Tavaly ezernél többben regisztráltak 51 országból a versenyre, mely egyben mutatja a megmérettetés nemzetközi sikerét. Az extrém kihívásokat kereső programozóknak február 23-ig van lehetőségük a jelentkezésre. A döntőt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tartják. A háromfős csapatok a jelentkezési határidőig a verseny weboldalán címen regisztrálhatnak. A csapatok összetétele tetszőleges, nem csupán egyetemisták, hanem akár az iparban dolgozó profik is részt vehetnek.
Az első forduló online előválogató lesz február 25-én. A legjobbnak bizonyuló huszonhét csapat jut tovább a tavalyi első három helyezett csapat mellett a Műegyetemen április 27–29. között megrendezendő 24 órás döntőbe. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntőn nincs megkötés a versenyzők által használható fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. Akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntőn is a saját számítógépeiken dolgoznak a résztvevők. Ezzel a megközelítéssel oly módon lehet egyenlőséget tenni a csapatok között, hogy valamennyi a számára leginkább kényelmes körülmények között versenyezhet, természetesen külső segítség igénybevétele nélkül.
Az idei feladatsort is a múlt két év nagy sikert aratott feladatainak írói találják ki – köztük olyanok, akik maguk is sikeres, döntős versenyzők voltak –, és akik igyekeznek az idén is még magasabbra helyezni a mércét, miáltal a múlt éveknél is érdekesebb megmérettetésre számíthatnak a versenyzők. A problémák megoldásához és az eredményes szerepléshez a gyors és precíz kódírási képesség mellett szükség van hálózati, mesterségesintelligencia-, algoritmuselmélet- és számítógépes grafikai jártasságra, valamint jól működő csapatmunkára. (A verseny eddigi feladatai és archív anyagai itt megtalálhatók.)
A szervező MAVE (Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete) az idén is népes nemzetközi mezőnyre számít. A versenyre legutóbb öt földrész 51 országából ezernél többen (szép számmal visszatérők is) jelentkeztek. Az események a verseny hivatalos honlapján nyomon követhetők.

