– Hogyan tartod magadat ilyen jó formában?
– Egy kis társasággal rendszeresen járunk kirándulni Dobogókőre, a motoros barátaimmal is állandóan a Pilis az úti cél, egy másik társasággal kerékpáron megyünk, és élvezzük a csendet, meg a jó levegőt. Újabban hobbijelleggel az országúti versenybiciklizéssel is foglalkozom; ez tart kondícióban. Olvastam egy szaklapban, hogy az emberek többsége a tüdejének csak az egyharmadát használja, de ha sportolsz, mindjárt másként árad be az oxigén, és egész más érzés utána. Nekem, mint énekesnek, ez alapvető szükségletem, jobb, mint ha zárt térben kondiznék.
– Hogy kerültél kapcsolatba Pintácsi Viki növendékeivel?
– Az egyik vokalista lány, Kemény Ági (a Bojtorjánból ismert Kemény Győző lánya) énektanár Viki iskolájában, tőle jött a javaslat, hogy itt gyönyörűen éneklő gyerekek vannak, akik szép színfolt lennének az est legimpozánsabb részénél, a 20–25 perc terjedelmű karácsonyi blokk 7-8 dalánál. Nagyon megörültem, meghallgattam, és fel is kértem őket.
– Ha már a koncértnél vagyunk, hogyan építed fel a programot, és miben ad újat neked?
– Sok lírai dalom olyan hangszerelésben jelent meg, ami alatt vonós hangzás szól, igaz, a stúdiófelvételen zömmel gépi vonósokkal. Innen jött az ötlet, hogy most csináljunk egy igazi filharmonikus koncertet, ami a munkásságom megkoronázásaként élőben adja vissza a zenekari hangzást! Nagyszerű lehetőség számomra, hogy ebben a szegmensben hiteles, egyedi produkciót tudjunk létrehozni. Sok más koncert is tartanak ebben az időszakban, de ez valóban a karácsonyi ünnepről is fog szólni, az engem jól beazonosítható Ha hallod a harangok hangját dalom alatt. A hangszerelésben sem a beatzenekar köré fonódik a filharmonikus, hanem éppen fordítva: a filharmonikusokra, két gitárosomra és rám épül minden. Ezt a meghittséget akarjuk kidomborítani.A nagyslágereim (Nika se perimeno, Csak fújt közben a szél stb. persze nem kihagyhatóak, ezek „kötelező kűrök”.
– Mostanában sokan a régi számaikat aktuális, korszerű hangzásra „frissítik”…
– Ez igen veszélyes. Magam is többször belefutottam ebbe a zsákutcába, de az emberek az eredeti előadótól az eredetit akarják hallani. (Más előadó persze feldolgozhatja másként, az nem ugyanaz!). Ami a ’70-es években született – Ez az utolsó tánc, Őszi levél, Hegyek lánya stb. –, az nem szólalhat meg másként, mert úgy égett belénk, úgy idéz fel emlékeket! Most is a hangszerelő az eredeti kottaképet teszi a zenekar elé, a mediterrán hangulatú, balkáni ritmusú dalokhoz pedig nemzetiségi zenészeket hívtunk: szerb zongoristát, görög buzuki játékost, mert azokat az ízeket ők tudják igazán hozni. Zeusz például, aki annakidején feljátszotta, ma, 55 évesen is hiteles, és ő tudja a legjobban.
– Te ma is gitárral a nyakadban állsz a színpadon, mint a kezdeti időkben. Van ennek még funkciója, vagy inkább csak kellék, mert más játszik a háttérben?
– Az én elektro-akusztikus gitárom domináns, ez viszi a prímet, és gitárral vezényelem a zenészeket. A 12 húros Ovation hangzása már csak néhány nosztalgiaszámba illeszthető bele, mert nagyon pregnáns lett a zene, de azért a muzsikusnak több hangszere is van. Egy idő után meg is lehet unni, ha mindig ugyanazon játszol.
– Hány korszakra tudod osztani az eddigi munkásságodat?
– Tizenhét évesen kezdtem, a ’70-es években főleg táncdalénekes volt a titulusom. Második virágzásom a csavargó korszak, amikor hét év Németország után megint itthon küszködtem menedzselés és minden hátország nélkül, a harmadik korszakom meg ez a helyére került mediterrán líra, ami máig is kísér. Ahogy kinéz, lehet, hogy lesz egy negyedik korszakom is, amit erősen befolyásol a televíziós csatorna, ahol színészként is kaptam már meghívást a Barátok közt sorozatba, és voltak ezek a dzsungel- és egyéb bohóckodások, amiket én egyszerűen szórakozásnak vettem.
– Mi szükséged volt neked átmenni celebbe?
– Én ezt úgy vettem, hogy a világ megnyílt, sokoldalúak lettek a művészek. Justin Timberlake, vagy Jennifer Lopez énekesből lett jelentős moziszínész. Jóhiszeműen mentem bele ezekbe a játékokba, és csak menet közben jöttem rá, hogy igen nagy sérüléseket lehet közben elszenvedni. Az vesse rám az első követ, aki nem jött volna el Argentínába, a dzsungelbe egy kalandtúrára egy jó társasággal, amiért ráadásul ők fizettek, ugyanis erről szólt a szerződésünk. Világéletemben nagy kalandor voltam, és azt hittem, hogy ez a túlélésről szól. Nem tudtam, hogy megrendezik, és egymás ellen fordítják az embereket, illetve bevegyítenek botránycsinálókat is a társaságba. A vágóolló is az ő kezükben van, és mikor viszontláttam magamat, a gyerekeim joggal írták: „Apa, meghülyültél?” Itt volt az első jelzés, hogy vigyázat, mert merénylet történik ellenem! Gyakorlatilag itt ismerkedtem meg a celeb szóval is, mert naivan én azt akartam megmutatni, hogy milyen jó fizikumú, társaimat segítő túlélő vagyok, amire hónapokon át készültem konditeremtől a fogyasztható növényeket és állatokat ismertető szakkönyvekig. De szó se volt erről, csak a botránykavarásról.
– És ezek a feleség-show műsorok?
– A februárban induló, sorozatomnál már észnél voltam, kikötöttem, hogy sem szex, sem gusztustalanság, sem feleség nincs, és megállapodtunk, hogy a műsor címe is az, hogy I Love Gjoni. Tizenhat lány valóban ott van, de azok egymással keverednek kalandokba és malőrökbe, én csak elbírálom, és énekesként szerepelek. Nagyon sokat énekeltem benne, a főcímzene is az enyém, csak hát éppen egy katonai helikopterről ereszkedem le Rambo-ruhában, ilyen a show. Van a műsornak reality alapja, volt, aki azt gondolta, hogy társkapcsolatba kerülhet velem, de én úgy írtam alá a szerződést, hogy ha összejön: összejön, ha meg nem, akkor nem. Lássuk a medvét!
– Mikor voltál legutóbb ilyen nagy színpadon, mint a BKK, és hívnak-e még fellépni?
– Két évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában adtam egy szép koncertet, itt pedig 2007-ben volt teltházas műsorom. Közben, persze, máshol is voltak fellépéseim, a zenekarom megvan, reá számíthatok, ő játszotta fel a lemezeimet is. Németországba, ahol az év énekese is voltam, sokszor hívtak vissza, de az egyesítés óta talán csak három nosztalgia tv-show koncert kapcsán jártam odakint, aztán elcsendesedett. De például a ma már az EMI égisze alá tartozó egykori Amiga lemezkiadó felvételeivel készítettek cd-sorozatokat,a magyartripla dobozban Hungary felirat alatt Koncz Zsuzsa és Kovács Kati mellett az én Flieg mit dem Wind korongom is ott van. Többször jártam Amerikában, most is van meghívásom, amit azért kellett 2012-re halasztani, mert későn szóltak, hogy egy énekesnővel együtt szeretnék a műsort, csak addigra Szücs Judithtól Kovács Katiig mindenki le volt már kötve.
– A december 20-i műsorodban vendégként fellépő Princess trióval lesz közös számotok?
– A tervbe vett 33 számmal és felkonferálásokkal együtt már olyan sok feladatot vállaltam, hogy ez nem fért bele. Gondold el, 73 ember áll színpadra! Ráadásul írtam egy dalt, a Facebookon hamarosan megjelenik egy nyilvános szövegírói pályázat ott lesz a premierje a győztes dalnak, ráadásul csak ott derül ki, ki lett a nyertes?A koncerteddig még számomra sem ismert filharmóniai hangzást fog adni, és olyan dalokra is lehetőséget ad, amikre eddig nemigen volt időm. Nem titkolt szándékom, hogy egy olyan éneklést mutassak meg a közönségnek, amiben a bel canto énekesi tudományomat, és a már tudat alatt is kicsit klasszikusra írt szerzeményeimet is előadhatom élőben, elvégre én klasszikus énekszakon Sík Olgánál tanultam a konziban. Most végre átélhetem ezt az élményt. Hitem szerint nagyon szép karácsonyi ajándék lesz nekem és a közönségnek is.

