Amikor 2005-ben elkészült a MÜPA, Carrerast hívták meg, hogy az ő hangjával próbálják ki a hangversenyterem akusztikáját. Megjött, derűsen, és egy negyedóra türelmet kért. Addig teljesen egyedül állt a nagy hangversenyteremben, hogy ismerkedjék a hellyel, és a hangja elérje azt a szintet, amivel már közönség elé is léphet. De addig nem akart senkit maga körül. Utána viszont úgy állt kint a dobogón, mintha telt ház előtt énekelne. Frakkban, lakkcipőben, elegánsan, teljes koncentrációval.
Két dalt énekelt. Úgy, mintha ezen a kettőn múlnék minden. A hely és a művészet teljes tiszteletével.
A mostani budapesti koncert az utolsó világkörüli turnéja része volt. A közeli múltban volt 70 éves. Három éve, amikor legutóbb Pesten koncertezett, meglepően friss, fiatal és erőteljes volt a hangja. Tökéletesen ideális tenor.
Akkor is, most is életének középpontjában az éneklés mellett a José Carreras Leukémia Nemzetközi Alapítvány támogatása volt. Ezzel a szándékkal rendezték meg hajdan az első, legendás három tenor koncertet Rómában. Akkor Luciano Pavarotti azt mondta: ezzel ünnepeltük Carreras méltó visszatérését a művészvilágba. Az alapítvány több száz millió dollárral támogatta a leukémia gyógyításának kutatásait. Sok országra kiterjedő donorhálózata napra készen tartja számon a csontvelő-átültetésre várókat és a szóba jöhető, önkéntes donorokat.
Biztos, hogy rengeteg ember köszönheti az életét Carrerasnak. És azt az örömöt, amit az énekével ad.
A budapesti koncertje is szép volt, de nem akármilyen. Látni kellett, mert nem lehetett nem észrevenni, hogy nincs jól. Időnként diszkréten hátat fordított, hogy zsebkendőjével megtörölje az arcát. Meglehet, a kemény fagy nem tett jót. Valahol megírták, hogy Pesten csak azt kérte, mindenhol, a szállodában, a szobájában, az öltözőjében és még a színpad szélén is legyen hősugárzó. Kellett is.
De a színpadon, amikor énekelt, teljes volt az illúzió. Átadta szívét, lelkét, hangját, örömeit a közönségnek. Elegánsan, ahogy szokta. Fegyelmezetten – egy nagy művész gondosságával, azzal az odaadással, amit a közönség megérdemel – és meg is kapott. Ezért duplán lehetett tisztelni.
Meg élvezni is a műsorát, a klasszikus olasz, spanyol és katalán dalokból, opera- és operett-részletekből álló estet. Most is volt egy szoprán partnere, Jelena Sztihnyina / Елена Стихина orosz énekesnő, aki maga is nagy sikert aratott, kivált a Csárdáskirálynő részletével. És azzal a finom együttműködéssel, ahogy egymást erősítették – Carreras a maga vitathatatlan férfias klasszisával, és az ifjú énekesnő azzal az óvó figyelemmel, amivel egy asszony tud figyelni, ha látja, az ember mellette kicsit támogatásra szorul. Kiváló volt az összhangjuk.
Ezen az estén a Budafoki Dohnányi Zenekar játszott David Giménez Carrerasnak, José Carreras unokatestvérének a vezényletével.
És mindeközben a kivetítőn végig lehetett követni Carreras pályáját a hetvenes évektől napjainkig, a világ legnagyobb színpadain, a legnagyobb szerepekben, a legnagyobb partnerekkel.