A beteg és hátrányos helyzetű gyermekeket segíti a Robert Burns Alapítvány

A Budapest Burns Supper társadalmi eseményén az idén 280-an vettek részt, vezető üzletemberek, diplomaták, vállalkozók, baráti társaságok. A skót kultúra jellegzetességeit felvonultató estélyen élő dudakoncert szólt, és a budapesti, Tűzoltó Utcai Gyermekklinika csapata látványos hip-hop-előadást mutatott be a vendégeknek. Az eredeti skót vacsorát követően skót néptáncosok mozgatták meg a közönséget.

A rendezvény díszvendége, Puskás Ferencné adta át az év adományozójának járó Puskás Ferenc – Sir Alex Ferguson díjat a Corinthia Hotelnek. A díj nevét az aranycsapat kapitányáról és az alapítvány tiszteletbeli elnökéről, Sir Alex Fergusonról, a Manchester United menedzseréről kapta.

Minden évben világszerte a skótok nemzeti költőjének, Robert Burnsnek a születésnapjához időzítik a Burns Supper rendezvényeket. A budapesti különlegessége, hogy a befolyó összeget a szervező Robert Burns Nemzetközi Alapítvány jótékony célra fordítja. A részvételi díjból és a tombolából több mint ötmillió forintot gyűjtöttek, amiből az idén a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika, valamint a Péterffy Sándor Utcai Kórház részére vásárolnak orvostechnikai eszközöket.

Az utóbbi egy évben további 4 millió forintot gyűjtöttek a gyermekklinikának, és 2,5 millió forintot a romániai Zsombolyban működő gyermekotthon javára.