A kampány első három hete alatt korántsem reprezentatív, mégis érdekes eredmény született. A pesti belvárosban és Óbudán, a Sopron Bank két budapesti fiókja közelében kihelyezett kasszák kis híján ugyanazt az eredményt mutatták.

Ahogy azt a becsületkassza.hu oldalon követni lehetett, a budapesti „becsületkasszák” valóban megosztották a járókelőket. A két  italautomatából összesen mintegy nyolcezer palack víz fogyott el eddig; a kampány harmadik hete után kiderült, hogy a vízért a „vásárlók” kétöröde fizetett, a többi (tehát a többség!) fizetés nélkül távozott vele.

Az automatákat nem olyan helységben állították föl, ahol jóformán mindenki ismeri a másikat, hanem a személytelen fővárosban. A kísérlet egyik szemléleti alappillére az volt, hogy az automatákat nem őrzik. A szervező a negyvenszázalékos fizetési hajlandóságot a körülményekhez képest elfogadható eredménynek tekinti. A Sopron Bank ezzel a kezdeményezéssel arra a következtetésre jutott, hogy a számára fontos általános alapértékek, mint a becsületesség és a tisztesség, a budapestiek nem kis része számára szintén fontosak.

Nem csupán a végeredmény, hanem a használatban tapasztalható változás is figyelemre méltó. A kampány kezdetén a meglehetősen nagy sajtóérdeklődés közepette az arány épp a végeredmény fordítottja volt. Eleinte sokan figyelték az automatákat és a használókat, vélhetően ezért az emberek inkább fizettek a vízért. A médiazaj csökkenésével együtt a vásárlókedv nem, a fizetési hajlandóság azonban csökkent. A szervezők feltételezik, hogy az arra járók megszokták a gépeket és úgy érezték, a figyelem lanyhultával ők is lazíthatnak.

Kérdés volt az is, hogy lesz-e különbség a pesti és a budai automata eredményei közt. Ahogy ez a naprakész becsület-indexen is látszik (becsuletkassza.hu), nem volt számottevő eltérés a két városrész közt, mindössze 1% eltérés mutatkozik Buda javára.

A kampány szeptember 23-ig tart, így a Sopron Bank további lehetőséget ad a járókelőknek, hogy egy-egy palack víz megvásárlásával hozzájáruljanak a bank jótékony céljához. A szervezők az italautomatákban összegyűlt pénz kétszeresét ajánlják fel a Csodalámpa Alapítvány részére. A bank támogatásával egy zalaegerszegi beteg kislány kérésére játszóhely épül az otthonában.