A Business Telecom Nyrt. (BTel) és a Nordtelekom Nyrt. piaci tapasztalatának köszönhetően 2751 ADSL- és 63 IPTV-előfizetőt érintő sikeres tranzakciót hajtott végre, melynek eredményeképpen ez az ügyfélkör júliustól a BTel állományába tagozódott be.
Takács Krisztián, a Business Telecom elnök-vezérigazgatója szerint a hazai távközlési piac átalakulása számos lehetőséget kínál arra, hogy a piaci szereplők saját egyedi megoldásaikra és erősségeikre figyeljenek, ami jót tesz a piacnak, az ügyfeleknek és a szolgáltatóknak egyaránt. A BTel számára a fél éve végrehajtott, a 18 ezres Enternet-ügyfélbázist érintő átvételt követően az új, néhány ezres új előfizetői kör integrálása gyors és hatékony folyamat. A BTel júniusban lezárult egyéves kötvényprogramjának fő célja volt, hogy a bevont forrásokat saját távközlési hálózatának bővítésére, valamint felvásárlásokra fordítsa. A Nordtelekomtól átvett előfizetői kör jól illeszkedik a BTel beruházási politikájához és tovább erősíti a társaság méretgazdaságosságát.
Dr. Gácsi Mihály, a Nordtelekom elnöke a társaság további terveivel kapcsolatban elmondta: a tranzakciót követően megtartott ADSL-ügyfélkör mellett, a saját hálózaton nyújtott magasabb árrésű internetszolgáltatás bővítésére összpontsít, megtakarítva ezzel a más vállalatok hálózatán történő szolgáltatás miatti költségeket. A Beltáv-ügyfelek múlt év végi átvétele után a Nordtelekom tovább kívánja bővíteni a hazai mobilinternet, a (VoIP) telefon és más telekommunikációs szolgáltatásokat használók számát, melyet elsősorban értékesítési hálózatának további erősítésével kíván elérni. A konszolidálódó magyar piaci viszonyok mellett a Nordtelekom vizsgálja az együttműködési és üzleti lehetőségeket más külföldi szolgáltatókkal, melyek a társaság bevételének és eredményének további növelését szolgálják.