A világ egyik legrégebbi állatkertjének számító intézmény 1866. augusztus 9-én délben nyitotta meg kapuit. A keddi évforduló mellett azonban 8-án és 10-én, azaz hétfőtől szerdáig három napon át lesznek a születésnaphoz kapcsolódó programok a városligeti intézményben. Mi több, a 145 centiméternél alacsonyabb látogatók e három napon díjmentesen kereshetik majd fel az állatkertet.
A kertben látható csaknem ezer állat- és kétezer növényfaj, valamint az egyedülálló építészeti örökség mellett a három nap során a régi idők Városligetének hangulatát idéző látványosságokkal, tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal és artistákkal találkozhat a közönség, az „Ünnepeljünk ezeren!” elnevezésű programsorozat részeként óránként kétszert állatbemutatókkal, látványetetésekkel, testközelből megismerhető állatokkal várják a látogatókat. Augusztus 9-én emellett korhű jelmezesek, sőt még egy szakállas hölgy is hozzájárul majd a megnyitás korának felidézéséhez.
A kert érdekességeiben, kulisszatitkaiban és történetében elmélyülni kívánók számára tematikus csoportvezetéseket is szerveznek mindhárom napon. A keddi születésnapon Ráday Mihály, az ismert városvédő, valamint Lampert Rózsa, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezető felügyelője kalauzolja majd az érdeklődőket, prof. dr. Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a Nagyszikla belsejében készülő Varázshegyet mutatja be. Hétfőn és szerdán az állatkert szóvivője segít az állatkerti titkok és legendák megismerésében. A vezetéseken részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges az állatkert honlapján.