Christopher Laska a magyar Telenor új vezérigazgatója

Laska 40 éves, és az angliai Bradford University Management Center-ben szerzett business management területen 
BA-fokozatot, majd posztgraduális diplomát a londoni Chartered Institute of Marketing-en. A szakember némi 
karrier-kerülővel visszatért Magyarországra: a Telenor Montenegró vezérigazgatója 2009 óta, előtte a Telenor 
szerbiai leányvállalatánál töltötte be a vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi posztot, illetve a 
Telenor International Mobile-nál volt M&A projektigazgató, majd a Telenor csoportnál a magyarországi, illetve később 
a pakisztáni leányvállalatért felelős vezetőként dolgozott. A Pannon GSM-nél az üzletfejlesztési és stratégiai igazgatói 
pozíciót töltötte be. „Büszkén vállalom el ezt a pozíciót, és örömmel térek vissza az általam jól ismert vállalathoz, egy 
szívemhez közel álló országba. Izgalmas és kihívásokkal teli feladat lesz a hozzájárulásom a Telenor további 
fejlődéséhez ezen a dinamikus piacon, ahol meglehetősen kiélezett a verseny” – jelentette ki Christopher Laska.

„Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy a Telenor Magyarország csapatával dolgozhattam az utóbbi két, 
megpróbáltatásokkal teli évben. Sok mindent elértünk együtt. Biztosan állíthatom, hogy a Telenor jó pozíciókkal 
rendelkezik a jövőbeni növekedéshez, és sok szerencsét kívánok az utódomnak” – mondta Anders Jensen, a most 
leköszönt vezérigazgató, akinek utóda január 18-án lépett az örökébe.