Bővült a SYMA Kongresszusi Központ – megvalósult egy álom

Amikor csaknem tizenkét évvel ezelőtt leégett a közkedvelt Budapest Sportcsarnok, a gyors tűzoltáson kívül akadt 
egy további sürgős teendő. Rövid időn belül színvonalas helyszínt kellett találni olyan rendezvényeknek, amelyeken nagyszámú vendégsereg fordul meg. A SYMA időközben rengeteg kiállítást, konferenciát, koncertet látott vendégül, s 
bár időközben megépült a közelben a Papp László Sportaréna, szükségessé vált a több mint két évtizedes kongresszusi központ átépítése, bővítése is.

A terv sokáig csak papíron létezett, és a szűkös esztendőkben a megvalósítás csak álom volt, nem megelevenedett 
az ábránd: megtörtént – saját erőforrásból – a „C” csarnok átépítése. Így a SYMA az immár hagyományosnak 
mondható rendezvényeken túl méltó környezetet teremthet nagyobb nemzetközi kongresszusoknak és 
konferenciáknak is. A napokban befejezett fejlesztésnek köszönhetően a SYMA akár kétezer fős kongresszust is 
vendégül láthat.

Dr. Tóth Gábor ügyvezető igazgató szerint a központ korszerű és kiváló mobil hangszigetelő falakkal rendelkezik, a 
nagytermek négy 300-500 fős szekcióteremmé alakíthatók át. A nemzetközi kongresszusokhoz elengedhetetlen 
feltétele a tágas kiállítási terület, ami itt is adott: nyolcezer négyzetméteren helyezhetők el az „A” csarnokban a 
látnivalók, továbbá rendelkezésre áll az akár 2300 fős ültetett ebédek vagy vacsorák befogadására alkalmas „B” 
csarnok is. 

A szép emlékű Budapest Sportcsarnokban az egymást követő események között több napra is szükség volt az 
átrendezéshez, a SYMA Rendezvényközpontban órák alatt – az igényekhez igazodva – akár 17 szekcióterem is 
kialakítható. A csarnokok színházi elrendezésben egyszerre változhatnak egy 5500, egy 3200 és egy 1500 fős 
konferenciateremmé oly módon, hogy ott akár egy nappal előtte még koncertet, vagy más rendezvényt tartottak. A 
SYMA egyébként a konferenciák lebonyolításhoz kapcsolódó minden egyéb szolgáltatást képes nyújtani az audio- és 
vizuális technikától az étkeztetésig. 

A magyar fővárosnak tehát mostantól olyan központja van, amely megfelel nemzetközi követelményeknek, kiválóan 
megközelíthető tömegközlekedéssel is, ugyanakkor mellette nyolcszáz helyes ingyenes parkolóhely található.