A perek indításával egyidejűleg döntenének arról is, hogy felfüggesszék-e az egyoldalúan kivetett követelések teljesítését, vagy megvárják a bíróságok kártalanítást is magában foglaló ítéletét.

A 11 szervezet abban jelöli meg a Hitelkárosultak közös célját, hogy a banki tőketartozást a szerződéskötés időpontjában érvényes árfolyamon rögzítsék Forintban, egyenlő részletekben lehessen visszafizetni, és a szerződő felek egyenrangú megállapodásának alapján köttessék új szerződés róla. Céljuk továbbá a bankok egyoldalú szerződésmódosításának megtiltása, valamint az, hogy a tőketartozást a Magyar Nemzeti Bank irányadó kamatához igazodó, törvényben rögzített kamattal lehessen növelni. A családok egyetlen lakásáról a jelzálogot is véglegesen törölni kell. Meg kell tiltani az ilyen címen elrendelt kényszerintézkedéseket, és meg kell téríteni az eddig elszenvedett károkat – áll a devizahitelesekhez intézett felhívásban.

A devizahiteles banki ügyfelektől aláírásukkal hitelesített 7 adat elküldését kérik a megadott postacímre. Az űrlap a nyilatkozat teljes szövegével együtt elérhető a hitelkarosultakert.hu és az mszfszk.hu honlapon.

A Hitelkárosultak érdekében társadalmi összefogással született nyilatkozat azzal indokolja a felhívásban foglaltakat, hogy a türelmi idő lejárt, már négy millióan kénytelenek elszenvedni a devizaalapú hitelszerződések következményeit, a kormány pedig érdemben nem segít a többségnek. Bíznak abban, hogy a bíróságok az önhibájukon kívül kárvallottak mellé állnak, felismerik a joggal való visszaélést, a szándékos megtévesztés tényét a színlelt szerződésekben, és lesújtanak a csalókra.

„Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy valamennyien a magyar bíróságok elé tárjuk szerződéskötéseink körülményeit, mely szerződéseket abban a hitben írtunk alá, hogy felelősen döntöttünk teherbíró képességünknek megfelelően a hitel felvételről, amely hitellel családjaink normális életviszonyait kívántuk megteremteni” – áll a Hitelkárosultakhoz intézett felhívásban.

A nyilatkozat teljes szövege az űrlap kíséretében letölthető innen és innen is.