Mint az öt éve alapított Compliance Data Systems Kft. (CDSYS) mai tájékoztatóján elhangzott: érdemes komolyan venni az internetes biztonsággal kapcsolatos intelmeket. A biztonsági rések miatt tavaly számottevő adatlopások történtek Kanadában, Japánban, sőt az Egyesült Államok adóhivatalát is megkárosították – a hackernek több millió bizalmas adatot sikerült eltulajdonítania. Az amerikai Citibanktól pedig több mint 220 millió dollárt loptak el az internetes bűnözők. Nem csupán a vég nélkül áradó kéretlen levelek, a „tréfából” elkövetett oldalfeltörések okozhatnak tehát gondokat, hanem a többi között a közösségi oldalak, főként a Facebook gyanútlan használói is számolhatnak kellemetlen meglepetésekkel.
Az adatszivárgás elleni védelem szakértőit foglalkoztató CDSYS tavaly már érzékelte az ügyfelek számottevő gyarapodását. A cég csaknem félmilliárdos forgalmat bonyolított le, ami ötven százalékos növekedésnek felel meg. Egerszegi Krisztián ügyvezető igazgató hangsúlyozta: tavaly a vállalatoknak kemény kihívásokkal kellett szembenézniük, mert számottevően nőtt az internetes bűnözés, és az elkövetők egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak. Mind több ügyfél fogadja meg a tanácsokat, veszi komolyan a veszélyeket, a cég pedig új termékeket kínál az adatbiztonsági incidensek megelőzésére, hiszen az ebből fakadó anyagi és erkölcsi kellemetlenség a mai gazdasági időszakban olykor egy-egy vállalkozás létét is fenyegetheti.
Tavaly az e-mailes adathalászat, az adatlopások mellett a kellő védelemmel nem rendelkező vállalati mobileszközök elvesztése volt a „sláger”. Ennek ellenére számtalan vállalat felesleges befektetésnek tekinti az adatszivárgás elleni védelmet.
E jelenségről és gyakorlatról a közeli múltig csupán külföldi adatok álltak rendelkezésre, ezért a CDSYS elhatározta, hogy felméri a hazai körülményeket. Mint kiderült, a cégek, szervezetek nagy többsége fel sem tudja becsülni, hogy mekkora kár éri egy-egy adatszivárgás miatt.
A Symantec tavaly hirdette meg az oktatási intézményeknek szóló IT-biztonsági kampányát, amely az idén április 30-ig tart. A tanfolyamokban a Symantec partnere, a Compliance Data Systems Kft. is szerepet vállalt. Az akció az oktatási intézményeket korszerű informatikai védelmi rendszerhez segíti hozzá – kedvezményes áron. E védelmi megoldások hatékonyságát bizonyítja, hogy a CDSYS által is forgalmazott Symantec-védelem tavaly ismét a vezető helyet szerzett a Gartner Magic Quadrant elemzésében, a cég DLP (adatszivárgás elleni) megoldása pedig már hetedik éve foglal el vezető pozíciót ebben az elemzésben.
Egerszegi igazgató azt is elmondta, hogy a CDSYS kiemelten kezeli a minőséget és a hatékonyságot. Evégett a szakemberek mindent elkövetnek azért, hogy mindig egy lépéssel az internetes bűnözők mind leleményesebb módszerei előtt járjanak.
Friss hírek, tanulmányok az adatszivárgás témaköréről a Facebookon is olvashatók.