Raymond George Alfred Cooney (*1932) brit színdarabíró és színész neve nem ismeretlena magyarközönség előtt, elég, ha csak a Páratlan páros, vagy a Család ellen nincs orvosság című darabjainak fergeteges hazai sikerére utalok. A Délután a legjobb című darabja sem ismeretlen, hiszen 1989-ben az akkor még létezett Vidám Színpad mutatta be Ungvári Tamás fordításában és Kalmár Tibor rendezésében. Ennek a komédiának az alapján készült 1997-ben A miniszter félrelép címmel egy méltán nagysikerű magyar filmváltozat Kern András és Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével, amelyet aztán ugyanezen címmel visszahoztak színházba is. Csakhogy ezek egymás átírt, átdolgozott mutációi, mert az eredetileg Cooney által megírt komédia az, amit 1989 óta most látunk először.
A Délután a legjobb (Two Into One) lényegében tipikus bohózati szituációkra épülő szex-vígjáték némi politikai felhangokkal, amely remek alkalmat ad a színészeknek komédiás eszköztáruk teljes felvonultatására a csetlés-botlástól a kínos helyzetekre való reagáláson át a szövegbeli teljes blődségekig. Alapvetően a műfajhoz tartozik a pontos és gyors ritmus, a színészek harsány mimikája, a komikus pantomim elemek használata, a „kellékek lázadása”, és persze az is, hogy a néző ne mindenben keressen szigorú logikát, fogadja el a szituációkat olyanoknak, amilyenek. Cserébe megkapják a két órán át tartó könnyes röhögés ajándékát, amely egy időre elfeledteti az emberrel a hétköznapok minden gondját-baját.
A komédia úgy kezdődik, hogy Richard Wielly (Harsányi Gábor), a polgári kormány belügyminiszter-helyettese, aki a parlamenti időszakban rendszerint a Westminster Hotelben lakik, romantikus kalandra készül az ellenzék vezérszónokának titkárnőjével, a bájos és fiatal Jenniferrel (Fogarassy Bernadett). A dolgot nehezíti, hogy vele van a felesége, Pamela is (Nyertes Zsuzsa), márpedig Richard csak más nővel olyan vérmes, a feleség ilyen tekintetben eléggé elhanyagoltnak érzi magát. Ráadásul a hotelben szállt meg Lilly Chatterton (Fodor Zsóka) ellenzéki parlamenti képviselő is, a tiszta erkölcs rendíthetetlen bajnoka. Míg Pamela azt hiszi, hogy férje a képviselők éjszakai ülésére ment, Richard a titkárát, George Pidgent (Straub Dezső) bízza meg, hogy béreljen szobát a pásztorórához, és szervezze meg Jenniferrel a légyottot, illetve valahányszor hazudni kell, ő oldja meg a helyzetet. Még azt is, hogy a gyengédségre kiéhezett Pamela őt igyekszik az ágyába csalogatni. Csakhogy senki sem sejti, hogy Jennifer férje, Edward (Harmath Imre) síbaleset miatt megszakítva a szabadságát, rövidesen úgyszintén meg fog jelenni a szállodában, ahol a szállodaigazgató (Fogarassy András) a hotel jó hírét félti, a dolgokat mindig összekeverő kínai pincér (Straub Péter) mindenbe belekavar, a szobalány (Lengyel Eleonóra) pedig mindig rosszkor akar ágyneműt cserélni.
Mindent elmesélni értelme sem volna, lényeg, hogy percek alatt feje tetején áll minden, mindenki mindenkivel összefut, akivel nem szeretne, és nem jön össze senkivel, ahogyan ő szeretné, a szereplők egyik hazugságból a másikba keverednek, félre értik egymást, kapkodnak, öltöznek és vetkőznek, rohangálnak innen oda, onnan ide, ahogy azt egy jó komédiában megszokhattuk.
Mert a Délután a legjobb (a gyengécske cím ellenére is) jó komédia, jó szerepekkel. Ha az ember nem akar mindenben logikát keresni, akkor különösen! Straub Dezső nem csupán kiválóan ismeri a műfaj körülményeit, de kisujjában van a darab: már az 1989-i előadáson is eljátszotta a titkár szerepét, amely majdnem kortalan ahhoz, hogy ismét nyugodtan magára ossza Pidgeon szerepét. Érthető, hogy itt a rendezés nem az önmegvalósító-szerepértelmező irányba viszi el a feladatokat, mint inkább helyzetek jó színpadra állítása nehézségeinek megoldása felé. Ezt kell szolgálnia a díszletnek is, amely jelen esetben nehezen hiteti el ugyan egy patinás szálloda hangulatát, de egy valamikori munkásszállás szintjén jóval gazdaságosabban is kiválóan funkcionál.
Straub Dezső színészként sokszínű, jól kiérlelt játékot produkál George bőrében. Ez a szürke irodakukac nem elég, hogy olyan helyzetek megoldjására, melyek idegenek az alkatától, de állandóan rögtönözve hazudnia is kell, ide értve azt is, hogy másnak is ki kell adnia magát, mint aki valójában. E valós és hazudott figurák és szituációk között botladozik főszerep-rangban. Az egyik ilyen megjátszott karaktere kicsit Kabos Gyulából merít, de legalább a legjobbak egyikét idézi fel. Straub mára a bulvár-vígjáték nagy öregjei közé érett, akit mindig öröm színpadon látni.
Harsányi Gábor folyamatos jelenléte a társulatban azért is fontos, hogy azok is élvezhessék művészetét, akik már nem láthatták őt kiváló színpadi és televíziós szerepeiben. Bár ismert manírjai neki is vannak, mint a legtöbb nagy bölénynek, ő a komikus karakterek mögött is mindig fel tud emelni valami többet. Ez a brit miniszterhelyettes beosztásánál fogva lehet, hogy valaki, de alapjában véve elég kisstílű ahhoz, hogy a dolgokat nagyvonalúan intézze, ilyenkor tehetetlen kisemberré lesz. Retteg az ellenzéktől, igyekszik lerázni a feleségét, minden problémát a titkárával akar megoldatni. Harsányi pontosan ismeri a poentírozás minden elemét ritmusát, és kiválóan él is velük.
Nyertes Zsuzsa a fekete parókájával megújulva észbontóan gyönyörű. Az ember nem is érti, hogy miért nem ennek a szexbombának a kegyeiért folyik itt a játék? A butuska szőke szerepkörből kilépő művésznő Pamela megformálásával éreztetni tudja az ürömnek azt az egy cseppnyi ízét is, amit ez az asszony érez, akiben nagy a szeretetvágy, és nem csupán szexuális értelemben. Ezzel együtt mindvégig hozza a bohózat gazdag eszköztárát is.
Fodor Zsóka a magyar színjátszásnak nagyon sokoldalú személyisége. Az ellenzéki képviselőasszony epizódszerepében azt a kettős karaktert mutatja fel, aki kifelé rettegett erkölcscsősz politikus, de valójában nagyon szeretne ő is olyan lenni, mint akiket ostoroz, csak nincs rá alkalma, legfeljebb a pornófilmek többszöri, „szigorúan szakmai” megtekintésével. Örülünk, hogy a művésznő jól érzi magát ebben a közegben is, érezni a játékán.
Harmath Imrének ezúttal kisebb karakterszerep jutott: Jennifer síbalesetes férjének figurája. Ő a „marha férj”, aki semmit sem tud, semmit sem ért, boldog, hogy megvezetik egy filmszerep-kínálattal. A bohózati elemekből neki jut a legtöbb elesés, viszont megússza a szaladgálást. Nekem tetszett, ahogy a figurát megoldotta.
Jennifer szerepét Fogarassy Bernadett kapta. Kétségtelen, hogy Cooney eléggé mostohán bánt ezzel a kis titkárnővel, akiről nem tudjuk, miért lesz a miniszterhelyettes szeretője. Valódi szerelem dúlna kettejük között? Pénzért teszi? Valami érdeke fűződik ehhez, hogy az idősödő politikus csábításának eleget tegyen? Jennyfernek ezek szerint elég, hogy kívánatos legyen, és ezzel a rendező sem foglalkozik tovább, mivel ennek a kritériumnak a színésznő teljesen meg is felel. Egy nagyobb eszköztárral rendelkező művész talán többet hozott volna ki a figurából, de Fogarassy Bernadett így is engedelmesen vetkőzik, várakozik, bújik el a tálalóasztalkában és keresi a szemüvegét meg a parókáját.
A szálloda (és a társulat) élén Fogarassy András igazgató áll. Neki egyszerre kell gondoskodnia illusztris vendégei minden kívánságáról és a hotel nyugalmáról, hírnevéről. Az igazgató-színész kissé alatta marad a szerep lehetőségeinek, fegyelmezett nyugalma kissé statikus szürke játékot eredményez, amit érzésem szerint alaposabb szerepértelmezéssel színesebbé tudott volna tenni. Straub Péter mintha egy kicsit túlzásba vitte volna a kínai pincér mindent félreértő figuráját. A karate mozdulatok adott estben humorforrásként jók, de nem hiszem, hogy illenek ebbe a darabba, egyébiránt tetszett a művész jelenléte. Lengyel Eleonóra szobalány karakterénél az idegenes akcentus hibás, hamis, és nem is biztos, hogy indokolt, játéka pedig meglehetősen amatőr volt.
Mindent egybevetve az évadindítás erős, a nézőknek pedig, ha szeretik ezt a műfajt, jó szívvel ajánlom a Fogi-Bulvárszínház előadásának megtekintését.