Ötödik helyezettként végzett a magyar junior csapat a diabéteszesek világkupáján. Az öt mérkőzésből 3 nyert meccs nem volt elegendő teljesítmény ahhoz, hogy a fiúk a csoportos mérkőzéseken tovább jussanak. Csehország és Hollandia jobbnak bizonyult, de mindenképp sikernek könyvelhető el, hogy a múlt éveket is figyelembe véve, a magyar csapat az idei találkozón bizonyított legeredményesebben.
Magyarországot tavaly nyolc fiatal focista képviselte, aki egy nemzetközi csapatot erősített. Az idén sikerült egy teljes csapatot kiállítani: hat játékos Győrből, a többi pedig Budapestről érkezett. A csapat tagjai 10 és 12 év közöttiek; kezelőorvosaik és inzulinpumpa-oktatójuk kísérte őket, hogy a gondtalanul, biztonságban versenyezhessenek.
„Rendkívül fontos a fiatalok életéhez igazítani a diabétesz kezelését, és nem fordítva, továbbá azt is, hogy a fiatal cukorbetegek tudjanak és akarjanak sportolni, és élvezzék is” – mondta dr. Gelencsér Éva, a Soproni Erzsébet Oktató Korház diabetológus szakorvosa.
A szülők és szurkolók az interneten kísérhették figyelemmel a verseny alakulását. A honlapon további információk és videók is elérhetőek.
A Diabétesz Junior Kupa a diabétesz kezelésében alkalmazott orvos-technológiai megoldásokban világelső Medtronic szervezésében zajlik. A cég együttműködő partnerei a Bayer Health Care Diabetes Care diviziója, az Eli Lilly, a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF), a Diabétesszel Élő Gyermekek és Felnőttek Nemzetközi Egyesülete (ISPAD), a Fiatalkori Diabétesz-kutatási Alapítvány (JDRF), a Puma, a Pepsi Lipton International, a Genfi Egyetemi Klinika (HUG), a Philias Alapítvány és a Theodora Alapítvány.