Martin József Péter, a Transparency International vezetője azt mondja, a magyar gazdaság olyan, mint egy Potyemkin-falu. Kívülről jól mutat, de belül egyre romlik az állapota. Orbán ezzel szemben a minap sikertörténetnek nevezte Magyarország útját, ám amit kigondolt, az figyelmeztet az illiberális állam kockázataira. A gazdaságot a kormányfő szövetségesei uralják, az állam egyre nagyobb szerepvállalása mellett. De a demokrácia ellenőrzésére szolgáló intézmények élén is az ő emberei állnak.
Mindez azonban visszaüt, hiszen az idén több mint 14%-kal estek vissza a beruházások. A növekedés három éve nem volt ennyire alacsony. A Nordea Bank elemzője úgy gondolja, hogy a társaságok kivárnak, mert nem bíznak a hatalomban. Még Lázár János is elismerte, hogy a sokmilliárdos uniós támogatás ellenére brutálisan megroggyant a magyar versenyképesség. A kormány ellenintézkedéseket határozott el, ám Chikán Attila szerint nem lesz képesek javítani a helyzeten. Mert amíg a kabinet egyre nagyobb szeleteket hasít ki a magángazdaságból és a döntések az ismeretségen múlnak, nem pedig piaci erőkön, addig a gazdaság nem indul meg tartósan fölfelé.
A Der Spiegel vezércikk úgy ítéli meg, hogy jövőre eldől a Nyugat sorsa. Az elemzés, amely illusztrációként Orbánt, Farage-t, Le Pen-t és Kaczynskit ábrázolja SS-egyenruhában, horogkereszttel a karjukon, de még a csizmájuk talpán is, amint éppen egy ütemre lépnek, szóval az elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy a dominóelmélet nem okvetlenül állja meg a helyét. A Brexit és Trump sikere után Ausztriában a demokratikus erők jelöltje lett az államfő, bár az osztrák helyzet továbbra is bizonytalan, akárcsak Olasz- és Franciaországban. Németországban pedig olyan erős az AfD, hogy már nem érvényes az általában kívánatos elv, amely szerint egymást váltja a kormánykeréknél a két uniópárt, illetve a szociáldemokrácia.
Mindebből az következik, hogy Európának új utat kell találnia. Az jó, hogy a franciáknál Fillon lett a jobboldal államfőjelöltje, mert ez cáfolja Le Pen állítását, amely szerint a néppártok mind egyformák. Németországban ügyelni kell arra, hogy a jövő évi választások után nehogy megint nagy koalíció alakuljon, mert akkor az emberekben az az érzés alakul ki, hogy ezt a kormányt nem lehet leváltani és legközelebb alternatívaként a jobboldali populistákra voksolnak. A Brexit és az amerikai választás megmutatta, mekkora hatalma van a népnek, ennek persze megvan az ára. Veszélyes, ha fontos ügyekben könnyelmű döntések születnek, vagy ha túl sokan közönyösek. Mivel Európa válaszúthoz érkezett, ha valaki leadja a voksát, annak látnia a kell következményeket.
De annak is, aki nem szavaz.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy látja, hogy a populizmus sikere nemcsak a rossz gazdasági helyzetnek és a fafejűeknek tulajdonítható, ellenben a továbbiakban a politikai polarizálódás erősödése várható a nyugati társadalmakban, amelyeket a jobboldali populizmus kísértete járja be. Szóval itt nem kizárólag a leszakadtakról van szó, akiket elbizonytalanított a globalizációval szemben érzett félelem, illetve akik az egyenlőtlenségek miatt az elit ellen fordultak. Válság után persze általában látványos jobbra tolódás figyelhető meg, miközben meggyengülnek a hatalmon lévő pártok. Viszont a populisták már jóval 2008 előtt megjelentek a színen, és ez a gazdasági bajok helyett sokkal inkább azzal az ellenreakcióval függ össze, amit az 1960-as évek értékváltása és a politikai korrektség okozott.
A populisták baloldali szociális politikát képviselnek, elutasítják a bevándorlást, jellemző még rájuk a hiányos tolerancia és nyitottság, valamint a bizalmatlanság a liberális elittel szemben. Elvetik a bevándorlást. Erős vezetésre és a hagyományos értékekre vágynak. Ily módon valóságos kulturkampf bontakozik ki. A tábort többnyire konzervatív felfogású idősek alkotják, éspedig inkább férfiak, illetve alacsonyan képzettek. Úgy érzik, hogy mind jobban a margóra szorulnak a saját országukban.
Velük szemben azonban a fiatalok inkább a progresszív értékeket testesítik meg, ezért valószínű a jövőben a nagy küzdelem a két oldal között.
A Süddeutsche Zeitung elemzése törékeny erődnek nevezi az alkotmánybíróság intézményét, miután azt éppen bedarálják Magyar-, Lengyel- és Törökországban, vagyis nyilvánvaló, hogy a jogállamiság nem egyenes vonalúan fejlődik. De Németországban is csak addig erős a taláros testület, amíg élvezi a polgárok bizalmát. A lengyeleknél napjainkban mélypontra jut a dráma: hétfőn nyugdíjba megy az alkotmánybíróság vezetője és ezzel leomlik egy torony az ellenséges hatalomátvétel útjából. Így lassan, de biztosan odalesz a testület függetlensége. Vivian Reding már rég megállapította, hogy a jogállamiság elleni támadás az alkotmánybíróság ellen indított hadművelettel kezdődik.
Ám még ennél is nagyobb gond, hogy nemigen van jogi eszköz, ha ezek a bíróságok szembe akarnak szállni az autokraták hatalmi törekvéseivel. Éspedig azért, mert az Orbán- és Kaczynski-féle populisták igen durva, de hatásos demokráciaértelmezést vetnek be: a többség az többség. Ez a mondat azonban lopakodó méreg, ami terjed egész Európában. Úgy fogja fel a demokráciát, mint amiben mindennek meg kell hajolnia a többség akarata előtt. Ám torz és történelmietlen, mivel nem veszi figyelembe, milyen hatalmas tévedésekre képes a többség, lásd Németországot jó 70 éve.
Aki úgy gondolja, hogy a többségnek mindent szabad, az nem értette meg, hogy az alkotmánybíróság a játékszabályok biztosítéka, az alapjogok és a kisebbségek védelmezője. A demokrácia nem működik sajtó- és gyülekezési szabadság, kisebbségi jogok, a gyengék gyámolítása nélkül. De ahol az illiberalizmusból többségi ideológia lesz, ott az alkotmánybírák csaknem tehetetlenek.
Aki olyan szerencsés volt, hogy Németországban nőtt fel, az rossz viccnek tartja, hogy Magyar- és Lengyelország baljós előjel a világ számára. Ám az alkotmánybíróság német földön is csak addig tud normálisan működni, amíg az emberek úgy gondolják, hogy a jognak a hatalom fölött kell állnia. Ehhez megfelelő politikai kultúra szükséges. Ha az nincs meg, akkor veszélybe sodródnak a demokratikus intézmények.
A tanácstalanság jellemezte az EU csütörtöki csúcskonferenciáját állapítja meg a Die Zeit. Igen fontos teendőket elnapoltak, másokat jogi trükkökkel igyekeztek elfedni, jóllehet, a lakosság pl. a brit népszavazással általános elégedetlenségét fejezte ki az unióval szemben. Egyszóval Európa igencsak rettenetes állapotban van, csak éppen a legtöbb kormány odahaza oly mértékben áll az EU-ellenes és nacionalista erők nyomása alatt, hogy nem meri megszavazni Brüsszelben, ami előrevinne. Így ezúttal szó sem esett a menekültek rég elhatározott elosztásáról. A közös menekültpolitika reformját soros elnökként Máltának kell januártól tovább vinnie, és a szigetország erre inkább alkalmas, mint Szlovákia, amely Magyarországgal együtt az Európai Bíróságnál indított eljárást a kvóta miatt. Ugyanakkor a jelek szerint a közös európai védelem az a téma, amelyben hosszabb távon is megtalálhatják a hangot oly nagyon is különböző vezetők is, mint François Hollande és a jobboldali-populista Orbán Viktor.