Május vége óta több budapesti szállodában is megfordult, majd fizetés nélkül távozott egy csaló pár. Az átverés eddig minden esetben hasonló forgatókönyv szerint zajlott. „A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodása alatt akár többször is meghosszabbítja a pihenését, végül tekintélyes fogyasztást követően a kettős fizetés nélkül távozik. A férfi mindig Török Szabolcsként jelentkezik be, a nő különböző álneveket is megadott már a regisztrációkor. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező, Harrys Global nevű cégre hivatkoznak, amely a hátrahagyott számlát rendezni fogja” – mondta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.

„Az esetről az egyik szállodától hozzánk beérkezett fizetési felszólítás kapcsán szereztünk tudomást. Török Szabolcsot korábban egy honlap elkészítésével bíztuk meg, de azt a felvett előleg ellenére nem produkálta, így mindkét ügyben feljelentést tettünk. Azt is megtudtuk, hogy az illető ellen már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik egy harmadik ügyben, mely különösen nagy értékben elkövetett csalással kapcsolatos” – mondta Nagy Tibor, a Harrys Global hazai képviseletének ügyvezetője.

A Szallas.hu – partnereivel együttműködve – eddig négy budapesti szállodát érintő csalást azonosított, a kár egy-egy szálláshely esetében több 100 ezer forint. Volt olyan is, ahová végül az érvényes előfoglalás ellenére nem mentek el, illetve telt ház miatt is elutasították a jelentkezésüket. A szállodák Bonnie és Clyde-jai a legutolsó foglalást július 30-án intézték, így várható, hogy további szálláshelyeken is díjmentesen kívánják élvezni a gyanútlan szállásadók vendégszeretetét. „A Szallas.hu már tájékoztatta szállásadó partnereit az esetről, hogy elkerülhessék az újabb átverést, illetve a rendőrséggel együttműködve nyakon csíphessék a párost” – tette hozzá Dorcsinecz József.