Budapesten tanácskozik a biofizikusok krémje – Nobel-díjas tudós előadása

Külön érdekessége e kétévente megrendezett tudományos fórumnak, hogy a Magyar Biofizikai Társaság, Európa egyik legrégibb társasága, a Brit Biofizikai Társasággal együtt most ünnepli alapításának 50. évfordulóját.

A jeruzsálemi születésű Ada Yonath biokémikus szülővárosában, a Hebrew Egyetemen szerzett diplomát 1964-ben, majd az izraeli Weizmann Intézetben végezte doktori kutatásait röntgen-krisztallográfiából. Tíz éven át Izraelben a proteinek kutatásával foglalkozott, majd 1979-84-ig a berlini Max Planck Intézet genetikai kutatási csoportvezetője lett, Heinz-Günter Wittmann-nal. Közben professzorként adott elő a Chicagoi Egyetemen. Munkáját 1986-tól Hamburgban, valamint ezzel párhuzamosan az Weizmann Intézetben is folytatta.

Yonath munkáját számos díjjal és éremmel ismerték el, megkapta például a Kémiai Wolf Díjat (Wolf Prize in Chemistry), az UNESCO és a L’oreal Nők a Tudományokban díját, és a kémiai Israel Prize-t. Ma ő a Helen & Milton A. Kimmelman Központ biomolekuláris kémiai részlegének igazgatója.

 

Az Európai Biofizikai Társaságok Szövetsége (EBSA) 1984-ben azzal a céllal alakult, hogy a biofizikai ismereteket, az új keletű kutatási és fejlesztési eredményeket és alkalmazásokat terjessze, és ezáltal előmozdítsa a tudományos információcserét az európai biofizikusok között. A szövetség elsősorban európai biofizikai konferenciák és iskolák szervezését támogatja. Az EBSA kétévente rendezi meg az európai biofizikai kongresszust, ahol több száz kutató és számos neves cég képviselője van jelen, nemcsak Európából, hanem a világ szinte minden tájáról.

Az augusztus 27-ig tartó 8. európai biofizikai kongresszus célja, hogy a biofizika-kutatási területek széles spektrumát felölelve, alkalmat teremtsen a kutatók, döntéshozók, szakértők és felhasználók számára, hogy találkozzanak egymással és lehetőségük nyíljék a legújabb kérdések, a jelenlegi követelmények és a jövőbeli technikai kihívások megvitatására. A kongresszussal párhuzamosan kiállítás is nyílt, ahol a kiállítók lehetőséget kapnak legújabb megoldásaik, innovatív termékeik és szolgáltatásaik bemutatására felhasználók, döntéshozók és szakértők népes közönsége számára.

Az EBSA nagy súlyt fektet az ifjú tehetségek tudományos munkájának bemutatására is. Az idén 60 PhD-hallgató, valamint fiatal kutató részesül a kongresszusi részvételt támogató ösztöndíjban, ami kimagasló szám a kongresszusok eddigi történetében. Folytatódik az EBSA-díj átadásának hagyománya: az idén Kinneret Keren izraeli kutató kapja a 2000 euró díjazással járó kitüntetést; ő is előadója a nagyszabású rendezvénysorozatnak. Az Amerikai Biofizikai Társaság 6000 dollár értékű díjat ajánlott fel a legjobb poszterek szerzőinek.

A 8. európai biofizikai kongresszushoz kapcsolódó konferenciákat rendeznek Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden és Tatán is.