CinePécs Filmfesztivál – kortörténet celluloidszalagon

A játékfilmeket elbíráló zsűrit Jiří Menzel, a dokumentumfilmesekét Szomjas György vezeti. Ám nemcsak a filmprogram lesz rendkívüli; a szakmai és kísérőrendezvények tekintetében is minden eddiginél izgalmasabb programok várják a fesztivál közönségét. A nyitóprogram a pesti Uránia moziban kezdődik Szemző Tibor Csoma operájával, amelyben közreműködik Törőcsik Mari is. 

Több társfesztivál is ellátogat Pécsre, így a rendezvénybe bekapcsolódott a Verzió 7 – Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál és a Trieszti Filmfesztivál is. 

Változatos programot kínál a Fókusz filmek és az Infó szekció mellett a német filmnapok vetítési programja is. Bemutatják a Tüke Fenomén című, Pécsről indult, ismert emberekkel készült alkotást is, amely az Országos Függetlenfilm-fesztiválon jutott be a versenyprogramba. 

Történelmi értékű a Budapesti Filmiskola „Íme, a szocializmus” című vetítéssorozata: a Kádár-korszakot bemutató, azokban az években készült dokumentum- és játékfilmeket láthatnak a nézők, majd kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek. A Hat bagatell filmjei – Jeles András: Meghallgatás (1969), Bódy Gábor: „Egy bagatell” (1975), Wilt Pál: Ságpuszta (1970), Tarr Béla: Hotel Magnezit (1980), Fehér György: Öregek (1969), Dárday István: Miheztartás végett (1971) – a maguk idejében nem kaptak nyilvánosságot. A sorozat részeként lesz látható Vitézy László: Tagfelvétel (1972) és Mecénások (1976), Dárday István: Fogadalomtétel (1975), Dárday István, Mihályffy László, Szalai Györgyi, Vitézy László és Wilt Pál nevelésügyi sorozatának I. része (1973), Gazdag Gyula és Ember Judit: A határozat (1972), Erdélyi János és Zsigmond Dezső: Ez zárkózott ügy (1986), Gulyás Gyula és Gulyás János: Vannak változások (1979), Szalai Györgyi és Vitézy László: Leleplezés (1979), Dárday István és Szalai Györgyi: Jutalomutazás (1974) dokumentumfilmje. Műveikről az alkotók elmondták: sokáig csak magánvetítéseken, klubokban tudták egyáltalán eljuttatni a nézőkhöz. Érdekesség: éppen Pécsről indult el 1977-ben ez a „társadalmi filmforgalmazás”. A szocializmust bemutató játékfilmek közül vetítik a Családi tűzfészket (Tarr Béla, 1977), a Békeidőt (Vitézy László, 1980), a Harcmodort (Dárday István, Szalai Györgyi, 1979), a Vörös földet (Vitézy László, 1982) és A dokumentátort (Dárday István, Szalai Györgyi, 1988).

A II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál szakmai programjai között szerepel október 7-én a Magyar Producerek Szövetségének találkozója, valamint a CineRegio-közgyűlés, október 8-án pedig a Filmfórum és a Mozisok Országos Szövetségének közgyűlése. 

A közönséget olyan rendezvények is megmozgathatják, mint a Filmmaraton – Pécs–Isztambul–Essen, amelynek keretében 24 óra alatt el kell készíteni és internetre kell tölteni egy legföljebb háromperces filmet, aznap megadott témára. 

A Bárhol Mozi – Minden Falon Film program lényege, hogy Pécs belvárosában, jelzett időpontok nélkül ingyenes szabadtéri vetítéseket tartanak.

A CinePécs Café kötetlen beszélgetéseknek ad majd otthont nézők, filmalkotók, a sajtó munkatársai és a zsűritagok között. A filmvetítések helye: a pécsi Uránia mozi (Hungária utca 19.) és az Apolló mozi (Perczel Mór utca 22.), az egyéb szakmai programok a fesztivál-központként működő Civil Közösségek Háza (Szent István tér 17.) lesz. Minden további információ ezen az internetoldalon.