A Noran Libro gondozásában megjelent, „Ne vígy minket a kísértésbe” című kötet felkavaró és lehangoló olvasmány. Tőkés Lászlót sokáig úgy tisztelte a világ és szűkebb térségünk, mint a romániai változások kovászát, a forradalom szikráját. Bátorságának, kiállásának köszönhetően a nyolcvanas évek végén megkérdőjelezhetetlen példaképnek, olyan hősnek tartottuk, akihez jó lenne hasonlítani. Csaknem magyar köztársasági elnöknek jelölték, és támaszt kerestek benne a romániai fordulat után is a Kárpát-medence magyarjai.

Az 1989 óta eltelt több mint két évtized alatt azonban a szemünk előtt porladt szét az egykori református püspök erkölcsi nagysága, s mára úgyszólván „morális holttetemmé” változott. Donáth László evangélikus lelkész fogalmazott így Andessew Iván könyvének bemutatóján, s hozzáfűzte: nem ért egyet azzal, hogy ez a dokumentumkötet megszületett. Nem mintha takargatni kellene Tőkés László szennyesét, de talán célravezetőbb lett volna az esszé műfaját választani a különös pályakép megrajzolásához. Annak az életútnak a feltárásához, amelyet a hallgatás falát feszegető pap bejárt Temesvártól Brüsszelig és Strassburgig. „Szabad-e könyökig belemerülni a mocsokba?” – tette föl a kérdést Donáth, és a felvetést valóban helytállónak érzi az olvasó. Feszengve lapozgatja a kötetet, amely a dokumentumok alapján a hatalom mániákusának, zűrös, protekciós és finanszírozási pénzügyek szereplőjének, kegyetlen családapának, kíméletlen férjnek mutatja be.

Ha nem Tőkés Lászlóról lenne szó, akár legyinthetnénk is a „megkísértett püspök” sztorijára. Elvégre minden második házasság válással végződik, s a nagyétvágyú férfi kicsapongása, a szeretet átfordulása gyűlöletbe, a kicsinyes garasoskodás – mind-mind ismert hétköznapi történet. Ám a Kárpátok Dominique Strauss-Kahnjának esetében mégiscsak többről van szó, mint a bulvárlapok címoldalára illő csemegékről. Tőkés vitathatatlan érdemeket szerzett a lelkiismeret ébresztésében a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, oroszlánrészt vállalt a határon túli, kisebbségben élő magyarok sorsának felkarolásában, ám az „ügy” mániákusaként időközben szinte kifordult önmagából.

Vajon mi okozhatta, hogy személyiségének előnytelen vonásai elhatalmasodtak rajta? Azzal vádolta meg például volt feleségét, akit a „magyarság szemetének” nevezett, hogy a Securitate beépített ügynöke, holott éppen Tőkés volt az, aki jelentett a román titkosszolgálatnak. (Igaz, súlyos kényszer nyomása alatt, s úgy, hogy ezzel senkinek sem ártott.) Szimpla üldözési mániáról lenne szó? De még ez sem mentheti, hogy semmibe vegye a terhes feleséget, s kérése ellenére rágyújtson az autóban. „Megállította a kocsit, felszólított, hogy szálljak ki, menjek autóstoppal” – panaszkodott a válóperen Tőkésné Joó Edit. A férjet ugyanis nem érdekelte, hogy az asszonynak hányingere van a füsttől, mert hogy a püspökség szolgálati autójában „én parancsolok.” Ahogyan ívelt felfelé a volt püspök politikai karriere, úgy bukott alá mindinkább magánéletében, s vált önmaga erkölcsi halálát túlélt személyiséggé. Mániákus levelezésbe fogott gyerekeivel, elküldte nekik másolatban (!) azokat a gyűlölködő irományait is, melyeket eredetileg az anyjukhoz intézett. Szigorú házirendet állított össze, és tételesen szabályozott anyagi megvonást helyezett kilátásba, ha a gyerekek viselkedése nem megfelelően „magyar, református, keresztyén, Tőkésekhez méltó”. Ő maga pedig mindeközben hajtotta a nőket, nem is különösképpen titkolva a légyottokat. Amit tehát – farizeus módon – nem tartott „elrugaszkodott, szemérmetlen életmódnak”, ám ha a gyerekei viselkednek helytelenül, azt „nem vagyok hajlandó finanszírozni, azt megvonással büntetem. Nektek szeretnetek kell egymást, és őrködnötök egymás hasznán!”

Magasztos intelmek és méltatlan magatartás a hozzá közállókkal szemben – mindez hitelteleníti azt a célkitűzést, a magyar közösség védelmét, amit Tőkés szolgálni akar. Vagyis a protestáns etika képviselete így sem szavakban, sem tettekben nem sikerülhet neki. Ahogyan a könyv szerzője, Andrassew Iván fogalmazott: „Nem hiszem, hogy a művelt világ bármelyik demokráciájában….akár csak falusi képviselő is maradhatna egy olyan ember, akiről kiderül, hogy úgy bánik a kutyájával, mint Tőkés László a feleségével.”

A volt püspök azonban nem falusi képviselő, hanem az Európai Parlament alelnöke…