Ezzel hazánk az ötödik az uniós országok közül, ahol legnagyobb a szegénység és a társadalmi kirekesztettségnek kitett lakosság aránya. Az első két helyen Bulgária és Románia található, a harmadikon a görögök, és a negyediken a lettek, ezután következik Magyarország. Az uniós átlag 24,5 százalék.

 

 

A miniszterelnök tartja magát korábbi ígéretéhez: a magyar jóléti rendszerből tényleg megkezdődött a segélyek eltüntetése. Ez számos vihart kavart, hiszen a világon nincs olyan ország – főleg olyan modern és fejlett ipari ország – amelyben ne lenne rászorultsági alapú ellátás, azaz – segély. Megszűnik a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási, az óvodáztatási támogatás és a méltányossági közgyógyellátás is.

A verbális módosításokon túl azonban a rendszer egésze is jelentősen átalakul. A jövedelempótló juttatásokat, az aktív korúak ellátásait, a „segély” helyett immáron „támogatásnak” nevezettet (a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély helyébe lépő egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást) immáron a járási hivatalok, s nem a települési jegyzők fogják nyújtani. A fő változást azonban az jelenti, hogy a többi települési szinten (a jegyző államigazgatási vagy a testület önkormányzati hatáskörében) nyújtott ellátást összevonják, s egy egységes segélybe, a települési támogatásba vonják össze. Így a kormány tulajdonképpen csökkenti az amúgy is elenyésző mértékű, segélyezésre szánt forrásokat. Az önkormányzatokat eközben felhatalmazza a kieső támogatás helyi adóból való fedezésére.

Az amúgy is kiélezett társadalmi helyzetben az önkormányzatok választás elé kerülnek: a helyi adókból fejlesztéseket finanszíroznak, vagy szociális juttatásokat adnak a legrászorultabbaknak, vagy helyi adót emelve megpróbálják mindkét célt érvényesíteni. Bármelyik forgatókönyv valósul is meg, ezzel a megoldással tovább nő az ország és a társadalom kettészakadása. A kormány pedig mossa kezeit, hisz tulajdonképpen ők csak kicsit megvágták, nem csökkentették drasztikus mértékben a segélyeket. Megteszik ezt majd az ebbe belekényszerített önkormányzatok, amelyekre rátolták a legrászorultabbakról való gondoskodás felelősségét.