Bonsai-kiállítás a pesti állatkertben japán kulturális bemutatóval

Október 9-én és 10-én, azaz szombaton és vasárnap bonsai-kiállítást tartanak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A barlangteremben – az egykori barlang mozi helyén – látható kiállítás az állatkert és az Egyetemi Bonsai Club közös szervezésében valósul meg. Magyarország valamennyi bonsai egyesülete és klubja, illetve minden jelentősebb egyéni kiállítója képviselteti majd magát, és lesznek külföldi – osztrák és szlovák – kiállítók is. Az aprócska fákat megismertető kiállítás részeként japán kulturális bemutatóval is várják az érdeklődőket, mi több, szaktanácsot is adnak azoknak, akik maguk is szeretnének saját bonsait nevelni, gondozni.

 
Vasárnap színpadi programok

A hétfőtől vasárnapig tartó Állatünnep-fesztivál – számos egyéb érdekesség mellett – vasárnap színpadi programokkal is várják a családokat.  A főbejárat melletti színpad programja:


10 órától: Bohókás villámvetélkedő a biológiai sokféleségről;

10,30-tól: Róka móka mesetára: Szent György és a sárkány;

1130-tól: A Ládafia Bábszínház előadása;

12,30-tól: Bábozz te is!14 órától: Állati jó mesék, állati jó zenék – Fábián Éva és barátai lemezbemutató koncertje;

15 órától: Tánc show;

15,30-tól: Bohókás villámvetélkedő a biológiai sokféleségről.

A „bon-szai” kifejezés eredetileg lapos edényben nevelt fácskát jelöl. Az aprócska, ám arányos alakú fák művészetének ugyanis az az alapja, hogy egy lapos cserépedényre való termőföld szolgál a bonsai-ok táptalajául. Ennek következtében csak kicsiny támasztó és táplálék-felszívó gyökérzet tud kialakulni, így aztán a fa maga is „kisnövésű” lesz. Az arányos megjelenést a fácskák megfelelő gondozásával és metszésével érik el a kertművészek. 

A hétvégi kiállítás mellett az állatkert állandó jelleggel ad otthont a Magyar Nemzeti Bonsai Gyűjteménynek, amely nemzetközi mércével mérve is rangos, és számos különlegességet felvonultató kollekciónak számít. A gyűjteményt alkotó csaknem harminc fácskát tavasztól őszig a Japánkert melletti Bonsai-pavilonban láthatják az állatkert látogatói.