nem az. Bemegy a paraván mögé, átöltözni. Na, majd most kijön fiatalon! De ugyanúgy jön ki, csak kicsit más öltözékben. A legjobb indulattal is egy jó negyvenes nőt látok. A szeme csillogása, a bőre frissessége, a mozgása más, mint egy húszévesnek. Tudom, kegyetlen szavak, de Tordai Teri nem azonos az ötven évvel ezelőtti énjével, főleg, hogy a filmjei hitelesen visszaidézik azt. Ennyit nem lehet visszafiatalodni! Meg kell tanulni idejében elengedni az ifjúság édes madarát, hiszen ő most is évtizedeket letagadhat korából, de nem ennyit! Erre még a művészete és a színpadi illúzió sem képes…

Ami a kétharmadot illeti, a második és harmadik felvonásban remek a játéka. Ebben az energikus öregasszonyban a várakozás tartja a lelket, de ahogy „hazajön a férje”, kezd összezuhanni, főleg, amikor „felébred a hosszú álomból”. Tordai itt finom, apró rezdülésekkel érezteti ezt a gyors hanyatlást, és játssza el a kihunyó életenergiák közötti összpontosítást, hogy legalább a fiatalok dolgát rendbe tehesse. Ebben a két részben van tragikum és van komikum, ahogy például az elalvás–éber figyelés ellentétét eljátssza. Ez igen, ez az, amit tőle megszoktunk, szeretünk, elvárunk, amiért a darabot érdemes megnézni!

Almási Sándornak jutott Zoltán és Iván kettős szerepe. Ez a „kis magyarOthello” eléggé határozatlan figura, a hiúságát sérti, hogy asszonya másnak is tetszik, de szerelme ezek szerint mégsem elég mély ahhoz, hogy bízni tudjon a feleségében, vagy akár meg is bocsásson. Kicsit olyan, mint aki már megbánta az egész nősülést, és most jó ürügy neki a feltételezett megcsalattatás, hogy leléphessen. Mindenesetre elég lazán odahagy csapot-papot, hogy új életet kezdjen az orosz fogságban, mint holmi megelőlegezett „barguzini Petőfi”. Ha ennyire féltékeny, jobb lett volna meg sem nősülnie! Ugyanakkor gáláns a vetélytársával, nem öli meg, hazaküldi, aztán távozásával szinte tálcán kínálja fel neki a lehetséges folytatást Erzsébettel. Következetesség, oh, el ne hagyj!

Harsányi neki is jobb szerepet írt a folytatásra, mert bár Iván életében is gyanúsan sok az alig hihető véletlen elem, ez az ember szerethetőbb, mint Ásvay. Ő végül is hadifogoly, de belecsöppent a váratlan jóba, miért ne élne vele? Almási egy kicsit több színészi munkával dolgozhatta volna ki ugyan az oroszos akcentust és karaktert, illetve annak fokozatos levetkőzését, tehát a más voltát, de játéka így is emlékezetes.

Nagyon szeretem Bicskey Lukácsot, de ezt a Brezovay Olivért ő sem tudta jó szereppé formálni. Az az erőszakoskodó, hisztérikus hőbörgés, amit itt le kell vágnia ahhoz, hogy eljussanak az inkriminált ölelésjelenethez, íróilag hamis és nevetséges, mert az esküvő előtt még talán elfogadható volna, de egy évvel utána már nem méltó egy úriemberhez. Nem a színész tehet róla, bár a rendezővel közösen talán finomíthatták volna a jellemet. Az első felvonásban feltűnik még Bordán Irén, aki Bábi epizódszerepében legalább őszinte és hiteles végszavazója Ásvaynénak.

A második felvonástól seregnyi új szereplő jelenik meg, mint Ásvay-leszármazottak. Incze József Mihályként, akivé a csecsemő lett, tragikomikus figura. Balesete tolószékbe kényszeríti, de legalább ennyire elnyomorodott anyja zsarnoksága alatt. Hogy hová lett a felesége, nem tudható. Hálás kis szerep, amit a színész emlékezetes derűvel formál meg.

Elég nehéz követni, hogy ki kinek a kicsodája, de most következzenek a fiatalok! Én az egész előadás legkiérleltebb, legjobb alakításának Timkó Eszter Lenkéjét éreztem. Határozott, szép nő, fokozatosan ébred rá a maga énjére, és hogy ki mellett van az igazi helye. Ásvayné jó tulajdonságai benne öröklődnek, de annak hibái nélkül. A színésznőnek színháza méltó, szép feladatokat ad, ez is egyike annak, hogy Timkó Esztert a tehetségéhez méltó szerepekben láthassuk.

Nemes Wanda szilárd, biztos pont a társulatban, az ő picit önfeláldozó, félszeg Franciskája megint szép, tiszta alakítás, akinek lehet drukkolni, hogy boldog lehessen a játék végére.

Szakács Tibor, mint Pataky András földbirtokos épp hadisérülését kúrálja ki a vendégség alatt, vőlegényjelölti minőségben. Csak közben mintha igyekezne elodázni a házasságkötését Lenkével, mert Franciska jobban tetszik neki, viszont Lenkének fontos, hogy mielőbb férjhez mehessen, tehát ő az aktívabb fél. Szakács játékában ez a férfihezitálás jól tetten érhető.

Varga ÁdámTamásszerepében most is bohókás fiatalembert állít elénk, aki szeretettel és tisztelettudással közelít mindenkihez, de aki azért szereti, ha neki is leesik valami, mert jövedelme neki sincs. Mihályi Győző kicsit a maga ismert sablonjaiból építi fel Kárász doktor figuráját, de helyén van ez az alakítás is. Az előadásban megjelenik még ifj.Farkas Sándorkét inas jelmezében, Gyürki István, mint Sipeki, ésGömöri Béla, mint Baka.

Dávid Zsuzsa rendezésében hibának érzem, hogy nem tudta eléggé tompítani az első felvonás teatralitását, egyébként jó vezényelte le a darab egyéb kihívásait. Nem tudom, hogy megfordult-e a fejében Ásvayné szerepének a megosztása, mindenesetre a darab és a színrevitel megoldási hibáiban neki is kell osztoznia.

Számomra meglepetés volt Andorka Péter nagyon igényes, szép zenéje, amely végig kíséri az előadást hangulati és harmóniai többletet adva neki. Húros Annamária színpadképét, díszleteit és jelmezeit ugyancsak dicséret illeti: a kevésből is látványosat, dekoratívat hozott ki, amit a jó világítás is segített.

A bolond Ásvaynét minden hibája ellenére érdemes megnézni, mert ha nem is a legjobb produkciója a színháznak, jól beleillik abba a vonulatba, amelyik az elfelejtett/eltagadott magyar színházi múlt megismertetését tűzte ki célul. Ebbe a kevésbé sikerült darabok is beletartoznak, tanulni azokból is lehet, és a közönség kíváncsi a sosem látott, de talán hallomásból ismert művekre is.

A színház arra is gondolt, hogy egy szép, aktuális fotókiállítást rendezzen be, mely a március 28-29-i első előadásoktól kezdve megtekinthető lesz az előadások előtt és a szünetekben. További előadások április 1., 12., 25., május 8. Ráadásul az újszínházi beszélgetések sorozatban április 14-én Takaró Mihály irodalomtörténész, Tordai Teri színművész, Dávid Zsuzsa rendező, Dörner György igazgató Harsányi Zsoltról és a darabról lesz szó.