Tavaly 750 ezer osztrák és külföldi látogató köszöntötte az új évet Bécs belvárosában, a „szilveszteri ösvényen” (Silvesterpfad). Harmaduk elsősorban a rendkívül változatos show- és zenei program miatt döntött az osztrák főváros mellett. A belvároson végigsétálva ugyanis a keringőtől az operetten és a népzenén át a rockig mindenféle zene hallható a színpadokon.

Az idén is gazdag változatossággal kecsegtet a szilveszter Bécsben: a Rathausplatzon már délután kettőkor kezdődik a buli a 60-as, 70-es évek slágereivel. Aki egész este marad, az zenei időutazáson vehet részt: a 80-as és 90-es évek legnépszerűbb dalai után napjaink kedvenceire táncolhat.

A Stephansplatzon ugyanakkor a tánctudásukat frissíthetik fel a bécsi tánciskolák szakmai vezetése mellett azok, akik kijöttek a gyakorlatból. Ott egyébként később az operetteké, a bécsi daloké és a fúvós zenéé a főszerep.

Egy estén át bárki ingyen vezényelheti a Bécsi Filharmonikusokat a Zene Házában (Haus der Musik), ahol 14–22 óra között akár a világhírű újévi hangverseny darabjait is elhadonászhatják a vállalkozó szelleműek. Az operaház mellett, a Herbert-Von-Karajan-Platz szintén kivételes élménnyel várja a komolyzene kedvelőit: a híres „A denevér” című operettet nézhetik meg élőben és ingyen a műfaj rajongói.

Mindenképpen érdemes legalább egy keringő erejéig ellátogatni a Grabenre, amely ilyenkor a város legnagyobb szabadtéri báltermévé változik. Különleges hangulatához a karácsonyi díszkivilágítás hatalmas kristálycsillárt idéző elemei is hozzájárulnak.

A forró színpadi produkciókkal várják a látogatókat az Am Hofon, ahol fellép többek között a Trackshittaz, James Cottriall vagy a Russkaja. Lélegzet-elállító táncprodukció és pirotechnikai show teszi fel az „i”-re a pontot.

A funk, dzsessz, disco, house és főleg a soul kedvelőinek ezen az éjszakán a Löwelstrasse lesz a törzshelye, az italo-pop és a latin disco kedvelői pedig a Lugeckben bulizhatnak majd. Különleges élmény várja azokat is, akik az év utolsó napján a Práterbe látogatnak: brazil dallamok és szambatáncosok, valamint zenei tűzijáték szerepelnek itt a programon.

Természetesen az idén sem marad el a látványos éjféli tűzijáték a Heldenplatzon, és az eszem-iszom, amelyről belvárosszerte ötven gasztronómiai egység gondoskodik. Az igazán képzett bulizók a Rathausplatzon várhatják meg a Bécsi Filharmonikusok világhírű újévi koncertjének közvetítését délelőtt 11 órától.

Részletes program és helyszínek itt.