Az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) az idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az ünnepi könyvhetet. (A nyitó képen a Gyémántfelhő Kiadó egyik újdonsága: Szerelem a vírus árnyékában; szerzője: Florans Matias; a könyv a minap jelent meg.)

Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata az idén június 9-12. között lesz a pesti Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, a főváros születésnapjára egy egész éven át zajló eseménysorozattal készül a főváros. Az ünnepi könyvhét nyitónapja az emlékév programsorozatának kezdete, majd következik a hagyományos megnyitóprogram.

A díszegyenruhába öltözött tűzoltó-zenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke köszönti a látogatókat; ezt követően kerül sor a Szép Magyar Könyv 2021 verseny ünnepélyes díjátadójára, végül Nádas Péter író megnyitóbeszédét hallhatjuk a Vörösmarty téren.

A négynapos rendezvényt az MKKE által szervezett központi programok, a könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. Hamarosan elérhető lesz a könyvhetet kísérő kiadvány, a Könyvheti Prospektus, aminek nyomtatott változatából a helyszínen, illetve a könyvesboltokban, online formában pedig az ünnepi könyvhét weboldalán tájékozódhatnak az olvasók az újdonságokról. A mindenkori Könyvheti Jegyzékre ebben az idén is a hagyományoknak megfelelően, az áprilistól megjelenő, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású műveket, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásait, új adaptációit vették fel, amit online formában érhet el az érdeklődő olvasóközönség.

A hivatalos Könyvheti Jegyzék mellett a kiadók 2022-ben megjelent hazai és nemzetközi kiadványainak ajánlatai is megtalálhatók az Ünnepi Könyvhét weboldalán.