A Kárpáti Poligonkutató Központ vezetése szerint a kutatók a hagyományos „Bograch-index” segítségével elvégezték a Kárpátalja lakosainak vásárlóerejének havi összehasonlító értékelését. Az elmúlt héten a felmérők a piacon érvényes átlagos élelmiszerárak figyelembevételével számították ki az indexet.

Az index szerint míg 2026 májusában egy ötfős családnak 975- hrivnyára lett volna szüksége a főzéshez, addig 2026 júniusában az árkülönbség 70 hrivnya volt – és a „Bogrács-index” szerinti áruk összköltsége 905 hrivnya volt, ami azt jelenti, hogy az árak 7,1%-kal csökkentek.

A „Bogrács-index” a Kárpáti Poligonkutató Központ találmánya, amely a havi gazdasági változások alapján határozza meg a Kárpátalján népszerű bogrács-gulyás költségét. A havi „Bogrács-index” két okból adja a legpontosabb képet a Kárpátalja lakosainak vásárlóerejéről: a bogrács-gulyaást a régió minden területén elkészítik, és maga az étel elegendő mennyiségű élelmiszer-összetevőt (liszt, hús, zöldség, víz, fűszerek) tartalmaz ahhoz, hogy a fogyasztás reprezentációjának tekinthető legyen, írja Fegyir Sándor.

(Ismeretes, hogy világszerte használják a BigMac indexet az árak összehasonlítására, a Kárpát-medencében érdekes lenne a Bogrács-index tartós használata.)

A Csökkenő „Bogrács-index” Ukrajnában bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Más az északi, és más a déli fűszerezés

A kínai helyett van, aki inkább az indiaira esküszik, amely mérhetetlenül sokszínű, hiszen egy hatalmas államról van szó. Igaz, mi ennek csak egy kis részét ismerjük, jószerivel pár híres ételüket. Persze azt is csak néhányan, hiszen manapság minden nagyobb magyar településen működik kínai kifőzde, de indiai kevés helyen. Összesen hetven, indiai fogást kínáló vendéglátóhely működik Magyarországon.

Nyilvánvalóan senki nem tudja megállapítani honfitársaink közül, hogy melyik az igazán autentikus, és hogy a hatalmas ország mely részéről származik – más az északi és más a déli ízvilág – mint ahogyan a külföldiek is azt gondolják, hogy a gulyás, a pörkölt, a paprika meg a lángos egyenlő a magyar konyhával.

A tulajdonos harminc éve él Magyarországon

Erről morfondíroztam, miközben haladtam Budapest nemrég nyílt legnagyobb indiai étterme, a Hitchki felé, ami közvetlenül a Lánchíd pesti hídfőjénél található, pár lépésre az Akadémiától, a Four Seasons-től, a Bazilikától. Itt nyáron alig lehet magyar szót hallani, hiszen innen indulnak a Várba a buszok és a Duna-parton meg a Lánchídon rengeteg turista fotózkodik. Ma ez az egyik legforgalmasabb turisztikai régiója Budapestnek, ahol minden négyzetcentiméternyi hely méregdrága.

A tulajdonos, Kumar Charaan Jeet tökéletesen beszél magyarul, hiszen három évtizede él Magyarországon. Gyermekei már itt születtek. Az elmúlt másfél évtizedben fordult a vendéglátás felé, ma már négy nagy étterme működik Budapesten.

Miért éppen Hitchki?

Először arról kérdeztem, miért éppen Hitchkinek nevezte el a legújabbat. Mint kiderült,ez magyarul csuklást jelent. Az indiai nyelvben ez egy pozitív fogalom. Azt szeretnék, ha a vendégek kellemes élményekkel távoznának az éttermünkből, és másoknak is ajánlanák. Több mint negyven főt foglalkoztat éttermeiben Kumar, külföldieket, magyarokat egyaránt. Alapszinten persze kell tudni angolul, de ha nem, az se gond, a vendég csak rámutat a gazdag étlapon valamelyik fogás számára, és elég, ha a pincér ezt mutatja meg a séfnek, illetve séfeknek, akik indiaiak.

Az amerikai filmekben gyakran látni indiai éttermeket, amelyek rendkívül színesek és dúsan díszítettek. A Hitchki nem ezek közé tartozik, a design ízléses, nem túl csicsás belső designt mutat, az indiai motívumok visszafogott színvilággal párosulnak, ami nem minden hasonló étteremről mondható el. Mint megtudom, az enteriőr megvalósítása Varjas Judithoz kötődik, aki a 2023 és 2024-es Év Dekorfestője címet érdemelte ki.

Fűszerkavalkád és helyi street food

Ami a lényeget, a gasztronómiát illeti,nemcsak az Észak-Indiából ismert klasszikusokat kínálják, hanem a ritkaságszámba menő dél-indiai fogásokat és helyi street food ételeket is. Hogy kik járnak ide ebédelni, vacsorázni? Nos, nemcsak turisták és nem is csak magyarok, hanem például Magyarországon élő indiaiak törzsvendégek, de ugyanígy látni itt élő, de más ázsiai országból származó embereket is.

A leginkább ismert indai fogások – mint a különféle módon ízesített naanok, tandoorik, és basmati rizsek mellett van több mint kétszáz, sosem hallott nevű fogás szerepel az étlapon. Ezek lehetnek szolidan fűszeresek, illetve az igazi indiai konyha kedvelői számára erősebbek: a régiónként más összetételű garam maszala fűszerkeverék az alap, de kevés olyan fogás van, amelyet nem jellemez a csípős paprika, sárga kurkuma és a zöld koriander használata. Az ma már természetes, hogy a legkülönfélébb mai étkezési szokásokat is kielégítik: van, aki vegetáriánus, megint más vegán, illetve gluténmentes és laktózmentes ételt keres. Már ottjártunkkor éppen betévedt egy indiai csoport, ez mindenképpen jó jel: ezek szerint autentikus a konyha…

Fotó: Hitchki

A Mennyire ismerjük az indiai konyhát? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

1995 és 2023 között a magánvagyon 342 billió dollárral nőtt – ez nyolcszorosa a közvagyon növekedésének, vagyis a kormányok vagyonának (ebben fontos szerepet játszik, hogy a gazdagok hogyan kerülik el az adófizetést, és hogy Nyugat-Európa hogyan segít nekik ebben).

Vajon ennek így kell lennie? Nem. A spanyol kormány olyan országokhoz csatlakozott, mint Norvégia, Németország, Brazília és Dél-Afrika, és egy „globális szövetséget az egyenlőtlenség ellen” szorgalmaz. Egy „közösség-első” megközelítést követelnek, amely újjáéleszti a közszolgáltatásokat, megadóztatja a szupergazdagokat, és átírja a globális adósságszabályokat.

Az emberek nagy többsége egyetért ezzel: egy nemrégiben 13 országban, köztük Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban végzett felmérés szerint 10 emberből 9 támogatja a szupergazdagok megadóztatását a közszolgáltatások és az éghajlat-politika finanszírozása érdekében. Magyaroszágon tudomásunk szerint nem készült ilyen felmérés, de érdekes lenne annak eredménye… Persze sokan úgy vélik, mindez csak propaganda, vagy álhír, azonban kétségtelen, hogy az kirívó vagyoni különbségek miatt egyre népszerűbb a szupergazdagok megadóztatásának ötlete.

A múlt héten több mint 190 ország gyűlt össze Sevillában, Spanyolországban, a legnagyobb fejlesztési finanszírozási csúcstalálkozóra az elmúlt évtizedben. Az Oxfam International előzetesen már figyelmeztetést adott ki: a globális fejlődés „katasztrofálisan elmaradt a tervtől”, a vagyon egyre inkább néhány kézben összpontosul, míg a szegénység több milliárd ember számára továbbra is makacsul fennmarad.

„Trilliók állnak rendelkezésre a globális célok eléréséhez, de ezek az ultra-gazdagok magánszámláin vannak elzárva. Ideje elutasítanunk a Wall Street-i konszenzust, és helyette a közvéleményt helyezni a vezető pozícióba” – mondta Amitabh Behar, az Oxfam ügyvezető igazgatója. „A kormányoknak figyelembe kell venniük a gazdagok megadóztatására irányuló széles körű követeléseket, és ezt egy olyan vízióval kell összekapcsolniuk, amely az egészségügytől az energiáig terjedő közjavak kiépítését célozza.”

Európa, a segélyezési rendszer központja és számos fejlesztési politikát alakító pénzügyi intézmény székhelye, központi szerepet játszik. Sevilla kritikus próbatétel elé állította: kontinensünk segít-e megtörni az oligarchikus vagyon globális fejlesztés feletti uralmát, vagy továbbra is egy kudarcra ítélt modellre támaszkodik?

E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Forrás: https://www.oxfam.org/en/private-profit-public-power-financing-development-not-oligarchy

A A leggazdagabb emberek egy százaléka 22-szeresen tudná felszámolni a szegénységet bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Impulzus vagy tudatosság? 

A modern fogyasztói döntéshozatal összetett és számos tényező által befolyásolt folyamat, amelyben a vásárlói magatartás két ellentétes pólusa – a tudatos vásárlás és az impulzusvásárlás – meghatározó szerepet játszik.  A marketingesek már régóta tudják, hogy a legtöbb vásárlási döntés nem racionális. Az impulzusvásárló nem a valódi szükséglet, hanem pillanatnyi érzelem, vágy vagy megszokás alapján dönt. Az ügyesen elhelyezett akciós tábla, egy étvágygerjesztő fotó, egy gyorsan villanó hirdetés, személyre szabott és korlátozott idejű ajánlat az online térben már elegendő lehet, hogy valaki „elcsábuljon”. 

Ezzel szemben a tudatos fogyasztó tervez, összehasonlít, kérdez. Ő az, aki nem a csomagolás színe, hanem az összetevők és az ár-érték arány alapján dönt. A termék felhasználhatóságát, tartósságát is vizsgálja, közép- és hosszútávon is, a mindennapi vásárlásai alkalmával az egységárat is összehasonlítja. Kevésbé befolyásolja a reklám, és tudja, hogy minden egyes vásárlás üzenetet is hordoz arról, mit tart fontosnak.

Hiába a növekvő jövedelem, ha kiszámíthatatlanok az árak

Míg a racionális vásárló hosszú távon biztonságosabb pénzügyi pályát épít, az impulzív döntéseket hozó fogyasztó gyakran a „csak a mának élünk” elv szerint cselekszik. Ez a kettősség az elmúlt évek kiugró inflációja nyomán különösen élesen kirajzolódott, hiszen sokan kényszerültek újragondolni a pénzhez fűződő viszonyukat.

A vásárlói döntések jobb megértéséhez szorosan kapcsolódik az aktuális gazdasági környezet. Ennek megismerése szintén segíti a tudatosságot és a felkészülést a döntési helyzetekre. Legutóbb a 2022-2023-as évek áremelkedési hulláma alakította át a magyar háztartások életét és a mindennapi vásárlásokat. Habár 2024-ben az infláció visszaesett (éves átlagban 3,7 százalék volt), idén újra emelkedni kezdett, és januárban elérte az 5,5százalékot. Ezzel Magyarország az Európai Unió legmagasabb inflációs rátáját produkálta. Enyhe mérséklődés tapasztalható (márciusban 4,7 százalék), az előrejelzések alapján azonban csak 2026 tavaszára csökkenthet tartósan 3 százalék alá. 

Mindemellett a bérek emelkedése is fontos tényező. Nőtt a reálbér is, azaz ami ténylegesen megmarad. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövedelemből több termékre és szolgáltatásra futja. Ennek hatására az emberek bátrabban vásárolnak. Nem szabad azonban a túlköltekezés veszélyeit sem figyelmen kívül hagyni és figyelni az egyensúlyra, a tudatosabb vásárlásra és a megtakarítás képzésére. 

Reálkereset Magyarország forrás: https://public.flourish.studio/visualisation/15679094/

A gazdasági hatások a bevásárlókosárban is megjelennek

A folyamatos kettősség a társadalom szinte minden szintjén megfigyelhető. Az árak gyors változása arra készteti a vásárlókat, hogy átgondolják prioritásaikat. Mi az, ami valóban nélkülözhetetlen, és mi az, amiről le lehet mondani. A takarékosság azonban nem mindig jelent tudatosabb, minőségibb fogyasztást, sok esetben inkább csak árérzékenységet és lemondást, olcsóbb, alacsonyabb minőségű termékeket. Ha valaki az árat, és nem az értelmes fogyasztást helyezi előtérbe, hosszútávon rosszabbul járhat.

Az instabil gazdasági környezet paradox módon ösztönözheti az impulzusvásárlásokat is, például a „vegyük meg most, mert holnap drágább lesz” attitűd révén. A pénzügyi bizonytalanság pszichológiai szorongást is kiválthat, amely szintén növelheti az érzelmi alapú vásárlások számát.

Az infláció pozitív hatása közé sorolható, hogy terjed a „deal-seeking”, azaz a legjobb ajánlatok keresése. Egyre többen vásárolnak használt termékeket, vagy váltanak olcsóbb, de minőségi alternatívákra is. Sokan találnak olyan megoldásokat, amelyekkel a helyi termelést és kiskereskedelmet is támogatják, ezzel pedig mind gazdasági, mind környezeti szempontból jót tesznek. 

Az alacsonyabb jövedelmű háztartásokra nagyobb terhet ró a gazdasági környezet változékonysága és a jövedelem azonnali felélése nem minden társadalmi rétegben pusztán döntés kérdése. A létminimum alatt vagy közelében élők esetében sajnos nem stratégiai kérdés, hogy mikor vásároljanak. Ugyanakkor gyakori jelenség, amikor valaki jövedelmének jelentős részét azonnal elkölti, nem ritkán luxusnak tűnő termékekre, amelyekre valójában nincs szüksége és nem is engedheti meg magának. Ez a presztízsköltekezés egy társadalmi kompenzációs fogyasztás (premium mediocre – látszatluxus), hátterében gyakran a pénzügyi edukáció hiánya, társadalmi elvárás, társadalmi nyomás (jelentős social media befolyás) és – nem minden esetben – túlélési stratégia áll.

Az impulzusvásárlás a kereskedelem egyik legjobban kiaknázott területe

A kereskedelem gyakran a pszichológia eszközeit használja fel arra, hogy ösztönös döntéseket váltson ki. A „csak ma”, „utolsó darab” vagy „lejáró kedvezmény” típusú üzenetek az azonnali kielégülés élményét ígérik – általában eredménytelenül. Az ilyen vásárlásokat követően gyakori a „buyer’s remorse”, azaz a megbánás érzése. Mindez hosszú távon nemcsak a pénztárcát, hanem a mentális egészséget is megterheli. Ráadásul a nem tervezett túlköltés jelentős környezeti hatásokkal jár. A feleslegesen megvásárolt termékek gyakran végzik hulladékként, különösen a megbánt vásárlások vagy rossz minőségű áruk esetében. A téves, impulzusvásárlásokból adódó visszaküldések, át nem vett áruk szintén jelentősen terhelik a környezetet.

Mi van a polcok és a webshopok mögött?

Egyszerű lenne minden felelősséget a fogyasztóra tolni. Hogy mit látunk a boltokban, mit sulykolnak a reklámok, és mi kerül a kosarunkba, nem egyéni döntések pusztán, hanem tudatos vállalati stratégiák eredményei. A gyártó, a kereskedő és a marketinges egyaránt része annak a gépezetnek, amely meghatározza, mi válik „normálissá” egy társadalomban. Az etikus gyártás, a tiszta kommunikáció, a környezettudatos logisztika vagy a dolgozói jogok nem PR-fogások, hanem kötelességek. Ha ezek hiányoznak, az nem a piac logikája, hanem a felelőtlen döntések következménye.

Fast fashion márkák ontják magukból a szezonról szezonra elavuló ruhákat, ezáltal a textilhulladékot. A tél közepén érkező gyümölcsök ökológiai lábnyomát már nem lehet egzotikumnak álcázni. A dobozos kényelmi ételek pedig gyakran a feldolgozott élelmiszeripar sötétebb oldalát mesélik el. A valódi változáshoz nemcsak tudatos vásárlókra, hanem bátor, felelős gyártókra és kereskedőkre van szükség, akik nem a trendeket követik, hanem alakítják a fenntartható irányba.

Mit tehet a tudatos vásárló?

Elsősorban tervez. Összehasonlítja a kínálatot, utánanéz az árnak és az értéknek. Ha van lehetősége, még a termék eredetét, a csomagolást, a szállítás távolságát is figyelembe veszi. Sőt, ha teheti, a gyártási környezet etikai szempontjait is.  Kritikusan viszonyul a reklámokhoz, tudja, hogy a „kedvezmény” nem mindig valódi árcsökkenés. Inkább kevesebbet, de jobbat vesz, és nem dönt egy pillanat alatt.

A tudatos vásárlói magatartás elsajátításához számos technika áll rendelkezésre. A legegyszerűbb módszer a bevásárlólista készítése és a költségvetés tervezése, hatékony a szabályok bevezetése, hosszabb mérlegelési idő, vagy elkülönített keret az érzelmi alapú vásárlásokra a havi költségvetésben. Az árösszehasonlító oldalak, kuponkódok és hűségprogramok szintén a tudatosságot szolgálják. A pénzügyi fegyelem és tudatosság, a kiadások vezetése, a tökéletesített bevásárlási szokások nem idejétmúlt kötelezettségek, hanem olyan eszközök, amelyek a jövő biztonságát alapozzák meg.

+A jövő tudatos vásárlója várhatóan jobban felkészül, aktívan használja a digitális tér információs előnyeit, nem enged a pszichológiai manipulációnak és a gyors kielégülést kínáló vásárlási lehetőségeknek. Hiszen a vásárlás nem csupán egy tranzakció, minden alkalommal választás is, hogy milyen világban szeretnénk élni. Gazdasági környezettől és pénzügyi helyzettől függetlenül a tudatos fogyasztás, a felelős kereskedelem és az etikus gyártás közös felelősségünk. A jövőnket pedig a vásárlásainkkal is formálhatjuk.

Írta: Hargitai-Szabó Katalin, a Bálint György Újságíró Akadémia végzett hallgatója; mentor: Csaba Beatrix; a kiemelt kép forrása: gemini.

A Útvesztő a kasszáig bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„A gasztroforradalomhoz társadalmi igény kellene –ez valójában nincs” – fogalmaz Herczeg. – „A hazai éttermek többsége nem tudja tartani a tempót sem minőségben, sem innovációban: az idén is igaz, hogy 50 ezer vendéglátóhelyből minden évben alig 500-at tudunk, – akár országos szinten -, kiemelni. Húsz éven át tartó forradalmat még nem láttunk, az már állóháború. A gasztronómiai forradalmat nem egy bizonyos kis számú étteremnek kellett volna elindítania, hanem a tömegeknek, a fogyasztóknak. Ebben még van mit tennünk. Fogyasztóként nekünk kell diktálni, és az éttermeknek ezt követniük kellene. Úgy látszik, hogy a nemzetközi konyhák ezt sokkal jobban oldják meg, sokkal direktebben érik el az igényes fogyasztót, vagy azt az embert, aki egyáltalán megteheti, hogy étterembe látogat.”

Az új generáció, a Z generáció fogyasztóként való megjelenése új elvárásokat hozott: nemcsak ételt, hanem élményt, filozófiát, fenntarthatóságot is keresnek az éttermekben. Örömteli, hogy ezt egyre több nyitó hely igyekszik azért megvalósítani.

Fenntarthatóság vagy marketingfogás?

A Dining Guide 2024 óta külön vizsgálja az éttermek fenntarthatóságát is. Herczeg Zoltán elismeri: sok helyen még hiányzik az ehhez szükséges tudás, de már az is előrelépés, hogy egyre többen foglalkoznak vele. A „zöld Michelin-csillag” koncepciója is inspiráló hatással van a hazai vendéglátókra, ám a változás lassú, – főként a vidéki régiókban.

Az éttermek sikerének egyik új, meghatározó szempontja a „WOW-faktor” – vagyis az élményszerűség és az emlékezetes karakter. Ez nem csupán a fine dining sajátja: akár egy klasszikus vendéglő is lehet „wow”, ha hiteles és őszinte koncepciót képvisel. A vendégek egyre inkább értékelik azokat az éttermeket, amelyek gondolkodnak – akár filozófiai, akár fenntarthatósági szempontból.

Csapdahelyzetben a magyar vendéglátás: amíg nincs minőségi turizmus, nincs miből fejleszteni

„Még nem született meg a kortárs magyar vendéglátás identitása” – emeli ki Herczeg Zoltán, hozzátéve: – „Budapest és néhány turisztikai gócpont ugyan már a nemzetközi színvonalat közelíti, de az ország többi részén még mindig „60 fokon forr” a gasztronómiai gondolkodás.”

Miközben Európa más részein a gasztronómia már önálló turisztikai vonzerő, Magyarország továbbra is inkább az olcsó, ár-érték arányban kedvező úti célok között szerepel. Herczeg Zoltán szerint a minőségi turizmus növekedése hozhatna változást.

„Nyílnak helyek, bezárnak helyek – de a fejlődés megállt. Várjuk a következő lendületet” – mondja a szakértő, aki éppen a napokban fejezte be az éttermek tesztelését, amelynek eredményét a június 16-i Dining Guide Év Étterme Díjátadón ismerheti majd meg a szakma és a közönség.

A Identitásválságban a magyar vendéglátás, jelentsen ez bármit… bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Egy régebbi országos felmérés szerint a 10–18 éves magyar fiatalok 78 százaléka (!) fogyaszt energiaitalt, és minden ötödik 10–14 éves rendszeresen az egészségre rendkívül ártalmas ilyen termékkel kezdi a napját. Ez a tendencia súlyos közegészségügyi problémát vetít előre, ami nem maradhatott válasz nélkül.

A Fiatal Családosok Klubja élen járt annak szorgalmazásában, és következetesen kiállt amellett, hogy szigorításra van szükség, hiszen a gyerekek szervezete nem képes feldolgozni azt a töméntelen mennyiségű koffeint és cukrot, amit ezek az italok tartalmaznak. A szabályozás célja nem más, mint megvédeni a kiskorúakat egy olyan iparág befolyásától, amelyik nem veszi figyelembe a hosszú távú egészségügyi kockázatokat.

„Ez a döntés nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Egyetlen felelős társadalom sem nézheti tétlenül, hogy a fiataljai energiaitalokon nőnek fel. Többször javasoltuk a korlátozás bevezetését, és most végre megtörtént ez a nagyon fontos lépés a gyermekeink védelmének érdekében” – mondta Király Nóra, aFiatal Családosok Klubja, aFicsak alapítója.

A jogszabály alapján kormányrendelet határozza majd meg, pontosan mely termékekre vonatkozik a tilalom. A szabály megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság súlyos szankciókat alkalmazhat, ismételt jogsértés esetén akár az érintett üzlet ideiglenes bezárását is elrendelheti.

A Fiatal Családokok Klubja a jövőben is minden olyan intézkedést támogatni fog, amely a gyermekek és a fiatalok biztonságát, a családok érdekeit szolgálja, és a jövő generációjának egészségtudatos életmódját tartja szem előtt.

A Kiskorú nem vásárolhat energiaitalt – rendkívül ártalmas az egészségre bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Mint az az általam legutóbb meglátogatott borászati rendezvényen, a Magyar Kertészeti és Élettudományi Egyetem innovatív borászati próbálkozásait bemutató szemlén is kiderült, a borfogyasztás, miközben elmozdul a cideres, habzó, könnyebb borok, illetve a pezsgők irányába, nemzetközileg is csökken. Azt gondoltam, hogy na, majd itt, az akadémikusok megvédik a nagy, nehéz, tüzes borok „becsületét”,  de szerencsére nem így történt. Semmi ortodoxia, sehol egy agyonbarrikolt, hordóban túltartott duplatanninos nehéz vörös, egy olajos, sűrű, legömbölyített fehér, egy túltartott, üdeségét elvesztett rozé. Jelentem, az MTA követi és egyben visszaigazolja a legújabb borászati trendeket és a megjelent fogyasztási igényeket.

Freund Tamás, az Akadémia elnöke megnyitójában idézte is azt a meg nem nevezett borászt, aki egyszer azt mondta neki, munkatársai közül a mikrobiológust tartja legtöbbre. És itt már a témánál vagyunk. Az évről-évre változó minőségű, évjáratizgalmas kézműves borok világa megmarad a kis pincészeteknek és az igazi ínyenceknek, a nagy piac az azonos minőséget, azonos, jól megismert, stabil íz- és illatvilágot hozó, megbízható színvonalú tételeket igényli. 

Nem az évjáratokat, a fajtákat és a dűlőket meg a pincészeteket felsoroló jegyzetekkel megyünk a borszakboltba sem, hogy kiválasszuk azt az egy-két bizonyosat, hanem a tavaly meg előtte beváltat keressük. A plázákban különösen. Így aztán a borászatban egyre több a tudomány. Ha nem értenek félre: a vegyészet és a mikrobiológia. Fizika is, mert hőmérséklet ugyebár. Meg cukorfok. Meg élesztő. És reduktív technológia. Korrigálható, irányítható folyamatok, és hasonlók. Mindez patyolattiszta környezetben, rozsdamentes tartályokban, a nemes penész és más hasonló, az öreg pincéket jellemző (részben) hiedelmekkel ellentétben. A magyar bortermelés a magyar innovatív bortermelés tudományával karöltve tud a jelenlegi világszínvonalra emelkedni.

Tizenkilenc borvidék 85 pincészetének több száz tétellel pályázói közül nem lehetett könnyű választani. A fehér kategóriában a Bujdosó pincészet Olaszrizling-válogatása lett az Akadémia bora. Kifejezetten örvendetes, hogy itthon még mindig nem a chardonnay a fehérbort kedvelők első gondolata. Bizony, az olaszrizling korán, idejében és későn szüretelve is csodákra képes, a magyar ember bora (és nem csupán amiatt, mert van egy keserű utóíze), viszont a külföldiek számára szinte kimondhatatlan a neve. (Ha csak rizlingnek hívnánk, hazudnánk.) Tehát az ilyen borokat fantázianéven kell forgalmazni a határainkon túl.

Meg kell említenem a Fritsch Pince Muscat Ottoneljét, ilyet Szőke Mátyás készített fénykorában, de még az is hagyományosabb volt, ezt frissebbnek éreztem, és a Pécsi Egyetem Zenitjét, mert ez egyrészt „feltámadó” fajtából van, másrészt hibátlanul kezelték.

Örültem a Jásdi  Ranolder fehérének és Hegyborának, Áts Károly  Szent Tamás furmintjának, a Dégenfeld Hárslevelűjének – mert hogy itthon tartották fajtában a dicsőséget -, a Figula szintén olaszrizlingjének.

A vörösek közül a szekszárdi Szeleshát szőlőbírtok merlot-ja nyert. Ennek Gubac a neve, a régi, hagyományos Szeleshát dűlőn már kívül eső, a városon kívül alig ismert területről. Egyértelmű, hogy a világfajták közül a Pinot Noir szinte eltűnik Magyarországról az utóbbi években, a merlot viszont egyre megbízhatóbban terem, és hozza a rá jellemző málna- és rózsavirág illatokat. Kicsit bicebóca savai miatt inkább a két cabernet-vel házasítva szokták kínálni, hiszen lekerekíti, simítja azokat. Eddig inkább a Balkánon és a francia területeken vállalták fel magában, most viszont bebizonyosodott, hogy kevés öreghordóval, gondosan kezelve, tartva és érlelve itthon is kiad egy nagyon szép bort. Azért utána még mindig a cuvée-k következnek, a Heimann és a Koch villányi dűlőiből, és persze a „rendezvény” kategóriában ott van a Takler, a Thummerer és a Lelovits, vagyis a megszokott, vörösben hagyományosan nagyot alkotó vezető borászatokat nem lehet leírni.

Rozéban a Bibok Szekszárdi Kékfrankos Roséja lett a győztes, tényleg nem érdemtelenül. Ráadásul az ilyen borokra alig jellemző kifejezett mineralitással. És hogy kadarka rozé is volt a kínálatban, a bátorító.

Pezsgőt és desszertbort egyáltalán nem próbáltam, így csak megemlítem, hogy a Kreinbacher Brut Classic győzött az előbbi, a Tokaj Kikelet 2019-es hatputtonyos aszúja az utóbbi kategóriában. 

Természetes, hogy „köpve” sem tudtam végigkótolni a felvonultatott 26 tételt. Annyit — ha nem szerénytelen — megállapíthatok, hogy nem tudok a zsűrivel vitázni, egy sasszé ide vagy oda nem számít. Azt viszont megállapítottam, hogy Sóskút meg szigetakármi — talán Szentmiklós — (bocsánatot kérek, újságíró ilyet nem tesz, de nem tudtam az információt beszerezni) és a hagyományos borvidékek peremdűlői is bekerültek a versenybe, azt jelzi, hogy a mai klimatikus viszonyok között Magyarországon, nem túl nagy tételben, szinte bárhol lehet kiváló bort előállítani. Ez az egyik tanulság.

A másik, hogy a fajtajelleget általában meghaladja a terroir- és talajjelleg, viszont a végső értéket a borászati szaktudás, a bátorság, a fantázia és az innováció határozza meg. Vagyis a tudomány és a borászat egyre inkább kart karba öltve fejlődik, nem tudják elengedni egymás kezét.  És ezt az irányvonalat a borkultúra feltámadásakor megismert legendás borászok (sokszor családilag is) második nemzedéke, a mai harmincas, negyvenes korosztály határozza meg. És ami már tényleg botrány — ó, irgalom atyja ne hagyj el! — ebben a meghatározó borásznemzedékben egyre több a nő. És mind sikeresebbek. 

Ennyit tudtam leszűrni mindabból, amit az MTA borversenye kapcsán a magyar borászat, borkultúra és borfogyasztás állapotairól leszűrhettem. Minden tévedésemet vállalom. Egyet viszont nem: kijelentem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia borai igenis sokat mondanak a magyar bortermelésről, borfogyasztásról, borkultúráról, lényegében tükrözik a jelenkori állapotainkat. 

Vagyis az Akadémia borai, tulajdonképpen és a lényeget illetően valamilyen szempontból az ország borai is.

A Nem csak az akadémia borai bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

 Mondhatni: nincsen húsvét sonka nélkül. Tavaly 2990 tonna fogyott húsvét előtt, átlagosan 1,8 kilogrammot vettek a családok. Ez bizonyára az idén sem fog érezhetően változni, hiszen az árak sem emelkedtek kiugróan ebben termékkategóriában. Persze a Hússzövetség mai, ünnep előtti sajtótájékoztatóján ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az efféle „bizalmi” árut tényleg csak olyan helyen vegyenek, ahol szavatolt az áru kifogástalan minősége. Nem mindegy ugyanis, hogy gyorspácolt, vagy valódi, hosszan érlelt, hagyományos módon füstölt sonkát teszünk-e a kosarunkba. A hazai általános infláció/áremelkedés miatt a lakosság jórésze kétszer is meggondolja a vásárlásait, még akkor is, ha évente egyszer-egyszer megteheti, hogy igényes legyen.

Tavaly az élelmiszeripar gazdasági növekedése a pozitív tartományban volt, ellentétben az ipari átlaggal – hallottuk Éder Tamástól (a bal oldali képen), a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökétől a mai húsvéti sajtótájékoztatón, aminek lényege ez a megállapítás volt: „a húsipar és az optimizmus nehezen ülnek egy asztalhoz”. A szakmai szövetség elnöke az elmúlt éveket értékelve beszámolt arról, hogy 2024-ben a húsfeldolgozó és -tartósító ágazat termelése 6,1, a húskészítmény-gyártás 113 százalékos növekedést mutatott. Persze, ez a növekedés nem egyenlítette ki a megelőző évben tapasztalt csökkenést.

A húsfeldolgozó és -tartósító ágazat belföldi értékesítése ismét csökkent – 2,2 százalékkal, így a belföldi eladás csökkenése két év alatt meghaladta a 16 százalékot. Éder Tamás elmondta, hogy a húskészítmény-ágazat belföldi értékesítésének növekedése 13 százalék volt, ami kompenzálta az előző évi eladás-csökkenést. Ugyanennek az iparágnak, tehát a húsfeldolgozásnak és a -tartósításnak az exportja csaknem 1 százalékkal növekedett.

Mindennek tudatában sem lehetnek optimisták a szakmabeliek. Igaz a hazai sertésállomány és a sertésvágásszám is növekedett, ám az is tény, hogy a sertéscomb-behozatal 2021–23 között 80 százalékkal nőtt, aminek talán legfőbb oka az „ársapka” volt. Ez a fajta szabályozás egyáltalán nem kedvezett a magyar húsipar szereplőinek – hangsúlyozta az előadó –, majd hozzátette: jelenleg az ágazat gazdálkodását érintő problémák halmaza tetemes méretű, amit éppen napjainkban súlyosbít a száj- és körömfájás terjedésének ijesztő árnya. Még akkor is, ha a sertéstelepek tartási technológiája – a szarvasmarhákétól eltérően – a sertésekre még nem annyira veszélyes.

Táplálkozási trendek jönnek, mennek, divathullámok is gerjednek, de a dietetikus szakértő szerint a húsok fehérjetartalma értékes, vitamin- és ásványianyag-tartalma pedig nehezen helyettesíthető. Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Szövetségének elnöke „Húsvéton innen és túl: a húsok helye az egészséges étrendben” című előadásában arról beszélt, hogy a tőkehúsok zsír-, a feldolgozott húskészítmények zsír-, és sótartalma figyelmet igényel az étrendünk összeállításakor. Kiemelte: az egészséges táplálkozás mértékletességgel és változatossággal megvalósítható – és ennek az észszerű húsfogyasztás fontos része lehet. Felhívta a figyelmet az okostányér táplálkozási tanácsadóra, ami segít az egészséges húsvéti menü összeállításában.

Szűcs Zsuzsanna maga is adott tanácsokat arra, hogy miként lehet finoman, ám egészségesen elkészíteni az ünnepi étkeket: érdemes áztatni a sonkát, és cserélni a főzővizet a sótartalom csökkentése végett. Válasszanak a háziasszonyok sovány húsokat; ilyen a többi között a sertéscomb, a bárány, a szárnyasok. A bőrt és a zsíros részeket  pedig távolítsák el. 

Beszélt a zsírtakarékos konyhatechnológiai megoldásokról – sütőzacskó, kukta – és az ízesítésről: a szalonnával tűzdelés, burkolás helyett válasszunk többféle fűszert és tűzdeljünk fokhagymával. Nagyon fontos: észszerű mennyiséget és a pénztárcánknak megfelelő minőségű termékeket fogyasszunk.

Visszatérve a szokásokra, az árakra és az aktuális bevásárlásinkra Hunwald Zsuzsa, a YouGov Shopper Intelligence konzultánsa. elmondta, hogy szerinte a legnépszerűbb feldolgozott húsok esetében az áremelkedés különösebben nem hatott a vásárlások intenzitására. Az infláció sújtotta lakosság körében az akciósan vásárolt húsok mennyisége folyamatosan nőtt a múlt években. Friss húst átlagosan egy-két hetente vásárol a lakosság, ebből leggyakrabban sertést és csirkét; pulykát, kacsát és libát legföljebb kéthavonta, marhahúst és halat három-négy havonta teszünk a kosarunkba.

Összefoglalásként ide írható: jöhet bármilyen helyzet, a magyar ember leginkább a húst hússal szereti. Miközben tudjuk, hogy mind többen egyre nehézebben tarthatják magukat az évszázados szokáshoz, aközben még elmondható (mert a szóért még nem kell a pénztárhoz járulni), hogy nincsen húsvét sonka nélkül. A sonka ugyanis nem pusztán étel, hanem szép és ízletes hagyomány, amiről nem szeretnénk lemondani.

A Nincsen húsvét sonka nélkül bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának stratégiai elemzője szerint a most tapasztalható 85-90 forint közötti átlagár lesz jellemző húsvét környékén is. „Az árrésstop a tojás bolti árában összességében egy számjegyű árcsökkenést okozott. A most beállt átlagár a növekvő kereslet hatására tovább emelkedhetne a csúcsszezonhoz közeledve, hiszen a beszállítói árakat nem fagyasztották be, így azok emelésével automatikusan nőhet a fogyasztói ár is. Ám a piaci folyamatok most arra utalnak, hogy a következő hetekben nem lesz számottevő árváltozás” – fejtette ki a szakértő.

A húsvét környékén megnövekvő kereslet ellenére sem várható ellátási probléma, a hazai termelők az idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét – a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyben véletlenszerűen előállhat egy-egy napi tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra; megfelelő tárolási körülmények között a tojás kis híján egy hónapig felhasználható.

A KSH adatai szerint Magyarországon 2023-ban 2,4 milliárd darab tojást termeltek, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel előtte. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől. Európában a magyar tojástermelés alapvetően versenyképes, ára nagyjából a lengyellel azonos.

A tojás árára alapvető hatással lehet a madárinfluenza; ha a tojóállományt fertőzés éri, akár egy teljes év is kieshet a termelésből. A ketreces állattartás európai uniós tiltását előbb-utóbb be fogják vezetni, ami szintén áremelkedést okoz az ágazatban.

Ma 80 százalék feletti arányban a feljavított ketreces tartást alkalmazzák a telepeken, ám ha rövid időn belül tiltással fölszámolják a tojóbaromfik ketreces tartását, akkor a jelenlegi tojásárak akár 50-100 százalékkal is emelkedhetnek.

A Kilencven forint körül alakulhat a húsvéti tojás átlagára bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A statisztika valamelyest eligazít. Azt tudjuk, hogy az európai borfogyasztás csökken. Nem teljesen világos, hogy pontosan mekkora mértékben, de belátható időtávlatban legalább a negyedével. És a divat inkább erősíti azt a trendet, mint sem fékezné.  Közben nyakunkon a klímaváltozás, a kárpát-medencei felmelegedés, a csapadékhiány.

Az nyilvánvaló, hogy a kertészeti ágazat egyik legfontosabb fegyvernemének, a szőlészetnek és a borászatnak erre valahogy reagálnia kell. Fel is vonult a teljes flotta, a zászlóshajón Gyuricza Csaba rektorral, ellentengernagyként Feldman Zsolt államtitkárral, a fregattokon, korvetteken Sárdy Diánával, a Magyar Kertészeti és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézetének igazgatójával, Szmilkó Gabriellával, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa igazgatójával és Sári Enikővel, a Magyar Mezőgazdaság (kiadó) Kft. ügyvezetőjével. Az ütközet időpontja 2025. február 14-e, helyszíne a MATE rektori tanácsterme.

A tanszék mindenkivel összefogott, aki érintett lehetett. Megpróbálta felmérni, hogy a mindent könnyen, gyorsan, színesen, élményt adóan elváró (nevezzük így!) Z- és Y-generáció hogyan értékeli a borkultúrát, mit vár el tőle. Élményt! Gyorsan, könnyen, színesen és azonnal! Lefordíthatóan olyan kategóriákra, mint ágy, kapcsolat, emlék.

Azt senki sem vitatja, hogy ahogy a parafadugó kontra csavaros zárás esetében is meg kellett vívni bizonyos harcokat, úgy lesz harc a cideres, meg gyümölcsös, meg egyre édesedő, meg habzó- és pezsgőborok térnyerése elősegítése vagy éppen visszaszorítása végett is. Ha termelő és fogyasztó egymásra talál ebben, az a győzelem!

A MATE megpróbál irányt mutatni. A kutatólaborokban, a tangazdaságokban, a doktori iskolában, a publikációkban. A termelő meg a piac kap egy étlapot, aztán vagy onnan választ, vagy odébb áll. De legyünk konkrétak!  A csatában több felkínált irány is volt. Az egyik a vegán boroké. Én ugyan meggyőződéssel hiszem, hogy ez a vegánőrület átmeneti, mert éppen a vegánok fogyasztják el a légkondikban a legtöbb energiát, meg ezen az égövön, ezekkel a hagyományokkal nem ez az egészség útja, de jó, ne szellentsenek a tehenek! Ma ezt a trendet nem lehet figyelmen kívül hagyni, mint a marine vagy mohikán frizurát sem. Ha kitart ötven évig – nem fog –, az isten bocsássa meg a félreértéseinket.

A másik az alkoholmentesítés (amit egyelőre nem erőltet még a tanszék), a bemutatott minták esetében két térfogatszázalékos csökkentés volt a cél. 

A harmadik a felvirágzó (mert hogy a cider-, cava-, proseccó-fogyasztáshoz jól illeszkedő) unortodox pezsgőkultúra. Ennek van igazi bázisa: ma a pezsgő jobban fogy, mint a bor. 

És akkor nézzük a konkrétumokat, a kóstolás eredményeit! 

Az első tétel egy olaszrizling alapú kísérlet volt. Az olaszrizling (az olasz név ellenére) a magyar ember bora, már csak azért is, mert mindig van egy kis keserű utóíze. Az eredeti tétel a badacsonyi régióban termett. Szépen hozza a kifejezett savakat, a gyengén mandulás utóízt, a hosszú lecsengést és a kifejezett mineralitást. Gyümölcsösséget ne várjunk tőle, legfeljebb éretlen szőlőt vagy zöld egrest, illata meg van ugyan, de az tényleg a boré, nehéz szétszálazni. 

A vegán változat lényege, hogy nem használnak zselatint vagy kazeint a derítéshez, a borsófehérje helyettesíti ezeket (más esetekben burgonyakeményítő is szóba jöhet). Nos, ez minimálisan világosabb színvilágú, de az anyaborhoz hasonlóan fényes, ellenben kerekebbek az ízei, még nehezebb szétszálazni az összetevőket, a sav sem olyan harsány, rövidebb a lecsengés, szinte eltűnik a kesernyés utóíz. 

A Generosa esetében is fél árnyalattal világosabb az alkoholcsökkentett. Az alapbor illatában felsejlik (de egészen halványan) a szőlővirág, amúgy szimpla „fehérborszag” dominál. A gyümölcseiben ott van a sárgadinnye és a kései, jól érett körte. A kesernyéssége alig jön elő, semmiképpen sem mandulás, legfeljebb a gyümölcshéj ízvilága.

A csökkentett változatban nagy az ízvesztés, de még egy lekerekedett, élvezhető bort kapunk, amely után nem kívánjuk a vizet. Becsapós, úgy érezhetjük, hogy reggelig ihatunk büntetlenül.

A harmadik kísérleti fajta a Zeusz. Olajosan édes tömör, kesernyés ízvilágú már az alapban is, ahogy azt a Balaton-felvidéken hozza a fajta. Ebből készült a „narancsbor” nevű innováció, vagyis az, amikor a fehér szőlőt a vörösekre/kékekre jellemző módon héjon erjesztik.

Ez nekem nagyon tetszett. Színében sárgába, narancsos árnyalatba hajlott, gyönyörűen hozta a glicerolos templomablak (franciául „pieds des dames”) jelenséget a pohár falán, felerősödtek az ízek, és a divatos (nem mandulás, hanem) bitter-típusú kesernyésség győzött le mindent. Itt éreztem leginkább, hogy az innováció, a termék és az eladhatóság leginkább képes kart karba ölteni.

A kóstoló csalódása számomra az amúgy – mert hallottam mások véleményét – nagy közönségsikert arató meggypezsgő volt. Már az alaptétel is nyers volt, vizes, üres. Csak a meggymag ciános kesernyéssége meg a szín kiabálta, hogy itt meggypezsgőt iszol. Amúgy a Voila kommersz gyümölcspezsgői ma még kiforrottabbak. A feljavított változat szénsavja kétségkívül erősebb, a kísérőlikőr (ami a method classic pezsgőgyártás elengedhetetlen terméke, hiszen a kilőtt seprűdugóval távozó mennyiséget pótolni kell) javít valamelyest, de azt mondanám: vannak a mai magyar piacon jobb, kiforrottabb pezsgők – nem csak a Hungáriára vagy a Zichy Annára kell gondolni. Gyümölcsfronton viszont nem rossz bázis ez, de dolgozni kell még rajta. 

Nem tudom eldönteni, hogy a MATE és partnerei beletalálnak-e a trendbe, és ha sikeres lesz az innováció, az mennyire segíti és fejleszti a magyarországi borkultúrát. A szándékot maximálisan elismerem és  támogatom, az eddigi eredményekről azt gondolom, hogy szabad, talán érdemes is szurkolni a továbbfejlesztésért, azt meg, hogy az unokáim borkultúrájára milyen hatással lesz mindez, megjósolni sem tudom. Én mindenesetre egyelőre még csak a fiaimat tanítom kóstolni, és ha fiatalokról van szó, megrekedtem Jekl Flóránál vagy Miklós Csabinál meg az ő egészen komoly (de ma már jellemzően negyvenes, tehát nem fiatal) bandájuknál.

Ami biztos, húsz év múlva nem nekem kell majd elszámolnom, hogy hova fejlődött a magyar borkultúra és az azt megalapozó, ma bátran innovatívnak nevezett és gondolt kutatás, fejlesztés.

A Ezt fogják inni az unokáink bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.